– November közepétől az emberek egyre idegesebbek, hajszoltabbak, türelmetlenebbek. Ez az évnek ebben az időszakában mindig így van, vagy a közelmúlt eseményei, köztük a Covid és a háborús helyzet is ráerősít a nyomásra?
– Ez nem az elmúlt évek trendje, ilyenkor mindig felpörgünk. Egy év egy ciklust jelent. Az elején, kimondva vagy kimondatlanul, de megfogalmazunk magunknak célokat, ám egy-másfél hónappal a „határidő” vége előtt, ha nem tettünk semmit az ügy érdekében, az komoly belső feszültséget okozhat, ennek csökkentésére igyekszünk minél többet lefaragni a hiányból. Talán tíz évvel ezelőtt kevésbé volt jelen ez a sürgetettség, azonban az életünk azóta még inkább felgyorsult.
Amikor számot vetek az évvel, és nem tudok nyugodtan, elégedetten hátradőlni, akkor jön ez a feszültséggel teli rohanás.
– Melyek azok a faktorok, amelyek a sürgetettségérzést leginkább felerősítik? A munkahelyi pluszfeladatok, a karácsonyi díszek a városban, esetleg a kiköltekezés veszélye?
– Talán meglepő, de a munka a legtöbb ember számára jól behatárolható dolog az életben: ott vannak a kitűzött feladatok célokkal, ezekre folyamatosan kapunk visszajelzést év közben is. Sokkal inkább a saját céljaink elérése, a belőlünk kiinduló, hozzánk kapcsolódó folyamatok okoznak ilyenkor feszültséget. Az ünnepekre való készülődés értéke a stresszfaktorok skáláján kifejezetten magas, 12-es (egy százfokozatú skálán, ahol a nyugdíjba vonulás 40, a házastárs halála 100 – a szerk.). Kitalálni, megszervezni a karácsonyt, miközben kínosan odafigyelünk, hogy elkerüljük a korábbi évek buktatóit, mind-mind extra feszültséget szül. Eközben már november elején kikerül az üzletekbe a karácsonyi dekoráció, és még akik próbálják magukat távol tartani a mindenhonnan áradó sürgetéstől, és időben menedzselik ezt az időszakot, azokon is hatalmas a nyomás: „Úristen, már most itt kellene tartanom?”
– Érdekes, hogy a munka a legkisebb stresszfaktor. Azt hihetnénk, hogy az év zárásához kötődő feladatok nagyobb terhelést jelentenek.
– A munkahelyi többletfeladatok úgynevezett problémafókuszú technikákkal könnyen kezelhetők: ezt a helyzetet így oldjuk meg, ezt a feladatot ekkor végezzük el. A karácsonyhoz kapcsolódó érzelmi feszültségek oldása azért nehezebb, mert kevesebb eszközünk van hozzá.
– Mivel tehetjük mégis békésebbé ezt az időszakot?
– Tavaly megvettem a kislányomnak Kiss Judit Ágnes Babaróka karácsonya című mesekönyvét, ami pont ezt a kérdést járja körül. Egy rókacsaládról szól; az anyuka lázasan készülődik, de semmi nincs még készen, erre azt mondja neki a rókaapuka, hogy a karácsony nem egy ellenőr, aki kijön hozzánk, és megnézi, minden rendben van-e. Pont ez a fókuszváltás lényege, hogy nem kifelé kell megfelelni, mert sokszor nem is biztos, hogy a családom tényleg ezt várja tőlem, ahogy az sem, hogy a különböző elvárások egyáltalán számítanak.
Ha viszont az év vége közeledtével bentre helyezzük a fókuszt, hogy nekem mi a fontos az ünnepben, az ajándékozásban, akkor minden más perspektívába kerül.
– Ez az elmélet szintjén nagyon jól hangzik, de a valóságban nehezebb megvalósítani. Milyen lépéseket tehetünk a gyakorlatban?
– A fókuszváltáshoz a tudatos jelenlét vezet, de ezt megelőzi a lassítás, amit könnyebben be lehet vezetni a mindennapokba. Hiszen nem olyan, mint egy életmódváltás, nem kell kidobnom az összes fehér lisztet, kenyeret és cukrot, nem kell hozzá futócipő, se drága teniszfelszerelés, csak egy pici mentális erőfeszítést igényel. Ha mérlegre teszem, hogy most életmódot kellene váltanom, vagy napi tíz percet rászánnom gondolatban valamire, akkor sokkal könnyebben és szívesebben választom az utóbbit.
– Ha valaki eleve túlhajszoltnak, kimerültnek érzi magát, mik azok a jelek, amelyek arra mutatnak, hogy most már szemléletváltásra lenne szüksége?
– Én egy lépéssel visszamennék: előzzük meg, hogy ezek a jelek, tünetek kialakuljanak. Ebben fontos szerepe van az önmagunkkal való együttérzésnek. Ez azt jelenti, hogy őszintén megnézem, mennyire vagyok leterhelve. Például a nap végén érdemes végiggondolni, mi mindent csináltam aznap, és felmérni, ez mennyit vett el az erőforrásaimból. Ha úgy érzem, ez túl van azon a határon, ami még jólesik, akkor az az első, hogy ezt be merjem vallani magamnak. Innentől lehet határokat húzni, és amikor valami már sok, akkor nemet mondani, hiszen csak így tudom megőrizni az egyensúlyomat. Ez egyébként jóval egyszerűbb, mint ha bizonyos tünetek megjelenésénél elkezdenék tüzet oltani, hiszen az azt jelenti, hogy már jó néhány dologban nyakig benne vagyok. Ebből sokkal nehezebb visszavenni, mivel korábban már felelősséget vállaltam érte a munkában vagy a magánéletben. A legfontosabb jelek, amelyek a változtatás szükségességét mutatják, a következők: enervált fáradtság, amikor elfogy a motivációnk. Erőtlenül kelünk fel reggel, nincs meg bennünk a várakozás az adott nappal kapcsolatban, feledékenyek leszünk. Ilyenkor érdemes megfigyelni, hogy mi esik ki a fejünkből, mert annak információértéke van, feltehetően az adja a legkevesebb örömet, vagy azt hárítanánk a leginkább. Az érzelmi hozzáállásunk megváltozása szintén intő jel: ez azt jelenti, hogy több a negatív, mint a pozitív érzésünk, emiatt alacsonyabbra kerül a stresszküszöbünk, vagyis egyre könnyebben robbanunk, a legkisebb feszültség is indulatokat vált ki belőlünk.
– Mi a helyzet akkor, ha valaki felismerte a problémát, szeretne változtatni, határokat húz, de a környezete nem támogató?
– Ez attól is függ, hogyan tálaljuk a mondanivalónkat: a semmiből egyszer csak előállunk a radikális változtatás igényével, vagy mindenkinek a maga szintjén és a helyzet kontextusához igazodva elmagyarázzuk, hogy számunkra ez a döntés miért fontos. Ha minimális nyitottság van a másik félben, akkor már sikerrel járhatunk, őt is bátoríthatjuk arra, hogy lassítson, és jöhet az újratervezés. Ez azért is jó irány, mert
az emberek többsége az ideje kétharmadában nem a saját céljaiért dolgozik, vagy csak közvetetten. Emiatt annyira eltávolodik a belső fókuszától, hogy akkor sem tudja megmondani, mit szeretne, ha erre teret és lehetőséget kap.
Ha az utcán véletlenszerűen megkérdeznénk húsz embert, hogyan szeretné tölteni a karácsonyt, csak sablonos válaszokat adnának.
– Mit tehetnek azok, akik képtelenek lelassulni, nyugton maradni, és már december 26-án is örömmel vennék elő a számítógépüket, hogy a jövő évi terveken dolgozzanak? Ők hogyan formálhatják át ezt az ünnepi időszakot, hogy az valóban feltöltődés legyen?
– Az eredményorientált emberek számára ez remek periódus lehet, hogy számot vessenek, mit értek el az évben, és megünnepeljék a sikereiket. Másfelől ők akkor érzik haszontalannak magukat, ha kötelezően tétlennek kell lenniük. De ha a pihenésnek van deklarált célja, például az eredmények összegyűjtése, az egészen más. Ugyanakkor rengeteg kutatás szól arról, hogy a semmittevés, a pihenés növeli a kreativitást és a produktivitást. A folyamatosan pörgő idegrendszerünknek időnként szüksége van a pihenésre. Ilyenkor lehet készíteni egy úgynevezett „mentális bőröndöt”, ezt fejben osszuk fel fakkokra. Az egyikbe írjuk fel azokat a tevékenységeket, amelyek pihentetnek: egy forró fürdő, vagy valakinek ez egy jó hangos éneklés, esetleg a tánc, itt óriási egyéni különbségek lehetnek. A második fakkban azok a tevékenységek legyenek, amelyek energizálnak, feltöltenek, adnak egy pluszlöketet, hogy tovább tudjunk menni. A harmadik fakkba pedig gyűjtsük össze, milyen konkrét stresszkezelő technikáink, megoldásaink vannak, amelyekhez azonnal hozzá lehet nyúlni. A stressz által kiváltott érzelmi feszültség ugyanis a hétköznapi racionális gondolkodásunkat is lelassítja, megbénítja, de ha van egy eszköztárunk, akkor ahhoz érzelmileg terhelt helyzetben is hozzá tudunk nyúlni. Ezután könnyebben megoldjuk a stresszhelyzeteket, és ha a saját jóllétünk javul, az mindenkire pozitívan hat a környezetünkben.
