- „Az öregedés nem gyáváknak való!”

Persze, svájci, arrafelé könnyű arany­éveket teremteni! Láttam a filmet – amelyből a címnek adott, emlékezetes mondatot idéztem –, megsúgom: egyáltalán nem az.

Természetesen nem az anyagiakon múlik a filmbéli házaspár boldogsága, hanem azon, hogy Alice-nak rengeteg elhallgatáson, társadalmi konvención, sőt tabun kell áthágnia, amíg végül Peter elfogadja, hogy a felesége még élni akar. Vele vagy nélküle. Vajon végül újrakezdik?

Lélekemelő szórakozás

A magyar származású svájci rendező, Barbara Kulcsar filmjét a JUNO11 filmgyártó és -forgalmazó cég fiatal csapata hozta el a magyar közönségnek. A missziójuk a magas érzelmi amplitúdójú, narratív történetmesélés, amellyel szembesíthetnek minket – filmjeik nézőit – a kulturális sokszínűségünkkel. A cég alapítói, Sümeghy Claudia közgazdász, producer és Topolánszky Tamás Yvan rendező, forgatókönyvíró hisznek az egyenes beszédben, és lételemük a humor. A fiatal filmes páros és csapatuk olyan időtálló és érzékenyítő alkotásokat készítenek vagy forgalmaznak, amelyekkel a nézői – hogyha akarnak és tesznek is érte – túlnőhetnek önmagukon.

„A filmtervek és -témák választásánál az a célunk, hogy a legkülönbözőbb érzékenységi szinteken értelmezhető alkotásokat hozzunk el a magyar közönségnek. Számunkra a film, a mozgókép egy olyan művészeti forma, ami vizuális kultúrát fejleszt, érzéseket és értékeket közvetít, és természetesen szórakoztat is. Az is fontos, hogy hozzátegyen valami olyasmit az élethez, amit esetleg adott pillanatban nem tud hasznosítani a néző, de a későbbiekben mégis kihatással lehet rá. Ha jó a film, talán még az önazonosságára, önértékelésére is kihathat” – foglalta össze szempontjaikat Sümeghy Claudia.

„Lélekemelő filmeket keresünk bemutatásra, amelyekben a könnyedebb, szórakoztatóbb tartalom párosul mély mondanivalóval – ilyen például az Aranyéveink. Amikor a filmvásáron megnéztük a filmet, úgy éreztük, el kell hoznunk, mert itthon ezt a korosztályt nem látjuk széles vásznon, holott

Filmforgalmazásban öreg rókák figyelmeztettek minket, hogy nem véletlenül nincsenek a hazai mozikban a „silver audience” számára készült alkotások, de a mi intuíciónk ezt a tapasztalatot felülírta, és milyen jól tettük! Alátámasztotta a döntésünket az is, hogy az egyik európai filmképzésen elhangzottak szerint tőlünk nyugatabbra még a szerzői filmezést is ez a célközönség mozgatja, mert a fenti pozitívumokon kívül roppant hálás közönségrétegről is van szó. A siker nem minden esetben a nézőszámokban mutatkozik meg számunkra, hanem a visszajelzésekben, a közönséggel való kapcsolódásban” – hangsúlyozta a JUNO11 alapítója.

Útravaló a közönségnek

Az Aranyéveink lelki adaptációját, a művek feldolgozását a film megtekintése utáni beszélgetéssel segítik elő. „Úgy gondoljuk, hogy az érzelmeket felkavaró, komplexebb élettörténetek bemutatásánál jó, ha van a témában jártas és hiteles ember, aki a közönség részére lelki útravalót tud adni. Az Aranyéveink nyitó képsoraiban svájci nyugdíjasokat látunk, így már a film elején berzenkedhet a néző, hogy jó-jó, de egy magyar nyugdíjasnak nincsen pénze európai körútra és ilyen színvonalú életre! A feldolgozó beszélgetés rávilágíthat, hogy nem a magasabb életszínvonal határozza meg a filmbéli történéseket, hanem a párkapcsolati kommunikáció újraindítása, a nyitottság felfedezése, az egymás iránti kíváncsiság ébren tartása a kulcs. Alice és Peter története azt mutatja meg, hogy élhetünk bárhol, lehet bár tengernyi pénzünk, mi, emberek mindenben ugyanolyan esendők vagyunk, és mentálisan vagy érzelmileg ugyanúgy támogatásra szorulunk. Ezen a látszólagos anomálián kell átsegíteni a közönséget, ebben remek partnerek a felkért beszélgetőtársak. Ők a mi „révészeink”, akik eddigi életútjukkal, témabeli jártasságukkal hiteles személyek a nézők szemében, mint például Szulák Andrea színművész vagy S. Hegyi Lucia divattervező” – sorolta a producer.

„Én magam is megtettem volna”

Az önmagát mindig, minden helyzetben felvállaló, és pályája kezdetén a show-biznisz világába külföldön szocializálódott Szulák Andrea volt az, aki „örökbe fogadta” az Aranyéveink című filmet, mert fontosnak tartja a téma feldolgozó beszélgetés keretében történő boncolgatását. A színművész, énekesnő így vélekedik az alkotásról: „Az egész film nagyon elgondolkodtató volt számomra, mert mindig a valóságszerűséget keresem azokban az ügyekben, amik mellé odaállok. Az Aranyéveinkben egyensúlyban van a valóság és attól a művészi beavatkozások által elemelt részek megvalósítása. A történet alapvetően a realitás talaján mozgott, bár Magyarországra vetítve nem biztos, hogy ilyen módon lehet egy házasságot vagy párkapcsolatot megmenteni, vagy akár illusztrálni, mint a svájci történetben. Mi nem ebben a gondolatkörben élünk, nem erre vagyunk szocializálva. Archaikus kulturális, társadalmi és morális házi feladatokon nőttünk fel, a külvilág és sokszor egymás felé való zárkózódást kaptunk a neveltetésünkkel, még azt is nehéz elfogadnunk, hogy azonos neműek akarnak együtt élni, gyereket vállalni.

Ettől függetlenül számomra rokonszenves a feleség karakterének bátorsága, feltehetőleg én magam is megtettem volna ezt a lépést, bár nem jutottam volna el eddig a kritikus pontig. Nagyon-nagyon hiszem, hogy minden kapcsolatban, de főleg a családi kötelékekben folyamatosan kommunikálni kell, pontosan azért, hogy ne jussunk el odáig, amikor már tüzet kell oltani. A prevenció híve vagyok, de reálisan azért tudom, hogy bizonyos helyzeteket nem lehet megelőzni. Az én életemben is sokszor eljött az a pont, amikor azt mondtam, álljunk meg, vegyünk egy mély levegőt, pakoljunk be a bőröndbe, és szaladjunk ki a világból. Például édesanyám halála után fogtam magam, vettem egy repülőjegyet Barcelonába akkor, amikor még nem volt egyértelmű, hogy ide-oda repkedünk. Erős érzés hajtott oda, úgy éreztem, hogy van még olyan elvégzendő lelki munkám, amit ott tudok a legjobban feldolgozni. Abban is hiszek, hogy mindegy, hogy rövid vagy hosszú távú egy párkapcsolat, mindenképpen dolgozni kell rajta, az nem magától értetődően működik.”

Ötven felett az élet

„Abban is van különbség a film által bemutatott és az itthoni valóság között, hogy

Mivel én Nyugat-Európában kezdtem el a felnőtt életemet, számomra természetes, hogy ez a korosztály aktív a háztartáson kívül is” – fejtette ki Szulák Andrea.

Az Aranyéveink utáni feldolgozó beszélgetés szerinte azért jó ötlet, mert bizonyos dolgokról lehet és kell is beszélni, mégpedig kendőzetlenül. A beszélgetések gondolatokat indítanak el, a gondolatok pedig cselekvést generálnak, amik jobbíthatják az életet. „Szerencsére ritkán tapasztaltam azt, hogy egy jó beszélgetés után nem változik valami a gondolatokban, ami kihathat a cselekvéseinkre, életünkre. A filmbéli szülők nincsenek igazán jó kapcsolatban a gyerekeikkel, erősen próbálják őket a szerintük helyes útra terelni, amivel nem feltétlenül érik el a céljukat. Úgy nőttem fel, és úgy nevelem a lányomat is, hogy ne legyenek tilalomfák az életünkben, és mindenről beszélhessen velem. Az ő világa rendben van, ami pedig még sincs, ahhoz van elég képessége, hogy elrendezze maga körül. A szereteten kívül a türelem, gondoskodás, beszélgetés és törődés – talán ez minden kapcsolat titka.”