Szilveszter;Balaton;turizmus;szálláshelyek;

A tó már csak ritkán fagy be, de Siófokon így is lehet korcsolyázni

- A NER-es hotelekkel nem lehet versenyezni, ma is csak álom a valódi téli balatoni idény

Egy olyan településen, ahol egy Betlehem és egy karácsonyfa várja őket, a panziók halálra lennének ítélve. Az előrelépést az önkormányzati támogatás jelenthetné, de a szándéknak a jelei sem igazán látszanak. Körkép.

Jól hangzik a téli, pláne az egész éves Balaton, csak hát ma is sokkal inkább szlogen vagy utópia, mintsem a valóság – így összegezhető a lapunknak nyilatkozó tóparti vállalkozók véleménye a hideg hónapok tóparti szezonjáról. A tél ugyanis jellemzően a karácsonyi ünnepeket, de még inkább a szilveszter-újévet jelenti, az egész év pedig jelenleg sokkal inkább bő felet takar: ha kegyes az időjárás, áprilistól október végéig számolhatnak valós forgalommal a vendéglátó- és szálláshelyek. A november aztán afféle átmenet az év végi nagy roham előtt, januártól március végéig viszont tényleg csak a legnagyobb, rendkívül széles szolgáltatási palettát nyújtó egységek rúghatnak labdába. A közepes és kis panziók, apartmanházak egy-egy helyi eseményre nyitnak csak ki ilyentájt, s az év első három hónapjára időzítik felújításaikat, fejlesztéseiket.

– Évek óta a szilveszter-újév jelenti a szezon végét, utána március 15-ig jellemzően csak rendezvényeknek adunk teret – mondta Balla György, aki testvérével két panziót és egy éttermet üzemeltet Balatonmáriafürdőn. – A foglalási adatok az idén sem indokolják, hogy változtassunk, nagyjából ugyanazok a számok látszanak, mint tavaly.

Hasonlóan nyilatkoztak más déli parti települések panziótulajdonosai, már, akik nem zártak be novemberben. Ugyanis a magas rezsiköltségek, valamint a mind több, sokszáz férőhelyes, exkluzív szálláshely miatt megcsappant az érdeklődés a kisebb hotelek, panziók, apartmanházak, s főként a klasszikus magánszálláshelyek iránt.

– A vendég elsőként szállást keres, de majdnem ennyire fontos, milyen programlehetőségek várják – magyarázta András, egy balatonalmádi panziós. – Egy olyan településen, ahol egy Betlehem és egy karácsonyfa várja őket, a szállásadók halálra vannak ítélve télen. Nem véletlen, hogy a december végi időszak vendégrohama leginkább a három tóparti nagyvárosra, Siófokra, Balatonfüredre és Keszthelyre, valamint, Tihanyra, illetve, ha a régiót nézzük, Hévízre és Zalakarosra koncentrálódik. S nemcsak azért, mert itt találhatók a legnagyobb, legjobban felszerelt szállodák, hanem mert itt a szálláshelyen kívül is le tudják magukat kötni a vendégek: több étterem, presszó, cukrászda, s persze több helyen fürdő tart nyitva, s a város é a vállalkozók programokat is szerveznek, például adventi vásár vagy korcsolyapálya a plusz attrakció.

– Az a baj, hogy sok önkormányzat nem érti, minimális ráfordítással sokkal vonzóbbá tehetné a települését. Lehet, hogy az adott pillanatban kiadásnak látszik egy összeg, de ha ez forgalmat generál, az idegenforgalmi adóból busásan megtérül – mondta Tóth Balázs, a balatonlellei BL Yacht Club ügyvezetője. – Mi lassan másfél évtizede kezdtünk az egész éves Balatonban gondolkodni, s tudatosan készültünk a télre, olyan programokat kínálva, melyeket ebben a formában csak nálunk és csak akkor próbálhattak ki a vendégek. Korcsolyapályát építettünk, és egy szaunát a tó fölé, regattákat rendeztünk, s a számok igazolták az elképzeléseinket: az éves idegenforgalmi adónk 60 százalékát a nyári szezonon kívül termeljük meg. Mindez persze az egész helyi turizmusra serkentően hatott, hiszen mások is látták, érdemes próbálkozni, mert ha van miért, akkor télen is jön a vendég. De

a valódi előrelépést az jelentené, ha az önkormányzatok is partnerek lennének, viszont a legtöbb helyen a település vezetése örül a megnövekedett adóbevételnek, viszont eszébe sem jut, hogy visszaforgasson belőle valamit a nyári szezonon kívüli időszakban, 

sőt, még marketingtámogatást sem adnak. S ami még borzasztóbb: sok helyen úgy gondolkodnak, bőven elég az áprilistól októberig tartó turistaszezon, semmi szükség rá, hogy még télen is jöjjenek a vendégek…

Persze a megfelelő programok is csak egy bizonyos településnagyság mellett működnek, az ezer fő alatti, s pláne az északi part néhány száz fős települései számára szinte lehetetlenség, hogy több napra vonzóvá tegyék magukat. Kivételek természetesen akadnak, Fövenyesen például szinte minden hétvégére akad valami program, ami, ha csak egy napra is, de vonzza a látogatókat.

Balatonlellén készülnek a téli
„nyaralók” fogadására

– Hosszabb távon viszont nem lehet labdába rúgni a nagyok mellett – állította Péter, egy siófoki panzió üzemeltetője. – A Magyar Turisztikai Ügynökség az elmúlt években súlyos milliárdokkal támogatott nagy, NER-hez köthető szálloda-fejlesztéseket, melyek aztán elvonják a vendégeket a kis és közepes szálláshelyekről, mint amelyek közé mi is tartozunk. Képtelenség velük felvenni a versenyt, árban és szolgáltatásban is simán vernek bennünket, a mostani karácsonyra és szilveszterre is olyan csomagokkal álltak elő, amivel nem lehet, de nem is szabad konkurálnunk, különben csődbe megyünk.

– A panziónk zárva, az éttermet hétvégékre kinyitottuk, de januártól bezárjuk – mondta egy balatonfüredi vállalkozó. – Egy-egy napra megéri kinyitni, ha jó az idő, lejönnek az emberek Budapestről, persze a nagyvárosi adventi vásárok így is komoly konkurenciát jelentenek. Az egész éves Balaton viszont nekünk elérhetetlen, egyszerűen nincsenek meg a helyi feltételek ahhoz, hogy mindenki megéljen a tóból télen-nyáron. Egyre inkább az elit pihenőhelyévé válik a tó, s a turizmus is ebbe az irányba tart: az új luxusszállók elviszik a vendégeket a régiek elől, ők ezért az elitpanziók vendégeit csábítják, akik emiatt a kisebbek felé fordulnak. Így dől a dominó szépen végig, egészen a kis magánszálláshelyekig, akiken majd csattan az ostor, hiszen belátható időn belül ők fogják elveszíteni a vendégeiket: télen a Zimmer Ferik eddig sem rúgtak labdába, de idővel nyáron is bajban lesznek.

Szilveszter 70 ezertől egymillióig

Karácsonyra – december 23-26. között – egy négytagú család a déli parton már 45-60 ezer forintért is találhatott helyet magánszálláson, igaz, a központtól és a tóparttól kilométerekre. Reggelivel ugyanezeken a helyeken 90 ezertől lehetett szállást keresgélni, szállodában, félpanzióval 220 ezerről indulnak az árak. A szilveszteri-újévi hosszú hétvégéért – december 29-január 1. – 25-30 százalékkal többet kell leszurkolni, vagyis ellátás nélkül a legolcsóbban 70-80 ezertől indulnak a szállások, reggelivel pedig 120 ezertől. Az árak valamelyest emelkedtek tavaly óta, ám messze nem az indokolt, az ágazatot érő infláció mértékével, legalábbis az alapszolgáltatásokat tekintve. A Portfolió írta meg, hogy miután a szobaárak elérték az ingerküszöb felső határát, a szállásadók a szolgáltatásoknál érvényesítik költségeik növekedését. Akad olyan hely, ahol energiaköltség-hozzájárulást vezettek be – ami a téli napokon személyenként a 3 ezer forintot is meghaladhatja –, vagy éppen megszüntették az addig ingyenes parkolást.

Rég nincsenek rianások,
mára műjég kell a fakutyázáshoz

A tényleg exkluzív, teljes körű szolgáltatást és kikapcsolódást nyújtó helyeken persze nincsenek ilyen tételek, viszont ezeknél mélyen a zsebbe kell nyúlni, hiszen köztük több – 4 főre, három éjszakáért – egymillió forint feletti árral várja a vendégeket. A balatonakarattyai Pine Weekendhouse-ban eltöltött karácsonyért például 1,64 milliót kértek, az árba nemcsak gyermekprogramok, masszázs, jóga és szauna tartozik bele, de privát bevásárlás és séfvacsora, illetve igény szerinti, személyre szabott programok. Feleennyiért kapcsolódhattak ki négyen az egyik balatonfüredi hotelben, ám szigorúan csak felnőttek: 830 ezerért gyerekmentes övezetet és ünnepeket garantáltak a tulajdonosok. Szilveszterre is több, millió feletti három éjszakás lehetőséget kínálnak a tóparti nagy szállodák, amelyekben a pihentető programok mellett az exkluzív óévbúcsúztatás-újévköszöntés is garantált az ígéretek szerint.

– Az akciós csomagjainkat szinte elkapkodták, előbb a szilveszter telt be, aztán a karácsony iránt is megugrott az érdeklődés – tájékoztatott az egyik siófoki nagy szálloda marketingese. – Ha minden a tervek szerint alakul, januártól még nagyobb kedvezményeket adunk, s akkor a céges rendezvények mellett a hétvégi vendégekből nullásra ki tudjuk hozni az év első két hónapját, ami jó eredménynek számít.

Nagy versenyben a vidék a fővárossal

A múlt évhez képest 11 százalékkal nőtt idén a szilveszteri előfoglalások száma, Budapesten viszont 14 százalékos a bővülés – közölte a távirati irodával a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön. Mint írták a vidéki desztinációk közül legtöbben a Balatont vagy a Mátra-Bükköt választják, ám hogy mennyien, azt nem közölték. Ami biztos, csak a teljes vidéki Magyarország tudja ellensúlyozni Budapestet: a több mint 365 ezer vendégéjszakából 207 ezret vidéken, míg 158 ezret a fővárosban terveznek eltölteni az utazók. A legnépszerűbb szálláshelyek ezúttal is a hotelek, a szilvesztert utazással összekötni vágyók körében a 2 éjszakás, 2 fős előfoglalások a legjellemzőbbek.

Lakóotthonba kerülhet huszonegy sérült fiatal Miskolcon. Sok családnál ez azt is jelenti: a beteget korábban nevelő, jellemzően egyedülálló szülő munka és jövedelem nélkül marad.