- „Csak ne tegyünk hozzá semmit”

Az Aki Kaurismaki karakterek nagyon visszafogottak. Csendesek, nem mozognak, keveset beszélnek. Színészileg hogyan megvalósítható a kevesebbet csinálj, nem pedig többet?

Jussi Vatanen: Nos, ez Aki stílusának része. Ez az ő műfaja. Nagyon csíkos. De ugyanakkor nagyon érzelmes is. Vannak olyan emberek vagy karakterek, akik nem mutatják ki az érzelmeiket, noha vannak. És mint színésznek, neked is kell, hogy legyenek.

Alma Pöysti: Ha viszed, akkor viszed. De aztán nagyon őszintének kell lenned, nagyon tisztának.

Jussi: Néha arra gondoltam, én vagyok Clint Eatwood. Afféle néma westernhős.

Alma: Nem is rossz referencia!

Mesélnének egy kicsit arról, hogy lehet egy ilyen alakításra felkészülni? Én egy ponton biztos elnevetném magam.

Alma: Nos, ez mind benne van a forgatókönyvben. Te viszed a történetet, és ez az egyik legbriliánsabb, legtisztább forgatókönyv, amit valaha olvastam. Igazi ékszer. És ha hű maradsz hozzá, azzal elég messzire juthatsz. És ha bajba kerülsz, Aki biztosan segít neked. Mondjuk hosszútávon, például. Pontosan, ne játsszon, és csak, igen, kevesebbet, kevesebbet, és egy színész csak ne tegyen hozzá semmit, mert nincs rá szükség. Már minden benne van. Szóval tényleg csak bíznod kell a forgatókönyvben, és hűnek kell maradnod ahhoz, amin a karakter keresztülmegy, és ez el fog vinni téged.

Jussi: A szereplők nem mutatják ki az érzelmeiket, ők nem cselekednek. Még mindig érezned és gondolnod kell azokat az érzelmeket, amin a karakterek keresztülmennek. Tehát alapvetően ez egyáltalán nem változtatja meg a színész munkáját. Csak egy kicsit magadban kell tartani az energiákat.

Szóval, Aki azt mondja, „ne legyenek teátrálisak”?

Alma: Igen! meg azt, hogy ha vicceskedsz, akkor ripacs vagy és megölöd a poént és hatást. Hanem ahogy mondja: komolyan fogod előadni, mert akkor még több dimenziót fogsz találni, mintha valahogy színészi játékkal magyaráznád el a közönségnek a komikumot.

Jussi: De ha Finnországból származol, és finn színész vagy, akkor a véredben, a lelkedben van a bátorság a stílusához. Láttuk ezeket a filmeket régen, amikor felnőttünk, és Finnországban mindenkinek megvan a maga élménye arról, hogy milyen az Aki Kaurismaki stílus. Persze más dolog a filmjében játszani, elképesztő nagy feladat. De legalább van egy érzésed vagy szíved ahhoz, hogy mit akar.

Alma: És valószínűleg azt is megérzed, hogy mi a csend. A csend nagyon fontos dolog a finn kultúrában. Nem csak a főiskolai filmekben, ez olyasmi, amivel akkor találkozol, amikor Finnországban élsz, és látod ezeket az embereket, és az egyik legerősebb dolog, amit egy finnel megoszthatsz, az a csend. Ez talán olyan, mint egy kész specialitás, hogy valakivel együtt tölthetted az idődet, és nem kell beszélned semmit.

A filmben számos jelentben fizukái munkát kell végezniük.

Alma: Finn vagyok, egész életben havat vagy sarat lapátolok.

Jussi: Valójában egy farmon nőttem fel, egy családi gazdaságban, így tízéves korom óta mindenféle munkát végzek és mindenféle gépet használok, így ez nem volt valami különleges számomra. A karaoke éneklés, az már igen!

Alma: Ehhez persze hozzátartozik,, hogy a finn kultúra szerves része a karaoke. Ahogyan a csend, a ciki éneklés is. Japán után mi vagyunk a legnagyobb fanatikusok.

Ama és Jussi között az összhang egy ideig nem alakul ki, mert a férfi sokat iszik.

Alma: Az alkoholizmus az egy komoly probléma Finnországban – számos másik mellett.

Jussi: Azt hiszem, ez egy módja annak, hogy kifejezzük magunkat. Amikor nincsenek szávaink, szükségünk van valamilyen anyagra, hogy kifejezhessük magunkat. Vagy a fájdalommal foglalkozzunk, vagy szórakozzunk, vagy viccelődjünk. Szóval, az iszogatásra mindig van valami ok.

Alma: Vagy viccet csinálni magunkból.

Jussi: Nem gondoltam túl sokat az alkoholizmusáról, amikor a szerepre készültem. Azaz nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki, mivel volt része az alkoholos italoknak az életemben, így bizonyos értelemben, alkalmazkodott az elmém a karakter szenvedélybetegségéhez. De azt gondoltam, hogy ennél sokkal érdekesebb része a figurának, hogy senki sem tudja a keresztnevét. Még a legjobb barátai, legjobb és egyetlen barátja sem tudja a keresztnevét. Szóval ő egy magányos ember. Szereti az egyedüllétet. Aztán találkozik ezzel a kedves hölggyel, és mintha találna valamit amire vágyakozik, ám ugyanakkor valami összetörik belül. Mintha a magányát a poharak szimbolizálnák, mint egyfajta menekvést. Egy színésznek, sok mindent kell eljátszania és átgondolnia, mielőtt neki áll egy adott jelentnek.

A jelenetben gyakran szól a rádió és főleg híreket hallunk, azon belül is az orosz-ukrán konfliktusról.

Jussi: Ez egy Akinak szóló kérdés.

De ő sajnos nem ad interjúkat.

Jussi: Akkor, gondolom, elmondhatjuk, nekünk mit mondott erről. Azt mondta, hogy nem tudta volna megcsinálni a filmet anélkül, hogy valahogy ne kommentálná a háborút, mert az akkoriban és most is olyan nagy téma volt. És ez nagyon jellemző Akira, mert neki mindig vannak ilyen lelkiismereti témái, amelyeket a filmjeiben bemutat.

Alma: Ez is egyfajta időkapszula a számára. Ha beleteszed egy filmbe, akkor nem tudod elfelejteni. Amikor az emberek talán néhány év múlva megnézik ezt a filmet, eszükbe jut, hogy milyen kegyetlenségek történtek most, és szerintem ő, mint művész, felelősséget érez, hogy tudatában legyen ennek, és hogy törődjen ezzel. Amúgy a Hulló levelek abszolút időtlen, a ruhatár és az eszközök és kellékek alapján játszódhatna a hatvanas években a film, de ahogy mondja, a hírek aktuálissá teszik, illetve az is újdonság, hogy egy Kaurismaki filmben van mobiltelefon.