Bő három évtizede, amióta Orbán Viktor hol kormányfőként, hol az ellenzék vezéreként a honi politika meghatározó alakjává vált, gyakorta vetődik fel a kérdést: kijelentései mögött vajon meggyőződés áll-e, vagy csak a hatalmát megerősítendő taktika. A találgatásokra joggal adhatott okot a parlament őszi ülésszakát megnyitó beszéde, ahol nem kevesebbet állított, minthogy „a kormány átvette az infláció elleni küzdelem feladatát és felelősségét, miután az energiaárak és a brüsszeli szankciók olyan mértékűvé emelték azt, hogy a jegybank már nem tud megbirkózni vele".
Joggal feltételezhető, hogy ezúttal hatalma kultuszának és tévedhetetlenségének rabjaként valóban elhiszi a kormányfő, hogy a társadalom és a gazdaság gondjain-bajain senki és semmi nem képes úrrá lenni e hazában, csupán ő saját maga. A megoldás kulcsa, most is a központosítás: a minden demokratikus államban független nemzeti bank feladatának, a pénzügyi stabilitás megteremtésének és fenntartásának az átvétele. Azonban bármennyire hangzatosak is ezek a propagandisztikus szavak, ezúttal az orbáni recept szerinti kézi irányítás, pontosabban lenyúlás, éppen a jegybank sajátos eszköztára, legfőképpen a kamatpolitikája miatt csak korlátozottan alkalmazható. Annak ellenére, hogy a kormányzat a bankok számára korábban kötelezővé tett hitelfizetési moratóriummal, s a máig élő hitelkamatstoppal rámerészkedett a monetáris politika területeire, ennek az infláció megfékezésére érdemi hatása nem volt.
Virág Barnabás, az MNB alelnöke – miközben bejelentette, hogy a jegybanki alapkamat továbbra is 13 százalékos marad, s a feladatát betöltő, úgynevezett effektív kamat szintjét ugyanerre a mértékre csökkentik, s meg is szüntetik – rendkívül gálánsan reagált a kormányfő szavaira: "A kormány és a jegybank vállvetve együtt harcol az infláció ellen." Az MNB, megkésve bár, de május óta kiszámíthatóan vesz részt e küzdelemben. A kormányzat viszont az üzemanyagok ismételt ársapkájának belengetésével igencsak piaczavaró módon.