Szlovákia;migráció;rendkívüli állapot;

- Rendkívüli állapotot hirdettek Pozsonyban a tranzitmigráció miatt

Egyelőre csak a szlovák főváros területén léptetik érvénybe az intézkedést.

A pozsonyi önkormányzat szombattól rendkívüli állapotot hirdetett a szlovák főváros területén a tranzitmigráció miatt – írja a Paraméter.

„Annak eredményeképpen, hogy a szomszédos országok határellenőrzést vezettek be, a fővárosban is kezdenek koncentrálódni nagyobb migránsokcsoportok, köztük a kisgyermekes anyák is” – közölte Peter Bubla, Pozsony szóvivője a TASR hírügynökséggel.

Hozzátette,

a rendkívüli állapot kihirdetése lehetővé teszi, hogy gyorsabban és hatékonyabban intézzék a szükséges segélyek biztosítását.

Kiemelte, hogy a város a Munkaügyi, Szociális és Családügyi Központtal, valamint civil szervezetekkel együttműködve segíti a kisgyermekes anyák elhelyezését, az élelmezést, valamint a szükséges gyógyszerek beszerzésének megkönnyítését.

A köztársasági elnök közölte, hogy gondolatai és imái Jichák Hercog izraeli államfővel és a zsidó néppel vannak ezekben a nehéz órákban.