Szijjártó Péter;Hamász;túszok;

Szijjártó Péter: Két magyar lehet még a Hamász túszai között

Hármat már elengedtek.

A kormány a lehetséges további két magyar túsz szabadulását is megpróbálja majd előmozdítani, amint a nők és gyermekek után erre a férfiak esetében is megnyílik az út a Gázai övezetben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A minisztérium közlése szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján kérdésekre válaszolva üdvözölte az Izrael és a Hamász közötti tűzszünetet, mivel az túszok szabadon bocsátását, emberi életek mentését tette lehetővé. A palesztin szélsőségesek világossá tették, hogy egyelőre csak nők és kiskorúak elengedéséről lehet szó, és az öt elhurcolt magyar állampolgár közül hárman estek ezekbe a kategóriákba, ők már szabadok - ismertette. Ennek kapcsán leszögezte, hogy az utóbbi hetekben sokszor beszélt a katari külügyi államminiszterrel, akinek a segítségét kérte, és kollégája biztosította is erről, továbbá folyamatos tájékoztatást nyújtott a tárgyalások állásáról, amiért köszönettel tartozik Magyarország.

"Mindkétszer tudtuk előre már aznap hajnalban, hogy a magyar túszok neve rajta van azon a listán. Egyszerűen azért nem hoztuk ezt nyilvánosságra, mivel azzal veszélyeztettük volna az akció sikerét, a kimentett túszok egészségét és életét, s nyilvánvalóan ezt senki nem akarta megkockáztatni. Tehát mindig akkor hoztuk nyilvánosságra a túszok elengedését, amikor ők már biztonságban, izraeli földön voltak" - mondta.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy minden bizonnyal van még két magyar állampolgárságú férfi a Hamász fogságában. "Ugye ez azért bizonytalan, mert egyelőre egyikükről sem kaptunk visszajelzést, egyikükről sem tudunk tartózkodási hely szempontjából, tehát sajnos nem tudunk róluk semmit" - közölte, hozzátéve, vannak, akik az ilyen személyeket hivatalosan eltűntként tartják nyilván. "Mi lehetséges túszként beszélünk róluk, és azon vagyunk, hogy ha majd nem csak nők és gyermekek, hanem férfiak esetében is lehetőség lesz a túszok kiszabadítására, akkor róluk megtudjuk, hogy hol vannak, jól vannak-e, élnek-e, és megpróbáljunk segíteni a kiszabadításukban" - mondta.

"Minél hosszabb a tűzszünet, annál jobb, mert annál nagyobb van esély arra, hogy minél több ártatlan ember ki tudjon szabadulni a Hamász fogságából" - összegzett a tárcavezető.