Összesen több mint nyolcvan filmet lehet megtekinteni öt versenykategóriában és hét szekcióban. Nem mellékesen, mint a rendezvény nevéből is kiderül, specifikus mozgókép ünnepről van szó, de milyen pazar merítés is ez, elvégre életünk mindegy egyes perce emberjogi értelemben értelmezhető állapot. Ahogy a mustra szervezői is fogalmaznak, az interszex emberektől a norvég erdőkig, bengáli jutaszövőktől a mélytengeri bányászatig foglalkoznak a bemutatott művek. A dokumentumfilmes műfaj lényege pedig maga a valóság megmutatása.
A magyar versenyprogramban idén hét friss alkotás lesz látható, ezek közül az egyik a Fanni kertje Somogyvári Gergő rendezésében, amely két, a társadalomból elmenekülő, már-már mesebeli lény mindennapjairól szól, akik egy Budapesthez közeli erdőben élnek. Fanni, a családjából kitaszított tizenkilenc éves transz tinédzser és Laci, a keménykötésű, egykori gyári munkás. A két egymásra utalt ember egyfajta apa-lánya kapcsolatban próbál családot és otthont létrehozni, mely természetesen abszurd egy mai magyar környezetben, ahol az LMBTQ fogalom szitokszó, miközben az idős, kissé piás hajléktalan számít éppen díszpolgárnak. Míg a film kritikaként is értelmezhető, ennek ellenére inkább arról szól, hogy két perifériára szorult állampolgár élni akar, és az erdőben, távol a várostól és minden mástól találják meg a pillanatnyi nyugalmat – mely a valóságban nem tarthat örökké. A magyar mezőny egyéként eléggé erős, ám mindenképpen kiemelkedik Dér Ásia már többször elővetített rendezése, a Nem halok meg, mely Einspach Gábor sikeres galériatulajdonos és kortárs műgyűjtő, a budapesti művészeti világ egyik meghatározó szereplőjének történetét dolgozza fel. Jelesül arra, hogy amikor Einspach megtudja, hogy hasnyálmirigyrákban szenved, nem omlott össze, hanem úgy döntött, nem hal meg.
A nemzetközi verseny legjobban várt darabja a Velencében debütált, majd a Zürich-i fesztiválon fődíjat kapó Hollywoodgate, Ibrahim Nash'at háborús dokumentumfilmje. Az Afganisztánban játszódó mű egy épületkomplexum elfoglalásról szól az amerikai erők kivonulása után, amely addig a kabuli CIA bázisa volt. Mindemellett igen érdekesnek ígérkezik a Verziót nyitó Nem tűnünk el Alisa Kovalenko rendezésében, ami az idei Berlinale Generation szekciójában debütált. A mű a Donyec-medencében egy csapat fiatalra koncentrál, akik a világ meghódításáról álmodoznak. Lázadnak, meglovagolják a kaland hullámait, aknamezőn sétálnak és napoznak a közeli tó partján. Adódik egy lehetőség, hogy hosszú útra induljanak, egészen Nepálig. Vajon ez a nagy lehetőség?
Aki a legkönnyebben befogadható alkotásokat keresi, annak irány a gála: Kathryn Ferguson a Showtime-nak 2022-ben készített dokumentumfilmje, a Nothing Compares, mely Sinéad O'Connor felemelkedésének, bukásának és tartós kulturális befolyásának vizsgálata – a jelenség összefoglalása. A film hatéves időszakra (1987-1993) fókuszál, az előadó prófétai megjegyzéseire és tetteire összpontosít, illetve kortárs feminista szemszögből szemléli az egykori rettenthetetlen úttörő mai örökségét.
