Ha Prágában járunk, és a Josefov negyed felé vesszük az irányt, a Spanyol Zsinagóga mellett láthatjuk Franz Kafka szobrát, amint az író egy magas testetlen figurán, pontosabban egy sétáló öltönyön ül. Jaroslav Róna alkotása kedvelt turistacélpont, és azok is felfigyelnek rá, akik csak elsétálnak előtte. A város másik híres Kafka-szobrát a cseh botrányművész, David Černý tervezte: a tizenegy méteres alkotás az író portréját mintázza, és negyvenkét forgó panelből áll, melyek időnként kirajzolják a hatalmas arcot. Mindkét szobor rendhagyó, de ami a legfontosabb: ötletesen idézik fel Kafka történeteinek szürreális és abszurd világát.
Budapesten hasonlóan merész alkotásokat nem nagyon látni, de egyes kerületekben akad néhány különös emlékmű. Ilyen Újbudán Karinthy Frigyes szobra, mely az írót megkettőzve mutatja, vagy Pestszentlőrincen Pauer Gyula 1848-49-es szabadságharc emlékműve, mely egyik oldalán a Petőfiről készített dagerrotípiát, a másikon Kossuth Lajos domborművét ábrázolja. A magyar írókról, költőkről készült szobrok azonban többségükben klasszikus stílusban készültek, így felvetődik a kérdés, vajon nálunk miért nincsenek olyan sajátos megoldások, mint a cseh fővárosban?
Mélyi József művészettörténész szerint ennek alapvető oka, hogy Budapesttel ellentétben Prágában nagy a kultusza az avantgárd szobroknak, a városvezetés és általában Csehország is sokkal merészebb e téren, illetve felismerték, hogy az ilyen alkotások vonzzák a turistákat. – Budapesten is próbálkoztak hasonlóval, de a város- és kerületi vezetők csak a könnyen fotózható zsánerszobrokig jutottak el. Most nem éppen szépírókra gondolok, hanem az V. kerületben a Hild téren a Rikkancsra, meg a Falk Miksa utca elején Columbo hadnagyra és a kutyájára. Persze, hasonló alkotások más európai városokban is születnek. Ebből a szempontból Pozsonyban még rosszabb a helyzet.
A művészettörténész szerint érdemes a kérdéshez távolabbról is közelíteni, hisz Magyarországon borzasztó ritka, hogy egy kortárs képzőművész nagyszabású köztéri művet hozhasson létre, így számos alkotó vélhetőleg nem is gondolkodik ebben. Kivételek persze akadnak: a VIII. és IX. kerületben voltak kisebb kiírások, de csak ideiglenes, efemer szobrokra és nem maradandó művekre. – Ma már elképzelhetetlen lenne, hogy felállítsanak egy merészebb szobrot, mint 1972-ben Tihanyban Varga Imre Az Alapító című alkotását, mely I. András királyt ábrázolja, és krómacél lemezekből készült.
Budapesten találni még absztrakt alkotásokat is, de azok nagy részét szintén a rendszerváltás előtt állítottak fel lakótelepeken, persze léteznek későbbi darabok is, mint az ELTE Lágymányosi campusán a 2002-ben elhelyezett Nobel-díjasok emlékműve, melyet Körösényi Tamás készített poliészterből, acélból és gránitból, az absztrakt alakja miatt pedig Gubancnak is nevezik. – Hasonló munkák a Magyar Universitas Program keretében valósultak meg, ami nagyon jól célzott kezdeményezés volt, mivel egyetemi campusokon állított fel köztéri alkotásokat. A pályázatokon csomó neves hazai képzőművész indult, akik úgy érezhették, hogy megtérül a befektetett energiájuk. A Fidesz-kormány 2010 után viszont egyből megtámadta és beszüntette a programot – mondja Mélyi.
A művészettörténész szerint a hazai szépíróknak azért sincsen rendhagyó szobruk, mert az elmúlt évtizedek során a közönség ízlése is konzervatívvá vált, így a szobrászatban is a biztosat keresi. – Ha az ember végignézi a kozterkep.hu oldalon az elmúlt időszakban felállított szobrokat, akkor láthatja, hogy csökkent a merészebb, valamit is kockáztató alkotások száma. A lényeg, hogy a szobor az adott szerzőre hasonlítson, fényképszerű legyen, és akkora, mint az illető volt az életben – mondja a művészettörténész. A megoldás szerinte az lenne, ha a megrendelők és a pályázók is mernének kísérletezni, és jobban elengednék a fantáziájukat. – Miért ne lehetne akár klasszikus szerzőknek, mint Csokonainak vagy Petőfinek is játékos hangulatú szobrokat állítani? – kérdezi Mélyi, aki szerint arra is lenne esély, hogy egyes szépíróink emlékműveit a külföldi közönség is látogassa, csakúgy mint Prágában a Kafka-szobrokat. – Két szerzőnk biztosan sokakat vonzana: az egyikük Kertész Imre, a másikuk Esterházy Péter. A kérdésem csak az: nekik még miért nincsen méltó emlékművük Budapesten?
