Európai Unió;Ukrajna;Orbán Viktor;Emmanuel Macron;

Emmanuel Macron Párizsba hívja Orbán Viktort, hogy meggyőzze Ukrajna uniós csatlakozásáról, az Európai Tanács elnöke lerövidíti kínai útját

Egy párizsi tisztviselő szerint a magyar miniszterelnök csak taktikázik, a célja pedig az, hogy több uniós pénzhez jusson.

Emmanuel Macron francia elnök a hét végére Párizsba hívja Orbán Viktor miniszterelnököt, mivel úgy véli, a magyar kormányfő még meggyőzhető Ukrajna uniós csatlakozásának támogatásáról – értesült a Politico. A lap keddi hírlevelében az áll, egy párizsi tisztviselő szerint Orbán valójában „felhajtotta a liciteket”, hogy több uniós pénzhez jusson. „Ez pusztán taktikai lépés, ezért van egy bizonyos optimizmus azzal kapcsolatban, hogy sikerül megegyezni” – fogalmazott.

Egy másik cikkében a Politico egy meg nem nevezett uniós tisztségviselő közlésére hivatkozva azt írja, Charles Michel lerövidíti pekingi útját, miután Orbán Viktor az uniós vezetői csúcstalálkozó kisiklatásával fenyegetett. Elmondta, hogy az Európai Tanács elnöke, aki 2019 óta az első személyes EU-Kína csúcstalálkozóra utazik az ázsiai országba,

„vissza fog térni Brüsszelbe, hogy folytassa a megbeszéléseket a vezetőkkel”.

Az erről szóló döntést az uniós forrás részben azzal magyarázta, hogy Pekingnek nincs megfelelően biztonságos telefonvonala, melyen Michel úgy beszélhetne az uniós vezetőikkel, hogy közben nem kell lehallgatásól tartani.

Korábban – mint arról lapunk is beszámolt – a Bloomberg írt arról, hogy egy Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének címzett, hétfői keltezésű levélben Orbán Viktor azt javasolta, a jövő heti brüsszeli csúcstalálkozón ne legyen napirenden Ukrajna uniós csatlakozásának a kérdése. „Várakozások vannak arra vonatkozóan, hogy ebből az alkalomból az Európai Tanács dönthet, és kell is döntenie a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről” – fogalmazott Orbán, és hozzátette, „tekintettel a politikai és technikai felkészültség jelenlegi szintjére, ezek az elvárások alaptalanok”. „Továbbra is úgy gondolom, az Európai Tanács nincs abban a helyzetben, hogy kulcsfontosságú döntéseket hozzon, amíg nem sikerül konszenzusra jutni az Ukrajnával kapcsolatos jövőbeli stratégiánkkal kapcsolatban” – szögezte le. Egyben arra figyelmeztetett, hogy a téma jövő heti előterjesztése „elkerülhetetlenül kudarchoz vezetne”.

Orbán Viktor egyébként már korábban is levélben adta az Európai Tanács elnökének tudtára, hogy stratégiai vitát tart szükségesnek az EU Ukrajna-politikájáról. Egy EU-s diplomata tájékoztatása szerint a később Budapestre látogató Charles Michel „alapos konzultációt” folytatott Orbán Viktorral, előkészítve az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács december közepén esedékes brüsszeli ülését.