Elrendelte a nyomozást Orbán Viktor angol nyelvű honlapjával kapcsolatban az ügyészség - közölte egy szerda reggeli Facebook-posztban Hadházy Ákos.
A független országgyűlési képviselő korábban azért tett feljelentést, mivel a miniszterelnök angol nyelvű honlapjának az elkészítését szerinte egyértelműen túlárazták. A rendőrség azzal az indoklással utasította el a nyomozást, hogy az még nem jelent semmit, nem gyanús, ha az állam valamit a piaci ár többszöröséért vesz meg.
A rendőrség szerint teljesen rendben van, hogy a piaci árnál drágábban dobták össze Orbán Viktor angol nyelvű honlapjátÁm az ügyészség másképp döntött: elrendelte a nyomozás lefolytatását.
A feljelentő az általa bemutatott számításokra és az azok alapjául hivatkozott adatokra alapította a feljelentés tárgyát képező szerződés túlárazottságát, azonban a nyomozó hatóság a határozataiban ezen állítások, számítások cáfolatát nem adta, azok tekintetében ellentmondó adatokra nem hivatkozott, a feljelentésben foglaltak ellenőrzése érdekében semmilyen eljárási cselekményt nem foganatosított
- olvasható az indoklásban.
Éppen ezért nem zárható ki, hogy hűtlen kezelés történt, de ezt csak egy nyomozás keretében lehet tisztázni. Hadházy Ákos hozzátette, hogy az ünnepek előtt megtekinthette a szerződéseket is. Ezekből azt szűrte le, hogy a projektre szánt 75 millió forint lényegében a technikai feltételeket fedte le. Utóbbit érthetetlennek tartja egy olyan honlap esetében, amely kizárólag Orbán Viiktor beszédeinek angol nyelvű fordítását adja közre.