London;Izrael;háború;tüntetés;Palesztina;Gáza;

- Több százezer ember állt ki a palesztinok mellett egy londoni tüntetésen, az ellentüntetők összetűztek a rendőrökkel

Több embert letartóztattak, miközben volt, aki a Hamász jelképeit viselte a menetben. A demonstráción ismert baloldali politikusok is megjelentek, csakúgy, mint egy szintén szombaton tartott hasonló párizsi vonuláson. 

Óvatos becslések szerint is legkevesebb 100 ezren vettek részt azon a hatalmas demonstráción, amelyen szombat délután volt London utcáin. A megjelentek így fejezték ki szolidaritásukat a palesztinok mellett, s egyben követeltek tűzszünetet a Gázai övezetben. A szervezők 800 ezer emberről számoltak be, a londoni rendőrség pedig 300 ezerről. 

A hatóságok közlése szerint jelentős számú ellentüntető jelent meg a brit főváros központjában, akik többször is összecsaptak a rendőrökkel. A demonstrálók egy része üveggel dobálta az egyenruhásokat, miközben újabb rendőrautók száguldottak a belváros felé, amint megérkeztek az első incidensről szóló hírek. 

A londoni rendőrség később azt közölte, hogy 82 ellentüntetőt tartóztattak le a nyugalom megőrzése érdekében – ők állítólag szerettek volna a palesztinpárti demonstrálókhoz közelébe jutni – további tíz embernek pedig egyéb bűncselekmények miatt kell hatósági eljárás elé néznie, mint amilyen a kés vagy éppen kábítószer birtoklása. 

A menetben többen a „Szabad Palesztinát!”, Állítsuk meg a mészárlást!” vagy éppen a „Állítsuk meg Gáza bombázását!” feliratú transzperenseket tartottak a magasba. Ám többször lehetett hallani azt is, hogy „Palesztina a folyótól a tengerig szabad lesz”. Utóbbi az egymás mellett létező izraeli és palesuztin állam elutasítását jelenti, nem mellesleg burkolt antiszemita rigmus, mivel Izrael megsemmisítésére hív fel.

 A menet élén a Munkáspárt korábbi vezetője, Jeremy Corbyn és a jelenlegi parlamenti képviselő, John McDonnell állt. A központban tartózkodó rendőrök a közösségi médiaplatformjait is böngészték, ahol láttak olyan embereket is, akik a Hamász jelképeivel vonultak utcára. Néjányan palesztin zászlót tettek az első világháború hősi halottai előtt tisztelgő emlékműre, a gépesített hadtest tagjait ábrázoló szobor derekára tekerték a lobogót.

Szombaton Brüsszelben 21 ezren, Párizsban pedig 16 ezren vonultak utcára egy hasonló megmozduláson. A francia fővárosban baloldali politikusok is csatlakoztak a menethez. Skócia volt igazságügyi miniszterét azonban kifütyülték a palesztinbarát aktivisták a glasgow-i tüntetésen, miután kijelentette, hogy Izraelnek joga van az önvédelemre. (A pakisztáni származású skót első miniszter, Humza Yousaf felesége félig palesztin. Az ő szülei a Gázai övezetben rekedtek, miután a Hamász terroristái október 7-én lerohanták Izraelt, és csak november 3-án tudták elhagyni Egyiptom felé a palesztin földsáv területét.)

Az izraeli hadsereg végzett egy Hamász-terroristát, aki akadályozta egy másik egészségügyi intézmény evakuálását.