Anziksszá dermedt pillanatok

Ismerik, ugye, azokat a régi, mókás képeslapokat, ahol a táj fölött egy zsakettes úr röpül esernyőjébe kapaszkodva? Valójában sosem gondolkodtam rajta, hogy kerül az utazótáskás férfi Európa legismertebb látnivalói fölé, de most, hogy tudom, lélekben kalapot emelek a másfél évszázados innováció előtt.

A Magyar Nemzeti Galéria „Budapest. Az első aranykor” című, hétfőn nyílt kiállításán látható fotó leleplezi a titkot: egy szőlőskertben készült, két esernyős úr áll utazó öltözékben egy-egy fejőszéken, mintha épp elrugaszkodnának. A többi retus és fotótechnika kérdése. A meisseni Brück und Sohn cég, amely fennállásának több mint kétszáz éve alatt milliószámra ontotta a képes levelezőlapokat – 17 ország 1300 helységét 33333 féle anzikszon örökítették meg -, gondoskodott róla, hogy az Eiffel toronytól a Colosseumon át a Nyugati pályaudvarig mindenfelé elrepüljenek.

Az persze a szerencsén múlt, hogy a képeslapgyártó archívuma bekerült a drezdai Deutsche Fotothek gyűjteményébe. Az viszont már a magyartól eltérő viszonyoknak köszönhető, hogy a 20 ezer üvegnegatívot és síkfilmet egy bő évtized alatt digitalizálták, majd a köz számára hozzáférhetővé tették. Így találta meg Tamási Miklós az anyagban azt a félezer, korábban ismeretlen XIX. század végi, budapesti városfényképet, amelyek legjavát most megnézhetjük a budai Várban, és amelyek a Fortepan honlapjára is felkerültek.

A városegyesítés és az első világháború közötti négy évtized valószínűleg nem csak a mából nézve a hihetetlenül gyors léptű fejlődés időszaka. Megnőtt, a felismerhetetlenségig megváltozott Budapest; technológiailag fejlődött a fotográfia; világszínvonalú lett a közlekedés és a postaszolgáltatás. Mindez a turizmus elterjedéséhez, illetve a gyors kommunikáció igényéhez vezetett: innen nézve nem is meglepő, hogy 1899-ben 1,75 milliárd képeslapot forgalmaztak a világon, s ebből 20-25 millió Magyarországon került a boltokba.

A Virágvölgyi István és Török András kurátorok koncepcióját tükröző kiállítás erről az elképesztően pezsgő korról mutat pillanatfelvételt. Tűéles nagyításokban, értő magyarázatokkal kísérve láthatjuk a német cég legjobb városfotóit; megismerkedhetünk a képeslapkészítés gyakorlatával; majd tehetünk egy kitérőt a térhatású élményt nyújtani hivatott sztereófotók világába. A különleges technikát egy építőipari vállalkozó és hobbifotós, Schoch Frigyes képeivel idézik meg egy korabeli, társas képnézegetőt imitáló díszletben.

A tárlat utolsó része aztán visszahozza a nézőt a mába. Ilyen volt és ilyen lett – a legdrámaibb változásokkal szembesülhetünk áttűnő, a hajdani látványt a maival váltogató képeken. És lehetetlen nem észrevenni, hogy ahol ezt szemléljük, az ma a legképlékenyebb, legtűnékenyebb helyszín Budapesten: ahol a Nemzeti Galéria súlyos, modernista enteriőrje bármikor eltűnhet a föld színéről, hogy átadja helyét a rég elpusztult monarchiabeli pompának.