Fidesz;Tatabánya;akkumulátorgyár;

- Tatabányán még a fideszesek sem kérnek az akkugyárból

Valaki még a végén megüti a bokáját.

Saját módosító indítványuk alapján, egyhangúlag megszavazták a tatabányai önkormányzat közgyűlésének fideszes képviselői, hogy a város területén ne lehessen új akkumulátoripari beruházást indítani - írja a 24.hu.

A lap szerint a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) október elején fordult levélben Szücsné Posztovics Ilonához, Tatabánya független, de ellenzéki támogatással megválasztott polgármesteréhez azzal, hogy egy meg nem nevezett akkumulátoripari vállalattól befektetői megkeresés érkezett. Lehetséges beruházási helyszínként meg is jelölték egy Tatabánya közigazgatási területén elhelyezkedő csarnoképület fejlesztését, megjegyezve, hogy a beruházás egyelőre még nem eldöntött. A beruházás elindításához minimum egy 35 ezer négyzetméter nagyságú csarnok szükséges, amelyet később a lehetőségekhez mérten bővíteni is akarnának - jelezték.

Az ismertetett tervek szerint a beruházás két fázisból állna és kisfeszültségű akkumulátorok gyártását, összeszerelését végeznék, összesen 700 alkalmazottat foglalkoztatva. Az első fázist 2026 első negyedévben, míg a második fázist 2028-ban indítanák el, ehhez 9,25 megawattnyi áramkapacitás kellene, a vízigények kapcsán előzetes adatokat viszont nem adtak.

A polgármester válaszlevelében eleve nem javasolta a beruházás megvalósítását. Egyrészt azért, mert a térségben országos összevetésben is nagyon alacsony a munkanélküliség, így az új akkugyár garantáltan csak a vendégmunkások számát szaporítaná, másrészt pedig azért, mert a vármegyébe tervezett hasonló beruházások már jelenleg is megterhelik a Tatai-medence vízbázisát, így „az ezzel kapcsolatos félelem komoly erősödésére, valamint a vármegye más településein tapasztaltakhoz hasonló, heves tiltakozásra és ellenérzésre számítok, amennyiben egy ilyen terv nyilvánosságra kerül" - jelezte Szücsné Posztovics Ilona polgármester.

A polgármester nyilvánosságra is hozta a válaszlevelét, a tatabányai közgyűléshez pedig azzal a javaslattal fordult, hogy a testület hozzon általános érvényű határozatot arról, hogy nem támogatnak semmiféle további akkumulátoripari beruházást Tatabánya területén.

A helyi Fidesz-frakció kezdetben nem foglalt állást a megkeresés ügyében, később pedig a polgármester közmeghallgatást hirdetett a témában, amire hatalmas érdeklődés mutatkozott. Ezen az látszódott, hogy az emberek érezhetően nyugtalanok voltak a projekt tervei miatt, s aggasztja a lakosokat a helyi karsztvízkészlet megcsapolása, hiszen a város környékén amúgy is hatalmas víziközmű-beruházások zajlanak.

A közmeghallgatáson a fideszes képviselőknek védekezniük kellett, a lakosok pedig egyenként nekik szegezték a kérdést, hogy támogatják-e a beruházást. Mivel ezáltal kénytelenek voltak színt vallani, kiderült, hogy amúgy egyikük sem támogatja az akkugyár létesítését Tatabányára.

Végül egy november 23-ai közgyűlésen a testület határozatot hozott, s miután a fideszesek benyújtottak egy módosítót a polgármester javaslatához - több ponttal kiegészítve azt -, a közgyűlés a kormánypártiakkal együtt, egyhangúlag úgy döntött, hogy Tatabánya nem támogatja az akkumulátoripari beruházások végrehajtását a város területén.