Itt is, ott is magyar szó üti meg a fülünket a pozsonyi karácsonyi vásárban, s hangzástól függ, ottani vagy itteni honfitársaink mondatfoszlányait kapjuk el épp a tömegben. Puncsillat keveredik a káposztás sztrapacska gőzfelhőjével, mintás műanyag és szépen mázazott kerámiabögrék koppannak, koccannak össze. Van, aki mindkettőre vigyázz, nem váltja vissza, emlék lesz belőle később.
Négy termetes, jó kedélyű asszony egy-egy pult mögött serénykedik. Ketten tésztacsíkokat tépkednek vékonyabbra, ejtik bele a forró vízbe, majd merik ki nagykanállal, keverik mákkal, szórják porcukorral, és kínálják édes desszert gyanánt. Egy másik lisztet, krumplit, sót gyúr össze, nyújt palacsintányi méretűre, és süti ki sparheltnyi felületen: loksának hívják ezt errefelé, míg nálunk a palócok lakta vidékeken krumplis laksának nevezik, s legegyszerűbb változatát zsírral megkenve, sózva fogyasztják, legfeljebb szilvalekvárral töltve. Itt a választék jóval gazdagabb, sertés-, csirke-, vagy akár kacsaraguval is kérhetjük, de töltik mákkal, dióval, nutellával és mogyoróval is. A „puszta” loksa másfél-két euró, a töltött öt-hat, de egy méretes sült kolbászért, egy jóféle cigánypecsenyéért, grillezett csirkemellért sem kell többet fizetni hat-hét eurónál, vagyis alig valamivel több, mint kétezer-ötszáz forintnál.
Az alkoholmentes gyerekpuncs két és fél euró, a felnőttpuncs három és fél, vagy négy, ízesítés szerint, de teát már másfél euróért is kérhetünk.
Nem véletlen a sok magyar szó: rengetegen választják a budapesti, mérhetetlenül túlárazott karácsonyi vásár helyette a jóval szerényebb árkategóriájú, látványban mégis kedves és meseszerű pozsonyit. Itt jóval kevesebb a bóvli: míves kerámiákat, kézzel faragott szobrokat, szőtteseket, öntött méhviasz gyertyákat, üvegből fújt karácsonyi díszeket látunk leginkább. Egész Szlovákiából jönnek ilyenkor ide a családok, baráti társaságok, kisebb csoportok, de mivel Bécs akár vonaton, busszal vagy hajóval is közel van – légvonalban alig hatvan kilométer a távolság a két főváros között – így az osztrák vendégek száma is megnő ilyen tájt. Ár-érték arányban egyébként mind nekik, mint a magyaroknak olcsóbb a pozsonyi karácsonyi vásár mint a saját hazájukban. A tőzsdei elemzésekkel és pénzügyekkel foglalkozó „Vakmajom” blog nemrégiben táblázatban hasonlította össze a régiós nagyvárosok adventi vásári árait, amelyből feketén-fehéren kiderült: messze a budapesti a legdrágább, s arcpirítóan elszálltak az árak a magyar fővárosban. Bécsben egy sült kolbász 3056 forint, ugyanez Budapesten 5500, míg Pozsonyban a saját tapasztalatunk szerint ennek kevesebb, mint a feléből is kihozhatunk egy rendes adagnyit ebből a melengetően fűszeres, mustárral körített, barna kenyérrel kísért finomságból.
A lángos Bécsben és Pozsonyban is nagyjából 2600 forint, a magyar fővárosban ellenben 3900. A forralt bor Bécsben a legdrágább, 763 forint egy deciliter, Budapesten ugyanez 500, mi a szlovák fővárosban átszámítva körülbelül 570 forintért láttuk.
Szintén a blogbejegyzésben olvashatók az érintett városok lakóinak havi átlagkeresetei: Budapesten 1082, Pozsonyban 1306, még Bécsben 2754 euró. Ha ezeket vesszük alapul, úgy a pozsonyi vásárban egy budapesti átlagkeresetből 360, egy pozsonyiból 434, míg egy bécsiből 918 kétdecis pohárnyi forralt bort vagy laza puncsot lehetne meginni.
A karácsony előtti időszak azonban jó esetben nemcsak a pénzről szól. Pozsonyban is láttuk nyomát annak, hogy a környezettudatosság vagy épp az adakozás is előtérbe kerül. Az egyik téren tucatnyi karácsonyfát állítottak fel, és díszítettek helyi iskolások, óvodások: karácsonyra ezek különböző szervezetekhez, és rászorulókhoz kerülnek, akiket előzetesen választottak ki. A vásárban ezekre a fákra még bárki akaszthatott díszeket, ekképp is gondoskodva ismeretlen emberek ünnepéről. Szemetet keveset láttunk, ami részben annak is köszönhető, hogy ízlésesen feldíszített fabódékban szelektív kukák sorakoztak, és valamennyi helyen ott strázsált egy-egy városi alkalmazott, aki eligazította a járókelőket, melyik műanyag vagy éppen papírtálcát, sörös dobozt hova helyezzék.
A Pozsonytól alig egy órányi buszozásra lévő Nagyszombaton (Trnava) sem csak a dőzsölésről és vásárlásról szólnak ezek a napok. Évről-évre advent utolsó hetében szervezik meg itt az úgynevezett középkori adventi vásárt, a Szent Miklós téren, ahol mesebeli hangulatot teremtenek közösségük számára a helyiek. Az esemény fő szervezője Alexander Prostinák, a helyi turisztikai iroda vezetője lapunknak elmondta: erős összefogásra van szükség, de kicsiket és nagyokat egyaránt felvillanyoz a háromnapos ünnep, aminek létrehozásába besegít a város és magánszemélyek is. Középkori viseletet öltenek a civilek, gyertyát öntenek, érméket ütnek, kézzel cipőt, bocskort varrnak, lúdtollal írnak üzenetet az utókornak, vasat izzítanak, kalapálnak és formáznak angyallá, gyertyatartóvá. A település a nevét vélhetően a hajdan itt megrendezett szombati nagyvásárokról kapta, és erre is emlékeztetnek azok a kisebb kalodák, ketrecek, ahol bárányok, kacsák, libák, nyulak most afféle modern kori állatsimogatóvá szelídültek. A 68 ezres város lakói minden évben izgatottan készülnek erre a hétvégi eseményre, amikor visszarepülhetnek kissé a múltba, lelassulva, mobiltelefont, tévét, egyéb elektromos kütyüt legalább néhány órára elfelejtve. De ezt teszik a pozsonyiak is, hisz itt a kisgyerekes családok számára már-már kötelező program a Diótörő balett: ebben az évben is a Szlovák Nemzeti Színház tűzte repertoárjára a darabot, és heteken át műsoron tartotta, hogy lehetőleg minél többen részesüljenek ebből a közösségi élményből is.
Akadt hely, ahol nem az állam, az önkormányzat, vagy valamilyen turisztikai szervezet, hanem egy magánvállalkozás varázsol csodát évről-évre. Nagyszombattól kőhajításnyira, Szomolányban (Smolenice) három jóbarát alapította meg bő húsz éve a Vcelovina Borászatot, amely mára egy másfél millió eurós bevételű céggé fejlődött: ők mézből készítenek édes borokat. Ilyenkor év végén fénybe öltöztetik az itteni fákat, bokrokat, szobrokat, a közösségi tér középpontjába egy hatalmas, mézszínű, világító földgolyót állítanak, kaptárokból emelnek karácsonyfát, kéklőn világító kis gömbökkel borítanak ligetet, hogy a mézcseppeket szimbolizálják. Pavel Kudlac méhész-borász, az alapítók egyike elmondta: jelképes két eurós belépővel mindenki bejárhatja a fényfesztivált, s ilyentájt több ezren jönnek ide a környékből. Szlovákiában egyébként is hagyomány, hogy a karácsonyi ünnepeken felmelegített mézborral koccintanak a barátok, ismerősök, így a térségben lévő borászatok bevételének nagy része is ebben az időszakban keletkezik.
Csehek, lengyelek, németek, magyarok
Szlovákiába évente átlag 100 000 magyar turista érkezik - legalábbis ennyi a hivatalos szám. Valójában azonban jóval több honfitársunk jön ide, hiszen a barátok, rokonok látogatása, vagy éppen az egyénileg szervezett utak nem jelentkeznek a statisztikákban – mondta el lapunknak Sonja Jelinkova, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviseletének vezetője. Szavai szerint a magyarok jellemzően átlag valamivel több mint két vendég éjszakát töltenek a szomszédos országban, amiben benne vannak az egyhetes síüdülések és az egy napos város vagy épp várlátogatások is. A karácsony előtti időszak rendkívül népszerű, sokan egybekötik az itteni hétvégét egy fürdőzéssel, vagy éppen a kis-Kárpátokban, Modor vagy épp Szentgyörgy könyékén egy borkóstolós vacsorával. Nemcsak Pozsony vagy Nagyszombat, de a Magas-Tátra is kínál kulturális lehetőségeket: ebben az évben immár 11. alkalommal nyitotta meg kapuit a térség egyik legkedveltebb látványossága, a Tátrai Jégtemplom, amelyet idén az elhunyt II. Erzsébet előtt tisztelegve a londoni Westminster apátság motívumai díszítenek. A szlovákiai úti célok nemcsak a magyarok körében népszerűek, részben történelmi és kulturális okokból a csehek látogatnak ide legnagyobb számban, őket a lengyelek követik, majd hazánkfiait megelőzve harmadikok a sorban a németek, akik jellemzően hosszabb időszakokra jönnek, két-három hétre is, és gyógyfürdőzéssel, rekreációval kötik össze a téli síelést.