- Városképrombolás

A főváros lakói éppen Budapest születésének százötven éves évfordulóját ünnepelték, amikor megérkezett a hír, a kormány tárgyal Mohamed Alabbarral, a dubaji Burdzs Kalifa építtetőjével egy 220 méter magas felhőkarcoló létrehozásáról.

A budapesti monstrum Rákosrendező területén emelkedne, lényegében a Hősök tere mögött, ezzel föléje magasodna a millenniumi emlékműnek. A tér legmagasabb pontja, a 36 méter magas oszlopon álló öt méteres Gábriel arkangyal szobor – amely az 1900-es párizsi világkiállításon nagydíjat kapott – éppúgy gyerekjátéknak tűnne a több mint 200 méteres kolosszus árnyékában, mint a királyszobrok és a két képzőművészeti múzeum épülete.

Egy város képének, koncepciójának kialakítása felelős döntések egész sorát igényli. A tizenkilencedik század végének magyar politikusai tudták ezt. Az Andrássy út a városból fokozatosan vezette át a természetbe a járókelőket, a házsorokat követően, a Körönd után villák lombos, virágos kertjei lazították fel a környezet képét, és az út végül az akkori legnagyobb közparkba, a Városligetbe torkollott. A Hősök terének mai kialakítása évtizedekbe telt még, jelenleg a nemzeti történelem egyfajta emlékparkjának tekinthető. Ezt tenné zárójelbe, borítaná árnyékba egy mögötte magasodó otromba kolosszus.

Granasztói Pál író, építész már 1970-ben óvott a magasházak ötletszerű építésétől: "A város képe, főleg összképe organikusan fejlődött és fejlődő képződmény; ami belőle kiemelkedik, az többnyire okkal és valami célból, valamiféle szükségességből emelkedik ki. A szükségesség tág, tágítható fogalom. Odáig azonban nem, hogy a városalakítást, akár egészében, akár keletkező új részeiben formai játéknak tekintsük. Mert az, mondhatni, véresen komoly dolog."

A dubaji mintára épülő felhőkarcoló idegen a tájtól és a kulturális környezettől. Felhúzása felelőtlen játék Magyarország és a százötven éves Budapest történelmileg kialakult külső képével. A turisták részben éppen azért látogatnak fővárosunkba, mert élvezni akarják a monarchiabeli szép napok építészeti egységét. Ezek az épületek funkciójukban is illeszkednek egymáshoz: az Operaház körül kialakított színházi negyedet követi a szépművészeteket szolgáló házsor: a régi Zeneakadémia és a régi Műcsarnok – ma Képzőművészeti Egyetem – épületeivel.

A koncepciótlanul egymás mellé, mögé felhúzott épületek visszavonhatatlanul tönkre teszik Budapest épített örökségének összképét. Ami marad: zavaros képi világ elegy-belegy funkcionális megosztással.

Hagynunk kell, hogy a rontópáli üzemmódba kapcsolt kormány sok más után végérvényesen tönkretegye a magyar fővárost is? Nem! Összefogással még megakadályozhatjuk. Vannak előttünk bátorító példák.

Az 1700-as évek elejétől kezdve kialakított északi orosz főváros, Szentpétervár központja a világ egyik legegységesebb építészeti komplexuma. Lakói óvják és szeretik "Péter teremtményének" Puskin által versben dicsért "szigorú szépségét". Ezt rontotta volna el a 396 méter magasságúra tervezett OHTA-központ, amely a Vasziljevszkij-sziget felől nézve teljesen megváltoztatta volna a város sziluettjét. A központ ellen harsányan tiltakoztak a város lakosai, a külföldi szakmai szervezetek is elmondták komoly érveiket. És győztek, az OHTA-központ nem épült fel. Helyette egy még magasabb ormótlan kolosszus emelkedett ki a földből egy észak-keleti külvárosban, de a történelmi belváros megmaradt a maga tiszta és egységes stílusában. A péterváriak megóvták szeretett városukat a felhőkarcolóépítés barbár ötletétől.

Próbáljuk meg mi is. Sikerülni fog. Sikerülnie kell.