Gyöngyös;adománybolt;rászorulók;

- Közöny helyett közügy – Gyöngyösön a tönk szélére jutottak a szociális adományboltok, de reménykednek a csodában

Tíz év köztiszteletnek örvendő működés után a tönk szélére juttatták a válságok a gyöngyösi szociális adományboltokat. Vezetőjük, Aradi Mária és családja hónapok óta a saját főállású fizetéséből egészíti ki az üzletek bevételét. Reménykednek a csodában, amely őket látva bízvást létezik. Olykor napi több tízezer forint a veszteség, amit nehéz pár száz forintos holmikból előteremteni. A Kincses-hálózat számos módon erősíti a társadalom immunrendszerét: az újrahasznosítástól a jótékonyságon át a nehéz sorsú alkalmazottak felkarolásáig. Ottjártunk után egy bizonyos: Aradi Marcsi és munkatársai nélkül sokkal rosszabb hely lenne a világ. Gyöngyös, rajtad a világ szeme!

Azon túl, hogy a szép nevű magyar települések (igen sok szereplős) versenyében eséllyel indulhatnak (és nem csak Kosztolányi válogatása nyomán, amely a gyöngyöt is beemelte a tíz legszebb, szívmelengető szavunk közé), a gyöngyösieknek van még egy nagy kincsük (a Mátra közelsége és még nyilván sok más mellett), a Kincsesbarlang szociális adománybolt-hálózat. Amit ottjártunkkor, a könyves gondola Stevenson-­sorozatát látva önkéntelenül Kincses szigetre kereszteltünk, bár az sem járna messze a valóságtól.

Mintha egy másik univerzumban járnánk, Aradi Marcsiék világában a derűs csevegés és a családias légkör honol. A beltér, akár egy tekintélyes bolhapiac tenyérnyi helyen: amit itt nem lehet megvenni, az nincs is, vagy beszerzik szemhunyás alatt. Ne higgyék el, tegyék őket próbára.

A társadalom szövete

A történet 1899-ben, Nagy-Britanniában kezdődött. A Wolverhamptoni Vakokért Egyesület tagjai maguk által készített portékákat bocsátottak áruba, és a bevételt az életük megkönnyítésére használták. Később, az I. világháború idején a Vöröskereszt is létrehozta a hálózatát. Ma mintegy ötezer szociális adománybolt működik a szigetországban, hiszen a fölöslegessé vált holmi nem lett kevesebb, amint a segítőkészség iránti igény sem illant el. Magyarországon ötven körüli az üzletek száma. A fővárosi Cseriti-hálózat immár tizenhárom egységgel működik, 2011–2022 között 3000 tonna hulladéktól kímélték meg a környezetet, miközben 600 millió forintot spóroltak a kispénzű vásárlóiknak.Gyöngyösön tíz évvel ezelőtt, éppen a fővárosi modell mintájára indult el a kezdeményezés. Aradi Máriáék többgyermekes családként élték az életüket.

– Ha az emberek nagycsaládosként valakit szeretnek, akkor rendre egy-egy szatyor ruhával lepik meg – meséli a kezdeteket. – A sógornőm ekkor munkanélküli lett, és a 80-as városrészben kaptunk egy lehetőséget, hogy fillérekért kibéreljünk egy barlangszerű, társasház alatti üzletet. Megbeszéltem a férjemmel, hogy csináljunk egy szociális adományboltot a sógornőmnek. Elmentünk Sáhy Gáborhoz, aki a budapesti Cseriti-hálózatot hozta létre, profi szakember, és tőle kértünk tanácsot. Így indult el Gyöngyösön a szociális adománybolt.

Egy idő után érezték az igényt, hogy a belvárostól távol eső szolgáltatást közelebb hozzák az emberekhez. Ezért döntöttek úgy egy „óriási lépéssel”, hogy a buszállomás szomszédságában, forgalmas helyen, sokkal nagyobb bérleti­díj-költséggel nyitnak még egy üzletet. – Nagy vállalás volt, előtte sokat töprengtünk, hogy képesek leszünk-e fenntartani. De ennél a boltnál már nemcsak a gyöngyösiekről beszélünk, hanem az agglomeráció huszonkét településének vásárlóiról is. Így alakult ki ez a történet – emlékszik Mária. – A legfájóbb – ha tényleg be kell zárnunk az üzleteket – a kialakult új csapat elengedése, hiszen a jelenlegi alkalmazottak kivétel nélkül lojálisak és erőn felül dolgoznak a boltokban és a boltokért.

Fizetésük a ráfizetés

És rendben is ment minden, egészen a járványig. Akkor be kellett zárniuk, és el kellett küldeniük az alkalmazottakat. Mária szinte egyedül maradt. Később, a két helyet megosztva nyitotta ki, hol az egyikben, hol a másikban dolgozott, válogatott, hajtogatott, árusított. Próbált mindenhol ott lenni, kezdetektől együttműködve az Almavirág Összefogás Értékteremtő Szociális Szövetkezettel.

– Közösségépítő vagyok, ez a szakmám és az életem is – mondja Mária, miközben a korábbi csendes délelőtt után vásárlók-nézelődők sora népesíti be az üzletet. 

Az üzletvezető a helyi kábítószerügyi egyeztető fórum elnökeként és az alacsony küszöbű ellátásban is dolgozik, a helyi szociális kerekasztalt vezeti koordinátorként, és a városi Bugát Pál Kórház felügyelő tanácsának a titkára.

– Ezekkel a társadalmi megbízatásokkal minél több embert szeretnénk bevonzani a küldetésünkbe, hogy a helyi társadalom szövete egészségesebb legyen. Sajnos országszerte egyre inkább éket ver az emberek közé a széthúzás, kevesen járnak városi rendezvényekre. Egyre inkább a közöny diadalmaskodik a közügy helyett. Ezeket próbáljuk apró eseményekkel helyrehozni.

Miután áfakörbe kerültek, s árat a vásárlókörük miatt nem emelhettek, 27 százalékkal többet kellett kitermelniük. Úgy, hogy a kispénzűekre fókuszáló konkurencia is egyre nagyobb kínálattal jelentkezett a városban. Akkor kitalálták, hogy harmadik üzletként megnyitnak egy használtruha-butikot, ahol a címkés, minőségibb termékeket magasabb árszinten is eladhatják. A bevételből az adományboltokat segítették.Mária később az önkormányzatnál helyezkedett el, a férje az Apollo Tyres gumigyár alkalmazottja, három műszakos munkabeosztásban.

– Azért dolgozunk máshol főállásban, hogy a fizetésünk egy részét be tudjuk tenni az adományboltba, és ne kelljen bezárnunk 

– mondja Mária, keményen kopogó szavait lágy hangja is alig tompítja. – Megbeszéltük, hogy csak addig tudjuk ezt vállalni, amíg a bolt felénk fennálló tartozása nem haladja meg a kétmillió forintot. Ez a mi döntésünkből adódó támogatásainkon, szívvel-lélekkel beletett munkáinkon felül értendő. Ha elérjük ezt, akkor ott és akkor azt kell mondanunk, hogy nem megy tovább. Most ennél a szintnél járunk.

Dorka kis csomagja

Nyakasné Riesz Katalin, az üzlet egyik legújabb alkalmazottja egészségügyi kontrollról érkezve ejti útba a boltot. A 60 éves karácsondi asszonynak két éve kivették az egyik veséjét, s bár sokáig úgy tűnt, rendben lesz minden, a másik is rakoncátlankodni kezdett. Művesekezelésre és gyakori vizsgálatokra jár. De amikor a munkájáról beszél, olyan, mintha makkegészséges volna.

– Sok magyar család él létminimum alatt, gyerekesek is – mondja. – Nem mindenkinek adatik meg, hogy este felvágott kerüljön a kis vajas zsemléjére vagy kenyerére. Meggondolják. Inkább a szülő nem eszik. 

Ahol korábban nem volt probléma, ott is felütötte a fejét a szükség. Növekszik a rezsi és a tűzifa ára. Az emberek a bolti kedvezményekkel sem jönnek ki a pénzükből. Karácsondon sokan már felíratják, amit vásárolnak. Első a lakáshitel, a család, a gyerekek, és az élelmiszerre már nem futja. A kis menyem boltban dolgozik, ő szokta mondani, hogy hihetetlen, de akik tavaly még fizettek rendesen, azoknak most hónap közben elfogy a pénzük. Igyekszem segíteni az ilyen rászoruló családoknak.

Katalin korábban egy édességboltban dolgozott, szerették a vásárlók. Majd a ferencesek karitatív programjait segítette. Szájról szájra ment a híre, hogy mindenfélét képes előteremteni azoknak, akik valamiben hiányt szenvednek.– Imádok segíteni. Rengetegen keresnek meg a mai napig. Tudom, ki az, aki szükséget szenved valamiben. Adományért voltam tegnap is. Szétszortírozom, és viszem el a családokhoz. Hallom, kinek mire lenne szüksége. Ami megmarad, behozom a Kincsesbarlangba, ahol az átvétel van.Úgy emlékszik, a segítőkészség gyermekkora óta erős benne.

– Annyit emlegettem már ezt a témát odahaza is, hogy a múltkor a kisunokám, a hétéves Dorka összepakolta a kis játékait, amit addig soha oda nem adott volna senkinek. Hozott egy nejlontáskát, tele játékkal, könyvvel, és azt mondta: „Mami, tudod, mire gondoltam, vidd el olyan gyerekeknek, akiknek a szülei nem tudják megvenni a játékokat!” És azt is mondta, hogy eljön velem, hogy lássa, hová kerül a kis csomagja – idézi a megindító élményt Katalin.

Ahogy Máriának, úgy Katalinnak is minden betérőhöz van egy-két jó szava. Egerben végzett óvónőként, de az időseket is nagyon szereti. Már az ápolásra szoruló nagymamája megmondta neki, hogy őt is nagyon fogják szeretni az idősek.– Sokan elcsodálkoznak, hogy így tartom magam – mondja az állapotáról szólva. – De én annyira jönnék már dolgozni, annyira szeretnék nekik segíteni. Ez alap.

Nem foglalkozom a saját problémámmal vagy bajommal. Magamat mindig utoljára helyezem. Marcsi mondja is gyakran, hogy ez nem jó, nekem kell elsőnek lennem. De ezt nem tudom megcsinálni. 

Majd lesz valami, nem foglalkozom vele! A munkámat imádom csinálni. Imádom hajtogatni a holmikat, imádok a vevőkkel beszélgetni. Fontos, hogy beszélgessünk velük, és családias legyen ez az egész.

Akár adsz, akár veszel...

Gyöngyös részvételi költségvetési pályázatán is indult a Kincsesbarlang szociális adományboltokat üzemeltető Almavirág Szociális Szövetkezet. Máriát ugyan kissé elszomorította, hogy összesen pár száz szavazat érkezett, de a digitális voksok alapján az utolsó órákban még vezettek. Végül a kihelyezett urnák döntöttek: 408-411 arányban második helyen végeztek.

– Megérdemelte a győztes, mindenki más is megérdemelte volna, olyan sok helyen lenne jó helyen a város pénze – mondja Mária. Egy street arttal foglalkozó magánszemély nyert, aki már korábban is készített a városban egy nagy méretű impozáns falfestményt. Az alkotások társadalmi ügyekre hívják fel a figyelmet, az újrahasznosításra, a környezetvédelemre.

– Nekünk egy dolog segítene igazán: az adományozási kultúra fejlődése. Az, hogy az emberek érezzék, tehetnek valamit, és képesek is mozdulni a jó ügyekért – utal Mária az adománybolt-hálózatok szlogenjére: Akár adsz, akár veszel, mindenképpen jót teszel!

Katja Lange-Müller német írónő Berlin-Lichternbergben született, az egykori NDK-ban. 1985-ben hagyta el Kelet-Németországot és telepedett le Nyugat-Berlinben, máig itt él, hazájában őt tartják „Berlin hangjának”. Első prózakötete 1986-ban jelent meg, még abban az évben Ingeborg Bachmann-díjjal, a német nyelvterület egyik legfontosabb irodalmi díjával tüntették ki. A Goethe Intézet meghívására érkezett Budapestre, hogy a 28. Nemzetközi Könyvfesztiválon bemutassa Vad bárányok című kötetét, melyet Nádori Lídia fordításában az Európa Kiadó jelentetett meg. Belső-ferencvárosi hotelje udvarán ültünk le beszélgetni, itt legalább senki nem firtatta, hogy rágyújtott – a német médiának adott interjúiban ez visszatérő motívum. A modern belső udvar hátterében egy régi, romos tűzfal állt, szinte Berlinben érezhettük magunkat, ahol máig megvan ez a régi-új kettősség, noha azt meséli, még pár év, és az egykori Fal utolsó darabkái is eltűnnek. Az emberek azonban nem lettek boldogabbak, erről már a kapcsolódó videóban beszélt, mert a szabadság, amit elképzelünk, sokszor nem olyan, mint amit végül kapunk.