Gazdag és szabálykövető országokban lehet eutanázia, de Magyarország nem ilyen

Éppen húsz évvel ezelőtt született meg az az alkotmánybírósági döntés, amely elutasította azt a lehetőséget, hogy a gyógyíthatatlan betegek kérhessék a kegyes halált. Nagyon leegyszerűsítve, akkor úgy foglaltak állást, hogy a beteg önrendelkezési joga nem terjedhet ki odáig, hogy segítséget kapjon a halálához. Mi változott azóta, ami esetleg most felülírhatná ezt a döntést?

Nemzetközileg változott nagyon sok minden. Az elmúlt 25 évben nyolc országban vált megengedetté az aktív eutanázia, ebből négy európai. Az elsőként Hollandiában, ahol már korábban is volt rá lehetőség, törvénybe is iktatták azt 2001-ben. Azóta további hét országban: Belgiumban, Luxemburgban, Spanyolországban, Kanadában, Kolumbiában, Új-Zélandon és Ausztrália bizonyos államaiban vált megengedetté. Egy másik lehetőség az orvos által segített öngyilkosság, a PAS (physician-assisted suicide), ami jelenleg Amerika 11 államában legális, valamint Svájcban. De a helyzet mindig változik, például Németországban az alkotmánybíróság 2020-ban hozott egy olyan döntést, miszerint az önrendelkezési jogból levezethető az öngyilkossághoz való jog, azaz, ha ahhoz joga van, akkor az abban való közreműködés büntethetősége is kétségessé válik.

Karsai Dánieléhez hasonló ügy már volt az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt?

Igen, 2002-ben volt a Diane Pretty-ügy. A hölgy valójában ugyanabban a betegségben szenvedett, mint amit Karsai Dánielnél diagnosztizáltak. Az asszony azt kérte az Emberi Jogok Európai Bíróságától, hogy a férje segíthessen neki az öngyilkosságában. Angliában az öngyilkosságba segítés bűncselekmény, és ő nem akarta, hogy a férjét megbüntessék. Hazájában végigjárta az összes jogi fórumot és miután nem sikerült elérnie, hogy a férje előre felmentést kapjon, ügye Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága elé került. Ahol nagyon sok érvet hoztak föl, hogy miért lenne ez megengedhető. Az öngyilkosság sehol sem bűncselekmény, viszont az abban való segítségnyújtás az. Ez pedig diszkrimináció azokkal szemben, akik maguk a fogyatékosságuk miatt nem tudnak öngyilkosságot elkövetni. Ez azt jelenti, hogy a törvény szerint egy fogyatékos embernek nincsen annyi joga, mint egy egészségesnek, ami így elfogadhatatlan. Ennek ellenére 2002-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága nem támogatta az indítványt. A testület döntéséből az az álláspont olvasható ki, hogy az öngyilkosságban való segítségnyújtás megengedése és tiltása is beleférhet egy-egy ország jogrendszerébe. Azaz egyik álláspont sem ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével, ezért országonkénti szabályozásra van szükség. Diane Pretty az ítélet kihirdetése után néhány nappal meghalt. Az ügyében született döntés elvi jelentőségű lehetett volna, mivel az öngyilkosságban való segítségnyújtás nagyon sok országban nem megengedett. Svájcban van egy szervezet, ami külföldi állampolgárok számára is segítséget nyújt az asszisztált öngyilkosságokhoz. Ám, ha egy német vagy egy brit állampolgár állapota miatt már csak segítséggel tud odautazni, annak kísérőjét büntethetik odahaza. Ez egy folyamatos fenyegetés, noha nem hallottam olyan esetről, amikor emiatt be is perelték volna valamelyik segítőt.

Egyszerűen szemet hunynak?

Így is mondhatjuk. Sőt, Angliában elfogadtak 2010-ben olyan útmutatót is, ami ezt a tevékenységet valószínűsíthetően nem tekinti az öngyilkosságban való segítségnyújtásnak. És a már említett német alkotmánybírósági értelmezése is ebbe az irányba mutat.

Visszatérve: van bármilyen esélye Karsai Dánielnek a számára kedvező döntésre?

Nem tudom, hogy mit kér igazából. Beadványa értelmezhető úgy is, szerintem, hogy az öngyilkosságban való segítségnyújtást kéri, meg úgy is, hogy az aktív eutanáziát. A helyzethez hozzátartozik, hogy életvégi döntésbe ma is beletartozik Magyarországon, hogy valaki visszautasítsa az életmentő, életfenntartó kezelést, például lélegeztetést, mesterséges táplálást, amihez orvosi segítségre van szükség.

Az nem egyenlő egy csúnya fulladásos halállal, ami viszont szenvedést okoz?

Nem, mert az ilyen visszautasítással élő betegnél például mély altatást alkalmazhatnak, ami nem azt jelenti, hogy megölik, hanem csak mélyen altatják. Sokszor nem is kell ahhoz ilyen terminális betegségben szenvednie valakinek, hogy így altassák, súlyos égések, vagy agyvérzés után sokszor előfordul ez. Nem tudom, hogy mi a kérés Karsai Dániel részéről, hogy milyen irányba változzon a jogszabály. Lehet olyan irányba változni, hogy engedjék az orvos által segített öngyilkosságot, illetve ne büntessék azt, ha valaki segítséget nyújt. Lehet azt is kérni, hogy az aktív eutanáziát engedjék meg.

Mi a különbség az asszisztált öngyilkosság és az aktív eutanázia között?

Az orvos által asszisztált öngyilkosság esetében a beteg megkapja a gyógyszereket, amit egy meghatározott protokoll szerint maga vesz be. Az orvos csak előkészíti ezeket, de ő nem aktív. A másik esetben, aktív kegyes halálnál az orvos maga adja be ezeket a gyógyszereket. Hollandiában például a Holland Királyi Gyógyszerész Társaság állította össze azoknak a készítményeknek a listáját, melyeket ebben a helyzetben lehet használni.

El tudja mondani, hogy mi az eutanázia gyógyszerek beadási protokollja?

Úgy tudom, hogy az első dózis az egy barbiturát, altatószer, a második egy légzésbénító, a harmadik pedig a szívműködést állítja le.

És közben az eutanáziát kérő garantáltan nem szenved?

Nem. De ahhoz, hogy valóban így történjen, ebben a sorrendben és megfelelő dózisban kell adni. Ez egy nagyon bonyolult aneszteziológiai feladat.

A hazai gyógyításban a nagyon súlyos betegek szoktak kapni a szenvedésük enyhítésére morfiumot. Akik aztán szintén meghalnak. Miben különbözik ez az aktív eutanáziától?

Nem ugyanaz, bár nagyon keskeny a határ. A morfin a haldoklás stádiumában a fájdalomcsillapítás, a szenvedéscsillapításnak egy régóta elfogadott módja. Ezzel az a probléma, hogy ha adom, akkor egyre nagyobb dózisban kell adnom, mert az illető beteg hozzászokik. Ugyanakkor a morfinnak van egy légzést gyengítő hatása, ami elvileg sietteti a halált. De ebben az esetben nem az a célja a morfin adásának, hogy meghaljon a beteg, hanem az, hogy csillapítsák a fájdalmát, és ennek az előre látott, de nem szándékolt mellékhatása az, hogy közelebb kerül a halálhoz. Nagyon keskeny a határ, hogy kinél mekkora dózis halálos. A történelemben is történt olyan halál, ami kívülről természetesnek tűnt, a valóságban viszont eutanázia volt. Például V. György brit királyról úgy tudta a történetírás, hogy 1936-ban egy hosszú betegség után álmában halt meg. 1986-ban jelent meg az orvosának visszaemlékezése, és ebből kiderült, hogy aktív eutanáziában részesült, mert az orvos nem bírta már nézni a rettenetes szenvedését, és nagy adag morfint és kokaint adott be neki, amitől meghalt. De mivel ez illegális volt, nyilván nem mondhatta el, csak az orvos halála után derült ki az emlékiratokból. És az volt a hollandoknak is az érve az eutanázia kapcsán, hogy az ilyen esetek napi problémát jelentenek egy orvosnak: valahogy meg kell oldania, és sokkal jobb, ha világosak ennek a szabályai. Jobb, ha mindenki tudja, hogy mit kell követnie, mintha maga találja ki a megoldását arra a problémára, hogy az orvosnak egyrészt a kötelessége az élet meghosszabbítása, másrészt kötelessége a szenvedés csillapítása.

Mi van, ha a kettő együtt nem megy?

Ezért volt a hollandoknál, és más országokban is az érvelés, hogy jó, akkor bizonyos esetekben nincs más lehetőség, mint az aktív eutanázia.

Az Alkotmánybíróság 2003-ban nálunk azt is mondta, ahhoz, hogy az aktív eutanázia lehetőségét kinyissa, nincsenek meg a feltételek…

Ha azt kérdezi, hogy mostanra Magyarországon megvannak-e már a feltételei, akkor én azt mondanám, hogy nincsenek. Az aktív eutanázia megengedésének – még ha el is tekintünk világnézeti, erkölcsfilozófiai kérdésektől – biztos, hogy van legalább két feltétele: az adott ország legyen nagyon gazdag és szabálykövető, és ezeknek együtt kell érvényesülniük. A gazdagságra azért van szükség, hogy egy haldokló mindent megkaphasson, ami csak elérhető a egészségügy pillanatnyi színvonalán, s ha így sem lehet csillapítani a szenvedését, csak akkor kerülhessen szóba az eutanázia. De a magyar egészségügy nem ennyire gazdag, itt könnyen lehet, hogy emiatt nem kapja meg a szenvedéscsillapítás minden lehetőségét. Az pedig elfogadhatatlan, hogy a szegénység okozta szenvedésből való kiútként tekintsenek az eutanáziára. Ha ezt megengednénk, oda lehetne a motiváció arra is, hogy fejlesszék az egészségügyet. Nem véletlen, hogy azok az országok, ahol megengedték az eutanáziát, majdnem mind nagyon gazdag országok. Egy-egy kivétel van. A másik feltétel a szabálykövetés. Hollandia például nagyon szabálykövető. Magyarország kevésbé az, így az emberek esetleg nem lesznek biztosak abban, hogy minden szabályszerűen fog történni. Ami az eutanázia esetében nagyon nagy probléma. Magam nem vagyok aktív eutanáziapárti, akkor sem, ha nagyon együttérzek azokkal az emberekkel, akik olyan helyzetben vannak, mint Karsai Dániel. Szerintem egyelőre az eutanázia helyett az életvégi döntéseket kellene sokkal pontosabban szabályozni. Mert Magyarországon ennek szabályai sem elég világosak, nem könnyen alkalmazhatók a gyakorlatban. Az életvégi rendelkezés nem aktív eutanázia, és nem öngyilkosságban való segítségnyújtás, hanem egyszerűen csak a beteg akaratának az érvényesülését jelenti az élete végén. Erről a betegnek kell nyilatkoznia, ha már olyan állapotban van, hogy szóba kerül a kérdés, mit szeretne: agresszív kezelést, azaz akarja-e, hogy minden lehetséges eszközzel addig hosszabbítsák meg az életét, a haldoklását, ameddig csak lehet? A másik lehetőségként választhatja a szelektív kezelést, vagyis azt, hogy bizonyos dolgokat próbáljanak meg, de nem minden áron. Lehet, hogy csak egy bizonyos ideig akarja, hogy lélegeztessék, csak egy bizonyos ideig akarja, hogy dialízist kapjon és amikor már az illető ezt nem akarja, hadd halhasson meg nyugodtan, kényelmesen, szenvedés nélkül. Azaz ne kínozzák őt, ne csináljanak újabb beavatkozásokat. Tételesen megmondhatná, akar-e mesterséges táplálást és folyadékpótlást? Elfogad-e antibiotikumot? Ha elfogad, akkor intravénásan, intramuszkulárisan, vagy szájon át kapja stb. És ha ezekben a kérdésekben valaki rendelkezik, akkor az orvos nem kényszerül magányos döntéshozatalra.

Mikor kéne erről nyilatkozniuk a betegeknek?

Amikor a beteg bekerül a kórházba és amikor esetleg még megkérdezhető, vagy a hozzátartozó nyilatkozik, aki be tudja mutatni a beteg előzetes akaratnyilvánítását. A legjobb lenne, ha mindenki írna „élő végrendeletet”, és abban megnevezne egy tartós meghatalmazottat, aki értelmezi az ő akaratát. Nyilván amikor készül egy ilyen, még senki nem tudja, hogy pontosan mi lesz az, a helyzet, amit később értelmezni kell majd, a hozzátartozó viszont ismeri a páciens értékrendjét, azaz, akkor ő tudja értelmezni is. Ez az intézmény Magyarországon is létezik, csak nem működik, mert a törvény túl bonyolultan, és ugyanakkor nem elég pontosan és világosan van megfogalmazva. Tehát én ebben az irányban látnám a fejlődést, hogy ezt pontosabban szabályozzák, és akkor vissza lehet utasítani életmentő, életfenntartó kezelést jó előre is. Nem kell eutanázia ahhoz, hogy valaki meghaljon, sajnos, egy súlyos betegségben csak akkor marad életben valaki, ha intenzív orvosi kezelést kap. És ha ezt nem kapja, akkor nagyon gyorsan vége van az életének. Azért probléma ez ma, mert régen a nagyon súlyos betegek gyorsan meghaltak, ma viszont van egy csomó technika az életben tartásukra. Szinte vég nélkül, ami azt jelenti, hogy a haldoklása lesz vég nélküli. És ebből tud kimenekülni valaki úgy, hogy azt mondja: jó, én ezt már nem szeretném.