A minap az Alföldi Róbertről szóló új kötet bemutatóján Székely Csaba rövid jelenteit olvasták fel. Az egyik egy színházigazgatóról szólt, aki meg akart szabadulni egyik színészétől, de annak a politikai kapcsolatai miatt végül őt rúgták ki és a helyét átvette a konfliktusos kolléga. Egy másik történet szerint jelentkezett az orvosnál vezetői alkalmasságért egy nem látó ember, mert indulni akart egy autóversenyen. Az orvos először szabadkozott, aztán mivel a páciens szintén a politikai kapcsolataira hivatkozott, ezért a kezébe nyomta az alkalmasságról szóló papírt. Azt gondolná az ember, hogy ezt nem lehet fokozni, de az életnek úgy tűnik mégis sikerül. Ami a Nemzeti Színházban történt baleset utóéletét illeti az mégis csak elég abszurd. A vezérigazgató lemondott, a miniszter nem fogadta el, rögtön a lojális színházvezetők „Attila maradj!” kórusba kezdtek. Miközben alig esett szó a sérültekről, a vizsgálatok pedig még nem zárultak le.
Egy másik ügy is borzolja a kedélyeket. Kiderült, a Katona József Színház kedvezményes jegyeket adott az egyik párt tagjainak. A színházban a kirobbanástól számítva néhány napon belül lefolytattak egy vizsgálatot, az esetet elhibázottnak minősítették és a történteknek személyi következménye is lett, egy vezető munkatárstól megváltak, kettőt pedig figyelmeztetésben részesítettek. Ám nyugvópontról nem beszélhetünk. Az egyik miniszter azonnal az igazgató lemondását tartotta volna helyesnek, egy másik politikus pedig közösségi oldalán javasolt névváltoztatást a teátrumnak. Nem beszélve a kormánypárti sajtóról, amely uszít az ügyben és gyűlöletet kelt. A Katona József Színház szakmai teljesítménye mellett csupán néhány színházi ember állt ki. Talán az lenne a legjobb, ha a drámaírók inspirálódnának a fenti ügyekből, tartsanak tükröt, mi meg nézzünk bele, és azok is, akik háborúzásra használják fel a történteket.