Kétség sem fér hozzá, hogy a nyolcvankét éves Mijazaki Hajao korunk egyik legnagyobb mesélője. Aki már látott tőle animét (japán rajzfilmet), az tudja, hogy a rendező hatalmas képzelettel bír, műveiben a valóság és a fantázia kéz a kézben jár, fiatal hőseinek (akik többnyire lányok) pedig számos akadályon kell túljutniuk, hogy megtalálják helyüket a világban. Kézzel rajzolt filmjeit hatalmas érdeklődés övezi, melyet jól példáz, hogy legújabb, A fiú és a szürke gém című műve, melyre tíz évet kellett várni, Japánban a július 14-i premierje óta 8,56 milliárd jent hozott. Az alkotás hazánkban múlt héten, a 21. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon debütált a budapesti Uránia Mozi dísztermében, január 4-től pedig országosan is vetíteni fogják.
Mijazaki új filmje, akárcsak a 2013-as Szél támad című műve, a második világháború idején játszódik Japánban. 1943-ban Tokióban a tizenkét éves Mahito szemtanúja lesz, amint egy lángoló kórházban az édesanyja meghal. Egy év múlva a fiú gyárigazgató apja, Soicsi elveszi volt feleségének húgát, Nacukót, aki gyereket vár, majd a férfi Mahitóval a nő vidéki birtokára költözik. A fiú az új lakóhelyen furán érzi magát: Nacukóhoz nem akar közeledni, a házban hét anyókával kell élnie, miközben anyja halálának traumája kísérti, napközben pedig egy rejtélyes szürke gém látogatja és szólítja meg. Az iskolában sem találja a helyét, hazafelé a vidéki fiúk közül az egyikük megveri, mire Mahito szándékosan egy követ üt a saját fejének. Otthon aztán megtudja, hogy Nacukó eltűnt, és egy torony felé vette az irányt, melyet Mahito nagybácsija épített régen. A fiú ezért betér a romos épületbe, ahol újra találkozik a beszélő gémmel, majd elkezdődik az utazása egy varázslatos birodalomban, ahol számos fura lénnyel kerül szembe.
Noha a film eredeti, japán címe Joshino Genzaburo 1937-es Ti hogyan éltek? regényére utal, melyet egy jelenetben a főhős is olvas, a történet alapvetően Mijazaki gyerekkorából merít. A főhős apjához hasonlóan az övé is egy olyan gyárban dolgozott, mely vadászrepülőkhöz készített alkatrészeket, a második világháború alatt pedig az ő családjának is vidékre kellett költöznie. Anyjához szoros kapcsolat fűzte, filmjeinek több nőalakját is róla mintázta, így a filmbéli anya elvesztésével az ő emlékét is megidézi. A varázsvilág irányítója, az idős nagybácsi pedig szintén Mijazakira hajaz, aki élete végéhez közeledve szeretné a birodalmát továbbadni. A film másrészt egy trauma feldolgozását mutatja be, ahogy a főhős fokozatosan megbékél édesanyja elvesztésével, és kezdi elfogadni apja új feleségét mint családtagot. Ehhez próbákat kell kiállnia, ahogy Mijazaki más hőseinek is, akik kalandjaik során új barátokra lelnek, és kicsit közelebb kerülnek a felnőttkorhoz. Mahito a félelmetesnek tűnő szürke gémmel lép kapcsolatba, akiről kiderül, hogy a csőrében egy ember lakozik.
Mijazaki képi világa ismét lenyűgöző, a kicsattanó színű természeti képek érzékletesen mutatják be a vidéki Japánt a második világháború idején, míg a fantasztikus birodalomban játszódó jelenetek csakúgy tobzódnak a különféle lényekben. Egyes figurák és vizuális megoldások a rendező korábbi filmjeit juttathatják eszünkbe: a házban lakó anyókák a Ponyóban látott nagymamákat, míg a warawara nevű fehér színű, kerekded lények A vadon hercegnőjének erdei szellemeit.
A zenét ezúttal is Joe Hisaisi szolgáltatja, aki Mijazakival az 1984-es Nauszika – A szél harcosai című animéje óta működik együtt. Az új filmez komponált tételei érzékien adják át a főhős lelkének rezdüléseit és a fantasztikus birodalom grandiózus voltát. A japán rendező új filmjével ismét egy különleges utazásra invitál, a nézőnek viszont a fantasztikum mellett jelzi, hogy idővel mégiscsak érdemes visszatérni a valóságba.
Info: Mijazaki Hajao: A fiú és a szürke gém (2023). 124 perc. Január 4-től a mozikban
