klímakonferencia;Novák Katalin;

(Du)bajban a család

Az európai sajtót körbejárta a hír, hogy Szlovákiának majdnem klímatagadó környezetvédelmi minisztere lett. Nagy dolog, mondták erre a magyarok, nálunk egyrészt tizennegyedik éve nincs környezetvédelmi miniszter, másrészt viszont feketeöves klímatagadó a miniszterelnökünk és a köztársasági elnökünk is. Hogy melyik? A NER-ben mindegyik. Szegény Schmitt Pál…, kész szerencse, hogy egy tréfás kedvű beosztottja egyszer nem tette az asztalára a saját lemondását, mert azt is gondolkodás nélkül aláírta volna, ugyanúgy, mint a klímagyilkos törvények sorozatát, élén a kiemelt beruházásokról szóló jogszabály többszöri módosításával. A cinikus Áder Jánosnak az a specialitása, hogy a tudatos kormányzati klímamészárlást próbálgatja hőstettként lefesteni a nemzetközi fórumok és a hazai közvélemény előtt. Igazi klímabűnöző, akit busásan megfizetnek közpénzből feltőkésített alapítványán keresztül a kontinens legkevésbé jövőbarát kormányának tett kétes értékű szolgálataiért.

Most meg itt van nekünk Novák Katalin, aki annyira méltó akar lenni a nagy elődökhöz, hogy igyekezetében olykor még túl is licitálja őket. Dubajban, ahol elvben épp a klímakrízis miatt a végóráit élő emberi civilizáció megmentése végett gyűltek össze a világ vezetői, Novák újra elővezette azt a már Ádertől (és Orbántól) is gyakran hallott otromba hazugságot, hogy Magyarország a klímavédelemben kimagaslóan teljesít. A 2030-ra kitűzött megújulós célt már 2026-ra elérhetjük, mondta, elfeledkezve róla: az a bizonyos cél 14%, az egyik legalacsonyabb az EU-ban, és már a kitűzés pillanatában is megvolt – ezzel a kormánynak csak annyi a dolga, hogy – ahogyan a hálózatról letiltott napelemeknél meg a betiltott szélenergiánál látjuk – minden erejével nyomja a féket. Az üvegházgáz-kibocsátási célunk 2030-ra 1990-hez képest 50% - büszkélkedett, homályban hagyva, hogy lényegileg 1995-re teljesült a magyar nehézipar összeomlása folytán, itt tehát szintén az a kormányprogram, hogy ne csináljunk semmit, majd mások megoldják. Kibocsátásmentes atomenergiáról szónokolt, miközben az atom a teljes életciklusát tekintve mindenütt hatalmas karbonlábon él, nálunk meg, ahol a következő évtizedekben egy régi atomerőmű lebontása és egy új felépítése is tervben van, kiváltképp. Majd azzal zárta a nagyívű szózatot, hogy a család nem az oka, hanem a megoldása a klímaproblémának; nincs itt semmi baj, csak szaporodni kell.

Tisztelt elnök asszony ha már a biológiaórákat (is) elbliccelte anno, most sem késő megtudnia: az élővilágban örök törvény, hogy ha egy populáció eléri a növekedése környezeti korlátait, akkor a tendencia megfordul. És lám: nem csak a fejlett országokban, hanem a világ összes régiójában csökken (egyelőre még nem a népesség, hanem) a szaporodás tempója. Véletlen? Az ökológiában nincsenek globális véletlenek. És még valami; talán ez is ébreszt önben néhány új gondolatot: az Orbán-famíliánál – amelynek a tagjai lassan már a gánti kőbányába is különrepülővel utaznak – valószínűleg nem él klímarombolóbb család ezen a bolygón.