„Kár, hogy az uszító nem érti meg, hogy amikor a gyűlöletet szítja, azzal talán azoknak okozza a legnagyobb kárt, akiket a gyűlölködésbe kerget”

Nemrég volt a bemutatója az Embtrag című előadásnak a Katona József Színházban, amely Madách és Nádasdy Ádám szövegei alapján készült. Miért akarta színre vinni a Tragédiát?

A műnek, ha nem is minden sora, de van egy olyan tartománya, ami hozzám nagyon közel áll és nyilván ezzel nem vagyok egyedül. Nem emelődött volna a magyar kultúrában ilyen magasra, ha nem rejtene irodalmi és filozófia értékeket. Olyan anyaggal szerettem volna foglalkozni, ami nagyobb léptékben néz a világra, az emberre. Én is ilyen szakaszban vagyok éppen. Sokat gondolkodom azokról a kérdésekről amivel a darab is foglalkozik. Van-e értelme az egésznek? Halad-e rajtam keresztül előre az emberiség? Nem utolsó sorban pedig izgatott rendezőként a kihívás, hogy kortárs, élő, organikus módon szólaltassam meg ezt az anyagot.

Ezért nyúlt hozzá erőteljesen a műhöz, főként a második részben? Ahol találunk utalásokat az eredetire, mégis egy új kortárs drámaként is felfogható.

Sok olyan előadás született már, amely az eredeti mű költészetét és nyelvi leleményességét és túláradását többre tartja, minthogy azt figyelné mi érvényes, mi befogadható a néző számára. Szabó-Székely Árminnal szerettük volna szabadon kezelni a dráma szerkezetét. Inkább azt kerestük, hogy ma mi juthat eszünkbe erről az anyagról. Azt szerettem volna, ha Lucifer ironikus és erős mondatai beletalálnak a nézőknél. Ezek mind rendkívül fontos gondolati értékkel bírnak és keményen szólnak mindenkihez, aki embernek született, és küzd a boldogulásért. Ahhoz, hogy ezek a mondatok megszólaljanak és eljussanak a nézőkig, le kellett pucolni mindent róla, ami elidegenít, nem szól hozzánk vagy elzsibbaszt. A szöveg végül szerintem organikus lett. Van benne sok Madách, Nádasdy prózai fordítás, ott ahol jobban kell érteni és vannak Szabó-Székely szövegek is. A színház nem élő könyvtár. Nekem nem feladatom, hogy Madách minden sorát fejből elmondják a színészek. Ez egy alapanyag, a színház pedig interpretáció, sűrítés, hatások sokasága. Így álltam a feladathoz.

A mű színei is csak tematikus egységekként jelennek meg. Ez koncepció volt?

Nem akartam a történelmi tablót színre vinni. Számomra nincsen elidegenítőbb dolog, mint mondjuk egy fáraónak öltözött magyar színész a Petőfi Sándor utcában. A darab másik síkja foglalkoztatott. Az, ami ugyanúgy ott van, csak jobban el van rejtve. Az emberöltőnyi történet álmokba, látomásokba foglalva. Trip, flash, abszurditás, belső időutazás.

Ezért van  Ádámból három, Évából pedig kettő?

Ádám esetében a darabot követtem, ahol a fiatal Ádám középkorúvá, majd aggastyánná válik. Szerettem volna, ha ez erősen megjelenik. Sokféle módon lehet kiosztani a szerepeket a darabban. Minden előadás eldönti magának, mit von össze és mit ad több színésznek. Ezek a döntések aztán erősen hangolják a történetet.

Lucifert Pálmai Anna játssza, az Urat pedig a színésznő édesanyja, Szirtes Ági. Ez a női szerepek változását jelzi?

A nemek közötti egyenlőségre való törekvést mondanám inkább. Fontos, hogy ma a Katona színpadán egy színésznő is lehet az előadás szellemi irányadója, gondolati húzóereje, nem csak valakinek a felesége, lánya, húga, szeretője. Úgy gondoltam, a darabot akkor tudom a legjobban megmozdítani, ha azt a bizonyos körzőhegyet máshová szúrjuk le, változtatunk az origón. Ráadásul ennek a körzőnek valóban két hegye van: az Úr és Lucifer. Nagyon izgalmas színpadi dinamikát teremt, hogy az Urat és Lucifert anya és lánya játssza. Mindkettőjük mániája a színház, de nagyon eltérő alkatú színészek. Teljesen mást képviselnek a színpadon, de mégis ugyanaz a mánia és tehetség fűti őket.

Az előadásban a Katona József Színház valamennyi színészgenerációja szerepel. A fiatalok pedig egyáltalán nem végszavazó, vagy statiszta szerepekben tűnnek fel.

Nagyon szerettem volna a most hozzánk szerződött fiatalokat még jobban megismerni. Annak, hogy nem végszavazó alakok, hanem fontos elemei az előadásnak, az is az oka, hogy ők sok energiát, figyelmet és kreativitást adtak bele a próbákba. Morális és szakmai értelemben nagyon jól érkeztek meg ebbe a társulatba.

A színház idősebb színész nemzedékének egyik prominense, Bodnár Erika egy tolókocsiban ülve jelenik meg a színpadon. Ez hogy alakult ki?

Erikával hosszasan beszélgettünk erről, egy esetleges közös munkáról és annak a számára vállalható körülményeiről. Erika szeretett volna dolgozni többek közt azért is, hogy az előbb említett fiatalokat ő is megismerje. Hosszan kevertük ki azt a fajta jelenlétet, amely garantálja azt, hogy egyik fél se veszteségként élje meg ezt a vállalkozást. Fontosnak tartottam, hogy minden színész generáció részt vegyen az Embtragban.

Ma, amikor az egyik ellenzéki párt lehazugozza a másikat, vagy egy vezető fideszesről kiderül, nem is ott volt, mint amit kiírt a közösségi oldalára, miként lehet megőrizni a színpadi igaz pillanatokat? Hogyan lehet igazságot közvetíteni egy hazugozó közegben?

Hogy az ember mitől marad hiteles? A politika nem összehasonlítandó a művészettel, illetve amikor a kettő elkezd összeolvadni, az már jelentős probléma, propaganda értelemben. Nekünk kritikusan kell gondolkodni mindenről, ami körülvesz minket, különösen azokról a rendszerekről, amelyek az életünket irányítják, a hatalmat gyakorolják és természetesen saját magunkról is. Egy-egy próbafolyamatnál minden részvevő azt keresi, hogy mitől a legigazabb valami a színpadon. Nincs bennem félelem a Katona József Színházat illetően, ritkán jut eszünkbe a politikai bulvár, a külvilág. Esetleg akkor, ha szólnak, hogy kevesebb pénzből kell előadásokat csinálnunk. De azt is meg kell mondjam, hogy nem minden a pénz. Én folyton azt keresem, hogy mi a legigazabb a színpadon, de ugyanezt teszi a kellékes Tölli Judit és a világosító is a legjobb fényszögeket keresi is. Amíg mindannyian a legigazabbat keressük itt bent a színházban, addig nem lehet baj. Én a magam részéről a napi politikai bulvárt nagyon távol tartom magamtól és úgy általában a híreket is. Ma már a hír is termék. Jó sok kell belőle, hogy legyen még több pénze valakiknek.

Ezt a távol állást hogyan tudja megoldani?

A hosszabb, időtállóbb hírek úgyis eljutnak az emberhez és van néhány utolsó minőségi és hiteles újságíró, esztéta, politológus, közgazdász is. A többit igyekszem kiiktatni. Nem akarok belefulladni a feldolgozhatatlan online szemétbe.

Engem az utóbbi időben bevásárláskor, illetve reggeli futásnál többször is ért inzultus, amikor számomra teljesen váratlanul célponttá váltam. Ön szerint én voltam rossz időben, rossz helyen?

Nem gondolom, hogy arról van szó, hogy ön kiemelkedően szerencsétlen lenne. Én is tapasztalok hasonló dolgokat, nemrég egy apuka lerugdosta a kocsim tükreit úgy, hogy közben a saját kisfia is végignézte a jogtalan kirohanását. Úgy gondolom, hogy szembe kell néznünk azzal, hogy az egész világon fogy a levegő, nőnek a konfliktusok, túl sok az információ, ami ráadásul nem tényeken alapuló, hanem legtöbbször indulatokat gerjesztő és majdnem mindig olyan kérdések mentén, amik megoldásához finoman szólva sincsen hozzáférésünk. Közben nagyon nehéz jól élni. Nemcsak anyagi értelemben. A világnak mindig is volt felszínes és korrupt arca, de ma nagyon keményen meg kell dolgoznia az embernek azért, ha morálisan és emberileg lábon kíván maradni.

2017-ben ön nyitotta meg a Budapest Pride rendezvényét. Hogy látja, az akkori beszéde óta mi változott?

Amikor azt a beszédet mondtam, akkor indult el Európában a menekültválság, Budapestre is nagy számban érkeztek menekültek. A beszédnek bizonyos része erről szólt, illetve az ellenségkép gyártásról, a gyűlölet gerjesztéséről. Ez azóta politikai szinten egyre ügyesebben és rutinosabban működik. A másság elleni gyűlöletet elsősorban politikai manőverezésnek tartom. Nem gondolom, hogy ma Magyarországon a meleg populáció, vagy a transzneműek lennének a legégetőbb probléma, amivel a kormánynak ilyen hevesen foglalkozni kellene. Az ezekkel kapcsolatos leegyszerűsített, általánosító szövegek alkalmasak hergelésre, vélt közösségek megalkotására. Az uszítás kellemetlenné teszi sokak életét, kár, hogy az uszító nem érti meg, hogy amikor a gyűlöletet szítja, azzal talán azoknak okozza a legnagyobb kárt, akiket a gyűlölködésbe kerget.

A felvállalt identitása miatt érték megjegyzések, atrocitások?

Rajtam múlik, hogy mit élek meg annak. De nem jellemző az ilyesmi Budapesten.

Azt is mondta, hogy a személyes coming outja óta kezdődött el az élete. Nem bánta meg, hogy ezt felvállalta?

Ez tizenhat-tizenhét éves koromban történt. Nincsen mint megbánni rajta.

Legutóbb akkor került újságok címlapjára, amikor kiderült, hogy Jordán Adél lett az élettársa. Erre milyen volt a reakció?

Azért csináltuk, hogy szabadok legyünk, hogy még véletlenül se legyen találgatás vagy pletyka. Tiszta legyen mindenki számára, hogy miről van szó. Nem akartunk bujkálni, miért is tennénk? Nem olvastuk a rólunk szóló bulvár cikkeket, kommenteket, egy pár napig volt hírértékünk. Egy komment azért eljutott, egy barátom küldte át és azt azóta is mondogatjuk, ha valami baromságot csinálunk, így szólt „na, a két pancser megtalálta egymást”. Biztos volt sok durvaság. Mindegy. Nem a mi dolgunk.

Máté Gábor mandátuma a Katona József Színház élén 2026-ban jár le. Egy korábbi hetilapos interjúban megkérdezték, hogy ön pályázna-e, akkor óvatosan nyilatkozott, de nem elzárkózóan. Most mit gondol erről?

Komolyan foglalkoztat az a kérdés, hogy milyen szerepe lehet ma egy nagyvárosi ember életében a színháznak. Dolgozom rajta, hogy egy olyan csapat álljon össze, ami ezt a kérdést érvényesen válaszolhatja majd meg.

A Katona fenntartója a Főváros, a vezetői többször elmondták, hogy forráshiánnyal küzdenek. Önök ebből mit éreznek?

Érzünk mindent mi is. A Főváros sincsen könnyű helyzetben ezt jól tudom. Amikor az első komoly megvonásunk volt, akkor rendeztem a Poppea megkoronázását, nem jutott pénz sem díszletre, sem jelmezre. Más előadások levetett ruháiból, díszlet nélkül készült az előadás. Nekem, mint kreatív helyzet inspiráló volt, de lényegesen több pénzre lenne szükség ahhoz, hogy ez a hely jobban és még magasabb színvonalon tudjon működni minden szegmensében. Nálunk, aki színházzal foglalkozik, annak figyelembe kell vennie, hogy egzisztenciálisan veszélybe kerülhet, ha nem vállal rengeteg extra munkát a főállása mellett. Ez, nem fair és nincsen arányban azzal amilyen hatósugarú és minőségű munkát végzünk. Mindenki, aki ezt még csinálja, megszállott, őrült, nem is beszélve azokról, akik a független szcénában dolgoznak. Számomra rendkívül váratlan kultúrpolitikai állítás volt, hogy majd a magán mecenatúra rendezni tudja a színházak anyagi problémáit. A hiány más léptékű. Csodálatos támogatói vannak a Katonának, akiknek sokat köszönhetünk, de az a költségvetési plusz, ami egzisztenciálisan stabilizálhatná a színház dolgozóit, nem tőlük kellene érkezzen. Természetesen a színházak helyzetét az sem segíti, hogy a szakma minimum kettő, de ha közelebbről megnézzük még ennél is több apró szilánkra hasadt. Lehangoló az egész.

Ön rendszeresen rendez külföldön is. Össze lehet egyeztetni az itthoni munkákkal?

Eddig nem jelentett ez gondot. Külföldön azért más dolgozni, mert az intézmények nem küzdenek folyamatosan a létükért és ez szabadságot ad a művésznek a munkájukban. Nem szeretnék külföldre költözni, magyar vagyok, ide kötődöm mindenemmel, máshol nem érzem magam otthon.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója épp nyáron rendezte legutóbb a Tragédiát többedszerre, egyetemistákkal. Ön hozzányúl majd a műhöz évek múlva?

Nem hiszem. Ez a mostani munka hosszú menet volt szinte években mérhető, fontos állomás volt nekem a saját magamnak felállított szakmai rendszeremben. Vidnyánszky Attila életművében visszatérő motívum ez a mű, valószínű mindig felfedez benne valami újat. Nem hiszem, hogy csatlakozom ehhez a kihíváshoz.