Az elmúlt hét fejleményei után nem okozott meglepetést, hogy Suella Braverman hétfőn reggel elvesztette az állását. A hivatalos ok a hajléktalanokkal kapcsolatos kijelentése volt, szerinte ez „önkéntes életviteli döntés” részükről. A volt belügyminiszter azt közölte, hamarosan többet mond az ügyben. A "mezei" képviselők közé visszakerült politikus helyére James Cleverly eddigi külügyminiszter, az egyik legmegbízhatóbbnak és legtapasztaltabbnak tekintett tory politikus került, aki korábban a Konzervatívok elnökeként is szolgált. A menekültügyi politika nehézségei, vagy a rendszeressé vált Izrael-ellenes és antiszemita felvonulások közepette Cleverly fő céljaként „az ország lakosságának biztonságát" nevezte meg.
A nap szenzációja David Cameron visszatérése Rishi Sunak új külügyminisztereként.
A reggeli hírműsorok vezetői a nézőkkel együtt nem akartak hinni a szemüknek, amikor egy a Downing Streetre elsötétített ablakú Range Roverből David Cameron szállt ki és vonult a világ egyik leghíresebb bejárati ajtaja, egyben 2010 és 2016 közötti rezidenciája elé, ahol a folytonosság jeleként Larry macska fogadta. Kevesen gondolták, hogy véletlen egybeesésként kávézni érkezett Sunakhoz, de jó órát tartott, amíg hivatalossá vált megjelenésének oka: ő lett a brit diplomácia új feje. Kinevezéséhez elengedhetetlen első lépés volt, hogy III. Károly azonnali hatállyal kinevezze a parlament felsőházába. Lord Cameron rövidesen terjedelmes bejegyzést tett közzé az X közösségi hálón. Elismerte: az általa kiírt Brexit-népszavazás óta nem vett részt a politikában, de miután korábban 11 évig vezette a pártot, 6 évig pedig az országot, elég tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy segítséget nyújtson a kormányfőnek az előtte tornyosuló kihívások teljesítéséhez.
Közülük az ukrajnai háborút és közel-keleti válságot emelte ki.
Lord Cameron nem az első, aki korábbi kormányfői pozícióból a lordok házán keresztül a Foreign Office-ba teszi át székhelyét. Ezt az utat járta be Alec Douglas-Home is, aki az úgynevezett Profumo-botrány után rövid ideig, 1963-1964-ben állt a szigetország élén, majd 1970-1974 között Edward Heath külügyminisztereként szolgált. William Hague pedig, - aki állítólag a visszatérést egyengette - , bukott ellenzéki vezérből (1997-2001) vált éppen Cameron diplomáciai testületének vezetőjévé 2010 és 2014 között.
A kinevezés több szempontból is ellentmondásos. Ami Sunakhoz fűződő viszonyát illeti, a szeptemberi pártkongresszus után mélyen elítélte annak döntését a HS2 nagysebességű vasútvonal észak-angliai kiterjesztésének felfüggesztéséről, mire a kormányfő "a kudarcot vallott status quo képviselőjének" minősítette. Cameron külügyi sikerei nem földrengetőek. Ő hozta a szigetországra és az Európai Unióra a Brexitet. 2011 márciusában visszájára sült el líbiai intervenciója az Egyesült Államok és Párizs oldalán, s amikor 2013-ban Washington oldalán a szíriai háborúba avatkozott volna be, ő vált a krimi háború (1855) óta az első brit miniszterelnökké, akit katonai-biztonsági kérdésben leszavazott az alsóház. És hol van már a kínai kapcsolatok nevéhez fűződő aranykora is, a buckinghamshire-i sörözés Hszi Csin-pinggel?
Rishi Sunaktól, aki ismételten a "változást" tűzte zászlajára, merész lépés visszahozni a volt kormányfőt, de annak jele is, hogy képes nem feltétlenül népszerű döntést hozni a hatalom megőrzése, a munkáspárti fölény visszaszorítása érdekében.
