Beleállt a magyar kormány Karsai Dánielnek az Emberi Jogok Európai Bírósága elé vitt eutanázia-ügyébe, és beadta ún. észrevételeit (ellenkérelmét), ami az alkotmányjogász szerint még nem vérszomjasan ellenséges lépés, csak a szokásos ügymenet. Azonban ő is elcsodálkozott, hogy az észrevételekben idézik a Btk. vonatkozó szakaszait, bizonyos szakaszokat áthúzva – amelyek talán nem épp az ő álláspontjukat, jogalapjukat erősítik.
Pedig ez is csak a szokásos ügymenet,
a szelektív (maga felé hajló) jogértelmezés és -alkalmazás az Orbán-kabinet minden egyes lépését jellemzi.
Ha épp van elég idejük, új jogszabályt hoznak, Semjén Zsolt éjfél előtt bead egy salátát vagy egyéb zöldségeket, komolyabb célokért a gránitszilárdságút is meghajlítják.
Amiért mégis várható, hogy az állam mindenben keresztbe fekszik majd a bíróság – számukra potenciálisan negatív, jogszabályalkotásra kötelező – döntésének, az a rendszer mentalitása. Egyik alapvetésük szerint „nem tartozik a magánszféra körébe az, hogy az egyén eldönthesse, az élete végén mi történjen vele.” Mert egyénieskedő, liberális álláspont, hogy ilyesmiről bárki saját szakállára rendelkezhessen, és tudjuk, „ez nem az az ország”. Ha csak egy jószáguknak is engednék, hogy elkóboroljon, hogyan tudnának többé rendet, fegyelmet tartani? Hogyan építenék fel a szigorú, tekintélyelvű szülő képét, aki egyik kezével ad, a másikkal büntet?
A 777 videóblogján Tokodi László domonkosrendi szerzetes az ügy kapcsán arról elmélkedett, ha megoldhatatlan helyzetbe kerülünk (mint a halálos betegség), önmagunkban kell elindítanunk a változást, ebből a szabadságunkból vehetünk erőt, hogy javítsunk hozzáállásunkon. Szerintem senkinek sem kell megfelelnünk (önmagunkon kívül) a hozzáállásunkkal, és legitim módja a megküzdésnek, ha valaki misszióként veszi magára, hogy a sorstársai és a következő generációk élet (és halál) minőségének javításáért tegyen a saját eszközeivel. Nem kell sokáig keresgélni a példát, a keresztények szerint Jézus hasonlóan gondolkodott. Persze ő nem tartozott semmivel a magyar államnak, rá nem vonatkozott az „itt élned, halnod kell” – és mi döntjük el azt is, hogyan.