Hollandia;lövöldözés;Rotterdam;

- Legkevesebb két embert megölt a rotterdami lövöldöző

Azt nem tudni, mi volt az indítéka. 

Legalább ketten meghaltak a rotterdami lövöldözésben – közölték a holland hatóságok a BBC beszámolója szerint.

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, csütörtök délután lövések dördültek a város egyetemi kórházában, az Erasmus Medical Centerben, valamint egy közeli lakóházban. Mind két helyen tűz ütött ki. A rendőrség egy 32 éves, terepszínű nadrágot viselő férfit fogott el. Azt nem tudni, van-e összefüggés a két eset közt. 

A holland legfőbb ügyész azt mondta, nem világos, mi volt a támadó indítéka. Annyit közölt, hogy az elkövető maga is az egyetemre járt. Egy 39 éves nő és egy 42 éves tanár a két eddig ismert áldozat, akik a helyszínen életüket veszítették. Az egyik áldozat 14 éves lányát is meglőtték. Ő súlyos sérülésekkel, de túlélte a mészárlást. 

A Sky News arról számolt be, hogy a támadó az egyik szomszédját lőtte le. Úgy tudni, hogy a merénylő egy kézifegyverrel nyitott tüzet az egyik tanterembe. 

A lakosság folytatódó menekülése közepette a szakadár örmény terület kormánya bejelentette, köztársaságuk az év végével megszűnik létezni.