A karácsonyra készülés az advent, a várakozás ideje. A hívőknek adventi példája a Keresztelő. Az ő felhívása: „Készítsétek az Úr útját!” (Mt 3,2)
Advent idején készítjük az Úr útját a szívünkben és egyúttal a környezetünkben. Az adventi várakozás nem ideges, nem terméketlen, mint mondjuk egy sorban állás az üzletben vagy a várakozás egy hivatalban. Ez bensőséges, termékeny várakozás, e nélkül nem is tudnánk örülni a karácsonynak. Készülünk az Istennel való találkozásra, de egymáshoz is közelebb akarunk kerülni. Szentestén együtt várjuk a földre szállott Istent, de szeretetből egymást is megajándékozzuk, az istenszeretet saját szeretetünkre is áthat. Ez az ajándékozás az igazai szeretet igényéből fakad, nincs köze a reklámok csillogásához.
Reméljük, az idei advent is eléri a célját életünkben. Közelebb kerülünk Istenhez és egymáshoz is. Ugyanakkor gondolnunk kell arra a felelősségre is, amelyet a világért kell éreznünk. Harminckét évvel ezelőtt a Gondviseléstől olyan ajándékot kaptunk, amelyre addig nem is számítottunk. Ezt – jobb híján – rendszerváltásnak hívjuk. Addig is tettük a dolgunkat, iparkodtunk élni a történelem adta kisebb-nagyobb lehetőségekkel. 1990-ben azonban új távlatok nyíltak. De sajnos, reményeink nem mindig váltak be. Abban bíztunk, hogy a demokráciában egymással természetes módon versengő csoportok alakulnak ki. Ehelyett mi történt: gyűlöletgócok keletkeztek, barátságok, családok estek szét politikai, azaz az igazi értékekhez képest másodlagos szempontok miatt.
Mi, keresztények ezt a széthúzást semmiképp sem tarthatjuk természetesnek. Mi most az igazi értékeket próbáljuk észrevenni. A karácsonyra való készülés, a lélek tisztaságának ápolása, a bensőség, az egymás iránti empátia nagyon fontos. Ezek az elsődleges értékek. Legyen ilyen a szív belső megújulása, az egymás iránti kiengesztelődés és végső soron a karácsonyra való készülés. Minden hívő bízik benne, hogy ebben partnerre talál a nem-hívőkben is. Hiszen ők is szép karácsonyt akarnak.
A karácsony tehát a szeretet ünnepe. Ünnep a nem-hívőknek és a keresőknek is. Reméljük, hogy ez az idei advent a hívőket közelebb viszi Istenhez, és közelebb hozza őket egymáshoz, minden jóakaratú embert pedig bensőséges örömmel tölt el. Az utóbbi fél évszázad pápai megnyilatkozásai általában így kezdődnek: a hívőknek, és minden jóakaratú embernek.
„Karácsony! Mennyi kedvességet hordoz ez a szó! Állítom, egyetlen nemzet szókincsében sincs ennél boldogítóbb szó. És – nem is lesz tán soha. A hívőnek ez jelenti vágya beteljesedését annyi reménység után, hiszen megváltást nyert a világ. A nem-hívőnek is ünnep e szó: felidézi a családi öröm, a ragyogó gyermekarcok évente visszatérő napját. Csillog a karácsonyfa az ablakok mögött, megkondulnak a harangok a néma éjszakában, hogy hirdessék Jézus születését. Száll az angyali köszöntés templomról templomra, szájról szájra. Nagy örömet adok tudtul nektek és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, Krisztus, az Úr, Dávid városában” - Karl Maytól, a kalandregényírótól származik ez a néhány sor. Így kezdi egyik regényét, amelynek címe „Karácsony”. Az író itt két karácsony története közé helyezi el a cselekményt, amely ezúttal is a jó és a gonosz küzdelméről szól. Ő még hitt abban, hogy a jó legyőzi a rosszat.
A karácsony is arról szól, hogy a jó legyőzi a rosszat, nem a bűné az utolsó szó. A hívőknek teológiai szempontból fontosabb a húsvét és a pünkösd ünnepe. Ezt már az őskeresztények is ünnepelték. De később az egyház életében a karácsony megünneplése szintén fontos szerepet kapott. Protestáns kezdeményezés volt az adventi koszorú és a karácsonyfa állítása, míg az első betlehemi jászlat Greccio erdejében Assisi Szent Ferenc állította fel. Ezek a szimbólumok játékosak, de bensőségességükben közelebb hozzák a karácsony jelentését.
Reméljük, bensőséges időszak lesz a karácsonyi készület és maga a karácsonyi ünnep is mindenkinek: hívőknek és nem-hívőknek, minden jóakaratú embernek.
