A jelen kémelhárítóira vagy a jövő történészeire vár a nagy feladat, hogy megfejtsék mivel magyarázható az orbáni hatalom kétarcúsága.
A politikai vezetést egy személyben megtestesítő magyar miniszterelnök, Orbán Viktor mára gyakorlatilag átvette KGBéla elárvult helyét, ő az orosz befolyásoló ügynök közjogilag felturbózott verziója, aki hatalmas szuverén, csak az a baj, hogy ezt ő cirillbetűvel írja.
Szóval 30 évvel a szovjet csapatok távozása után eljutottunk oda, hogy a magyar miniszterelnök ott lobbizik az orosz érdekeknek, ahol csak tud, a kézivezérelt állami és párt médiájából szünet nélkül ömlik az orosz háborús birodalmi propaganda. Míg anno Kádár azzal mert dicsekedni, hogy ha Moszkvában esik, akkor Budapesten nem kell kinyitni az esernyőt, Orbán azért imádkozik, hogy odaát essen, mivel abból neki is pottyan valami - megveszi neki az RTL-t a Roszatom - Szijjártó Péter meg menten repülőre száll, hogy cicanacis futószelfit készíthessen magáról a frissen behavazott Vörös Téren.
Csakhogy ezenközben a Magyar Hadsereg, a térség NATO országaival együtt Oroszország ellen készül. Ezt szolgálta az utóbbi hét év erőltetett ütemű haderőfejlesztése, melynek során a magyar haditechnikát teljességgel leválasztották az orosz haditechnikáról és integrálták a NATO hadigépezetébe. De a mostani, demonstratív magyar-NATO hadgyakorlat is Ivánéknak szóló üzenet volt: Továrisi, a térség államai nem Csecsenföld, Grúzia, nem Szíria, ahol büntetlenül lehet erőt demonstrálni, meg exportálni az orosz nyomort, hanem a NATO részei.
A kettősség magyarázatára legfeljebb munkahipotézisünk lehet: az ország szerencséjére még jóval azelőtt csatlakozott a NATO-hoz, hogy putyinék úgy 2009 körül Szentpéterváron megnyomtak Orbánon egy találgatásra okot adó gombot.
A magyar sereg tevékenységének 80 százaléka egyben a NATO tevékenysége, az pedig az erőviszonyokat jelzi, hogy a narancspufajkásaink hiába kacsintgatnak Moszkvára, azért úgy kell táncolnak, ahogy a brüsszeli NATO központ fütyül.