- A káprázat körhintája

A Prágai Városi Színház társulata Karel Čapek A fehér kór című darabjával érkezett az Európai Színházi Unió Fesztiváljára. A cseh szerző 1937-ben íródott, a járvány és háború idején játszódó műve, eléggé profetikusnak bizonyult, gondoljunk csak a világban zajló történésekre. A történet szerint a Kínából induló kór eljut egy kisebb nacionalista országba, amelyet egy diktátor vezet, aki ütközetre készül. A drámát Michael Dočekal vitte színre, a rendező dolgozott már korábban nálunk és Kolozsváron is.

Az előadás utáni beszélgetésen úgy fogalmazott, hogy Čapek művei filozófiai disputákként is felfoghatók. Ők azonban éppen ebből a keretből kimozdítva elsősorban operai formátumban szerették volna színpadra alkalmazni. Erőteljes is a zene, amelyet Ivan Acher jegyez. A produkció másik nagy találmánya, hogy a két „ellenfelet” – a kórt meggyógyítani tudó orvost és a tábornokot – ugyanaz a színész játssza: Miroslav Donutil. A művész elképesztő színpadi intelligenciával a nézők előtt átváltozva egyik szerepből a másikba jeleníti meg mindkét figurát. Orvosként katonai vezetőket csak bizonyos feltételekkel gyógyít, mégpedig, ha békét kötnek. Tábornokként pedig ennek a lehetetlenségét mutatja be. A helyzet akkor fordul még komolyabbra, amikor a diktátor is elkapja a leprát.

Az előadásban előfordul, hogy nő játszik férfit és fordítva, de mindez azért is hasznos, mert így egy figura többféle rétegét is megismerhetjük. Az előadás vége nem optimista, bábukkal megjelenítve, arctalan tömegként érkeznek a háborúpártiak, megsemmisítve az orvost. Üzenve, az esetleges békét mindig követi majd egy újabb háború, hiába reménykedünk abban, hogy ennek az egész sokkoló rémületnek egyszer vége lesz.

A házigazda kolozsvári teátrum több repertoáron lévő előadást is műsorra tűzött a fesztivál idején. A több formátumos rendezéssel már bizonyított fiatal Botond Nagy ezúttal Szophoklész tragédiája nyomán az Elektrát állította színpadra a színház 15. évfordulóját ünneplő stúdiójában. A sok szempontból értékes produkció vivő elemei, a látvány és a zene. A jelmez és díszlettervező Dragos Bohugiar illatos báránybőrrel bélelte ki a falakat és a padlót. Az elmozduló, ide-oda nyitódó és záródó falak, hol feltárják, máskor elrejtik a szereplőket, sajátos hangulatot és ritmust adva a játéknak. A történet a drámai bosszúról szól. Elektra (Albert Csilla) és testvére Oresztész (Kiss Tamás) megfizet apja meggyilkolásáért Aigiszthosznak (Váta Lóránd). Claudiu Urse zenéje pörgően érzéki. Oresztész, mint a halál angyala menő motoros szerelésben jelenik meg először és előrevetíti Aigiszthosz vesztét. Erős nőként Elektrához csatlakozik anyja, Klütaimnésztra (Györgyjakab Enikó) és testvére, Khrüszothemisz (Román Eszter). Kissé a drámát oldó, már csaknem komikus alak egy hatalmas porszívóval, Oresztész nevelője (Kardos M. Róbert). A tapsrend is vidám, az előadás viszont nagyon is sűrű és hatásos, minden érzékünket igénybe vevő, több mint egy órányi drámai vízió.

Elsőre kakukktojásnak tűnik a fesztivál válogatásában a Szolnoki Szigligeti Színház Fösvénye. Ám a megfejtés, hogy az Európai Színházi Uniónak vannak egyéni tagjai, például Antal Csaba díszlettervező, akinek a tavalyi Interferenciák Fesztiválon Kolozsváron életmű-kiállítást is rendeztek, és aki a Fösvény díszletét is tervezte. Harpagon (Mucsi Zoltán) kertjében van is jókora Eiffel-torony makett, hatalmas kerti törpés önarckép, a szerzőről megemlékezve Molière-portré, és toi toi WC, ahová a fösvény apa elrejti a pénzzel teli ládikáját. Szabó Máté rendező jegyzi a mai szlenggel teli szöveget. Olyan, mintha az egész Mucsi Zoltánnak íródott volna, aki tizenöt évet töltött a szolnoki teátrumban és most erre a jutalomjátékra tért vissza. Valóban Mucsi „örömzenéje”, kirobbanó stand up-ja ez a produkció. Ráadásul színészileg nagyon jó formában van, bírja energiával, koncentrációval a provokáló, kiszólásokkal teli, grandiózus jelenletétet. Partnerei – főként a fiatalok, Hajdu Tamás Miklós, Bíró Panna Dominika, Csákvári Krisztián és Cseke Lilla Csenge – beleállnak és alázattal részt vesznek Harpagon kitöréses őrületeiben. A kolozsvári közönség rajongott Mucsi Zoltán játékáért, hatalmas ovációval honorálta a színésznek az internetes videókból, illetve a tévésorozatokból már ismert szédületes komikusi képességeit.

Bocsárdi László Kolozsváron rendezte meg Móricz Rokonok című művét. Az adaptációt, amely a regényből született és némi vendégszöveget is tartalmaz a rendező Kali Ágnessel együtt jegyzi. A háromórás előadás gyakorlatilag egy üres térben játszódik. Hátul finom szövésű fonalból álló, gyorsan szétrebbenő függönyön keresztül érkeznek a színpadra a szereplők. Sokszor betolnak, vagy behoznak egy bútort. Maga a szék, az asztal, az ágy is fenyegetővé válik (Díszlettervező: Bartha József). Az első jelenetben a frissen kinevezett főügyész, Kopjáss István, a színlapon Pista (Viola Gábor) olyan virtuóz, már a színész testi épségét is veszélyeztető, részeg táncot jár az ágyon, illetve körülötte, hogy ezzel megadja a használt színházi nyelv alaphangját (koreográfus: Bezsán Noémi). A játékmód nem realista, elemelt, mégis a lényegről szól, vagyis arról, hogy egy hatalomba került tisztviselő miként veszti el a tisztességét, miként darálja őt be a város korrupt gépezete. Látványos mozgásszínházi elemek vegyülnek, markáns álomképekkel és sodró dialógusokkal, belső narrációkkal. A káprázat körhintája mindenkit elsodor és maga alá temet. Nagyon erős a színészi csapat: Viola Gábor mellett Györgyjakab Enikő, Bács Miklós, Dimény Áron, Farkas Loránd, Orbán Attila, Kiss Tamás, Bíró József, Imre Éva, Varga Csilla, Kicsid Gizella. Albert Csilla pedig a színlap szerint egy „Ismeretlen nőt” játszik. Leginkább a sors kivetülésének, egyfajta fenyegető rezonőrnek tűnik. A végén Kopjáss úgy hal meg, hogy egy kivilágított üvegkalitkában félmeztelenül, nyakkendőben laza, könnyed dzsesszre ringatózik. Áttáncol egy másik káprázatba.