Küzdelem a lakhatásért – Magyarországon a leginkább rászorulóknak jut a legkevesebb támogatás

Becslések szerint hárommillió ember él a lakhatási szegénységben.

Vasárnap ismét megrendezték a Lakásmenetet, ahogy 2011 óta minden évben. A cél a kezdetek óta változatlan: felhívni a döntéshozók és az átlagemberek figyelmét, hogy a lakhatási szegénység nem egy szűk társadalmi csoport problémája, nem hajléktalansági kérdés, hanem milliókat érintő probléma.

Szól a többi között a hitellel megcsúszottakról, a penészes lakásban élőkről, az egy otthonban összezsúfolódókról, a kilakoltatással fenyegetettekről, az évek óta önkormányzati lakásra várókról, a szívességi lakáshasználókról, az albérlet piacról kiszorulókról, a rég elromlott párkapcsolatban élő, de kényszerből továbbra is egyazon lakásban élőkről, azokról a kiszolgáltatottakról, akik a lakhatásért cserébe egyéb – akár szexuális – szolgáltatásokkal fizetnek, a magas energiaszámlák miatt fűthetetlen házban fagyoskodókról, a szülőktől elköltözni nem tudó gyerekekről, a sötétben üldögélő kisnyugdíjasokról, és persze a mindenféle szállón, város környéki sátorban és az utcán élőkről is. Mert „laknia mindenkinek kell valahol”, csak éppen sokaknak nem jut a jelenlegi társadalmi leosztásban.

A Lakásmenet szervezői – az idén az Utcáról Lakásba Egyesület szervezi, átvéve a stafétát A Város Mindenkié érdekvédelmi csoporttól – évek óta azt akarják elérni, hogy a magyar állam ismerje el a lakhatáshoz való jogot. Tavaly az országgyűlési választásokon indulókat vonták be a küzdelembe, ki is alakítottak egy lakhatási minimum programot, amelyben 20 pontba sűrítették megoldási javaslataikat a törvényi keretektől, a kormányzati felelős kijelölésén át a stratégiaalkotásig, a célzott lakhatási programokig és az energiahatékonyságot javító állami felújítási programokig. Az ellenzéki pártok magukévá tették a célokat, a választás nyertese azonban a Fidesz lett, az új Orbán-kormány pedig ugyanott folytatta, ahol a választások előtt tartott: mindenki annyit ér, amennyije van. A gyerek lakhatását családi összefogással teremtsék meg, a gyerek alapítson családot, szüljön sok gyereket és vegyen fel csok-ot, meg hitelt, azután dolgozzon annyit és olyan helyen, ahol keres annyit, hogy visszafizesse. A nyugdíjasokat tartsák el a gyerekeik, a megcsúszók meg fizessenek a saját hibáikért.

Most az önkormányzati választáson induló jelölteket vonnák be a lakásmenet szervezői, arra kérve őket, hogy kampányaikban, programjaikban foglalkozzanak a lakhatási válság kezelésével. Az ellenzéki jelöltek többsége minden bizonnyal így is tesz. S most feledkezzünk el a Fővárosi Közgyűlés idén júniusi, felettébb kínos vitájáról, ahol kormánypárti képviselők mellett néhány ellenzéki sem támogatta két fővárosi tulajdonban álló újpesti telek Utcáról Lakásba Egyesületnek való haszonbérletbe adását, ahol két mobilházat állítottak volna fel lakhatási problémák enyhítésére. A vita többször süllyedt erkölcsi mélypontra, felsorakoztatva számos „hajléktalanok beköltöztetése” elleni narratívát. Ahogy arra Pikó András VIII. kerületi polgármester felhívta a figyelmet: „bárhol is terveznek lakhatási válságot enyhítő projektet, rögtön megindul a gyakorta politikai támogatással erősített társadalmi ellenállás”.

Az idei lakásmenet résztvevői az üres önkormányzati lakások ügyét (több ezer lakás áll üresen, mert nincs pénz a felújításukra) kiszélesítve egy olyan lakáspolitikáért tüntetett, amely szolidáris a legszegényebbekkel és érdemben tud reagálni a napról napra súlyosbodó lakhatási válságra. Az önkormányzati lakásállomány egyébként a rendszerváltozás utáni kényszerkiárusítás óta is vészesen fogy. A KSH adatai szerint 2000-ben még több mint 176 ezer ingatlan volt a települések tulajdonában, ebből 2022-re alig 102 ezer maradt. Ebből mindössze 4137 felújított és csupán 40 666 lakást adnak ki szociális alapon, a többi emelt bérleti díj fejében költségelven vagy piaci alapon.

A rászorulók is egyre kevésbé hisznek abban, hogy bekerülhetnek a kedvezményezetti körbe, hiszen a lakásigénylők száma 30 ezerről 12,5 ezerre apadt 2000 óta. Igaz, a 3200 önkormányzatból mindössze 184 vezet egyáltalán listát a bérlakásra várókról. Nem javít az összképen az sem, hogy az önkormányzatok is tesznek utcára családokat. A hátralékok miatti kilakoltatások száma a 2015-ös 1119 csúcsról ugyan 189-re esett vissza tavaly, de egyéb jogcímen is kiebrudaltak ugyanennyi bérlőt. Az otthonukat – legyen az saját, vagy bérlemény – elvesztők nagyon nehezen tudnak megkapaszkodni. Szakmai becslések szerint 3 millió ember él a lakhatási szegénységben Magyarországon, értük is meneteltek vasárnap.