per;tankerület;

A bíróságon sem tudta megindokolni Marosi Beatrix, hogy miért pont öt tanárt rúgtak ki tavaly ősszel

Arra sem tudott konkrét választ adni, miért pont azt az öt pedagógust.

A bíróságon sem tudta egyértelműen megindokolni a Belső-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője, Marosi Beatrix, hogy miért pont öt tanárt rúgtak ki tavaly ősszel a Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból polgári engedetlenség miatt, miközben az engedetlenségi akcióban jóval többen vettek részt. Arra sem tudott konkrét választ adni, miért pont azt az öt pedagógust - köztük a Tanítanék Mozgalom két ismert tagját, Törley Katalint és Palya Tamást - bocsátották el rendkívüli felmentéssel, akik végül munkaügyi pert indítottak kirúgásuk miatt.

Minderről Tóth Balázs, a kirúgott tanárok ügyvédje számolt be lapunknak a per csütörtöki tárgyalási fordulója után, amit a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumában tartottak meg.

Igaz, a tárgyalást nehéz folytatásnak nevezni, az ügy ugyanis még mindig a perfelvételi szakaszban jár, miután a tankerület vezetője, betegségre hivatkozva, júniusban és szeptemberben sem jelent meg a bíróságon. 

Tóth Balázs a Népszavának azt is elmondta, a tankerület részére ismét egyezséget ajánlottak fel – az elbocsátott pedagógusok végkielégítésüket és felmentési díjukat szeretnék megkapni -, ami a csütörtöki tárgyalási napon többször is szóba került, de azt a tankerület vezetője visszautasította. Tóth Balázs ugyanakkor hozzátette: az ülést követően már azzal váltak el, hogy a tankerületi központ részéről még átgondolják a megegyezés lehetőségét.

A tanárok ügyvédje szerint nyerhető a per, kérdésünkre válaszolva legalábbis úgy fogalmazott, olyan ügyet nem vállal, amit ne gondolna nyerhetőnek. Elmondta azt is, a következő tárgyalás várhatóan december 5-én lesz, a bíróság ekkor már szeretné lezárni a perfelvételi szakaszt, majd egy-két tanú (nagy valószínűséggel a Kölcsey Gimnázium igazgatója és igazgatóhelyettese) meghallgatását követően jövő év első felében születhet elsőfokú ítélet.

"Ez nem egy tévéműsor"

Az Index beszámolója szerint Halász Krisztián bíró sem volt elégedett a tankerületi vezető válaszaival. Például az azt firtató bírói kérdésre, milyen szempontok alapján választották ki az öt kirúgásra ítélt tanárt, Marosi Beatrix az Index tudósítása szerint úgy felelt, “akkor és abban a helyzetben ezt éreztem helyesnek, ennyi”. A bíró erre felszólította a tankerületi vezetőt, hogy “válaszoljon normálisan”, mert “ez nem egy tévéműsor”.