- „Megmutatjuk, hogy az EU-ban nem lehet zsarolni” – Aláírásgyűjtés indult Orbán Viktor ellen

Aláírásgyűjtésbe kezdett Petri Sarvamaa finn kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő, mert szeretné elérni, hogy az uniós kormányok vonják meg a szavazati jogot Magyarországtól a döntéshozó EU Tanácsban. A politikus az EP elnökének, Roberta Metsolának címzett leveléhez kéri képviselőtársai támogatását.

A Népszava által látott levélben javasolja, hogy a törvényhozó testület határozatban szólítsa fel az Európai Bizottságot vagy a tagállamokból álló EU Tanácsot annak megállapítására, hogy Magyarországon súlyosan és tartósan sérülnek az uniós értékek. Ez az értékelés azt eredményezheti, hogy az Orbán-kormánnyal szemben évekkel ezelőtt elindított és egyelőre egy helyben topogó hetes cikkelyes eljárás keretében a kormányok felfüggesztik Magyarország tagsággal járó egyes jogait, például a szavazati jogát az uniós intézményekben. Az EP-képviselő a levélben leszögezi: szükség van az eljárás következő szakaszainak aktiválására az Európai Unió értékeinek védelme érdekében. Az EU ezzel azt az egyértelmű üzenetet küldené Magyarországnak, hogy a cselekedetei elfogadhatatlanok és hogy nem tűri a visszalépést a jogállamiság terén.

Az uniós törvényhozó testületnek nincs közvetlen beleszólása a kormányközi fórumon zajló hetes cikkelyes eljárás menetére, és a tagországoknak sem kötelező figyelembe venniük a javaslatait.

– közölte Sarvamaa a lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatában. Az EP-képviselő úgy véli, hogy nem minden tagállam érti meg a helyzet komolyságát. „A tagállamok tétlenségével szemben nekünk, európai parlamenti képviselőknek kell összefognunk, és cselekednünk. Mindenekelőtt meg akarjuk őrizni az EU döntéshozatali képességét ezekben a nehéz időkben, amikor közös döntésekre van szükség, például Ukrajna támogatására” – utalt az EP-képviselő a háborúban álló ország megsegítését célzó pénzügyi csomag magyar vétójára. Irodájának tájékoztatása szerint a hétfőn kezdődött aláírásgyűjtéshez péntekig várják a képviselők csatlakozását.

Petri Sarvaama akciója is érzékelteti, mennyire valószerűtlennek ítélik Brüsszelben, hogy júliustól átmenetileg Orbán Viktor legyen az uniós országok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke. Sajtóbeszámolók szerint a legtöbb tagállam számára elképzelhetetlen, hogy az EU egyik legfontosabb intézményét akár néhány hónapig is az „európai bajkeverő” magyar kormányfő vezesse.

A helycsere ötlete azért merült fel, mert az Európai Tanács elnöki tisztsége július közepén megüresedik: jelenlegi betöltője, Charles Michel elindul a júniusi európai parlamenti választásokon a francia ajkú belgiumi liberális párt (MR) listavezetőjeként. Megválasztása esetén beül a képviselő-testületbe, vagyis mandátumának november végén esedékes lejárta helyett már a nyáron távozik a posztjáról. Ha a vezetői testület nem tudná időben megválasztani az utódját, akkor az EU kormányközi tanácsának soros elnöki posztját júliustól betöltő Magyarország miniszterelnökére maradna a feladat ideiglenes ellátása.

Csakhogy az állam- és kormányfői testület leendő első emberét amúgyis júniusban választanák meg a tagállamok. Ezen annyit változtat Charles Michel korai távozása, hogy az utódjának már a nyáron és nem decemberben kellene átvennie a stafétabotot. A magyar miniszterelnök csak akkor rúgna labdába, ha nem sikerülne a feladatra azonnal vállalkozó jelöltet találni, amire Orbán Viktor népszerűtlensége miatt alig van esély. A 27 vezető a tervek szerint a június 27-28-ikán esedékes csúcstalálkozóján döntene a mandátuma végére érő többi uniós vezető utódlásáról is: megnevezné választottját az Európai Bizottság elnöki tisztére és az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének posztjára.

Az elnöknek tekintélye lehet, hatalma nem

Az Európai Tanács elnökének annyi hatalma sincs, mint egy parlamentáris demokráciában az államfőnek. 1975 és 2009 között az Európai Tanács elnökségét a soros uniós elnök látta el. Ám ekkor sem járt kiemelt jogkörökkel. A soros elnök kifelé képviselte az Európai Tanácsot, az elnökség kezdetén és végén pedig beszámolt az elnökség részleteiről az Európai Parlamentnek.

A 2007-es Lisszaboni Szerződés vezette be az Európai Tanács elnökének intézményét, a pozíciót két és fél éves időtartamra lehetett elnyerni, egyszeri megújítási lehetőséggel. Előzőleg már az Európai Konvent is említést tett az „Európai Tanács elnöki tisztségéről”, ám miután az európai alkotmány szövegét Hollandia és Franciaország is elutasította, a tervek csak később valósulhattak meg, mégpedig a 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződés révén.

Az első elnök Herman Van Rompuy addigi belga miniszterelnök volt, akinek a megbízatását 2014. november 30-ig hosszabbították meg. Mind Van Rompuy, mind az őt követő Donald Tusk volt és jelenlegi lengyel miniszterelnök ugyan az Európai Néppárt tagja volt, de egyikük sem számított különösebben konzervatív politikusnak. Sőt, Tusk és a magyar kormány között kifejezetten ellenséges viszony alakult ki. 2017-ben Magyarország is támogatta Donald Tusk újraválasztását az ET elnökének, pedig a lengyel politikus addig sem rejtette véka alá lesújtó véleményét a magyar és a lengyel kormány demokráciaellenes intézkedéseiről. Budapest azonban akkor nem állt be az akkori lengyel kormány mögé, és a szavazáskor csak Jaroslaw Kaczynskiék ellenezték Tusk mandátumának meghosszabbítását.

Később már egyre ellenségesebbé vált Tusk és Orbán kapcsolata, amit jól mutat, hogy 2019 októberében a magyar miniszterelnök már hibának nevezte, hogy Tuskot választották meg újra az Európai Tanács elnökének. Bár Tusk éles bírálatokkal illette a magyar kormányt a demokráciaellenes intézkedések miatt, semmiféle jogköre sem volt ahhoz, hogy lépéseket tegyen a magyar kormánnyal szemben. Igaz, az Európai Bizottság sem siette el az ezzel kapcsolatos döntéseket.

Az Európai Tanács 2019. július 2-án választotta meg az addig belga miniszterelnököt, Charles Michelt Tusk utódjának. Michel 2019. december 1-jétől foglalhatta el hivatalát, de az ő megbízatását is meghosszabbították két és fél év után. Újra és újra felreppentek hírek arról, hogy meglehetősen feszült Charles Michel és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének viszonya. Michel nagyobb beleszólást szeretett volna az EU-t érintő ügyekbe. Igaz, ez a fajta versengés már az Európai Tanács korábbi elnöke, Van Rompuy és a Bizottságot akkor irányító José Manuel Barroso között is felmerült a Lisszaboni Szerződés homályos megfogalmazásai miatt.

Kezdetben komoly vita zajlott az Európai Tanács elnökének kompetenciáiról. Az egyik elképzelés szerint az elnök csupán adminisztratív feladatköröket látna el, egyfajta „zászlóvivő” lenne, aki az üléseket vezeti, és biztosítja a testület zökkenőmentes működését. Akadtak azonban olyanok is, akik aktívabb feladatkört képzeltek el számára, s úgy vélték, az ET első embere idővel „Európa tényleges elnökévé” válna. Végül azok véleménye kerekedett felül, akik az előző álláspontot képviselték. Az elnök szerepe így nagyrészt politikai jellegű: előkészíti az Európai Tanács munkáját, megszervezi és vezeti üléseit, konszenzusra törekszik a tagállamok között, és minden ülés után jelentést tesz az Európai Parlamentnek; az elnök továbbá biztosítja „az Unió külső képviseletét a közös kül- és biztonságpolitikát érintő kérdésekben, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének hatáskörének sérelme nélkül”.

A konszenzusra törekvésnek igyekezett megfelelni Charles Michel november végén, amikor Budapesten Orbán Viktort próbálta rávenni arra, ne akadályozza meg a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával az EU decemberi csúcstalálkozóján. Az ET elnöke végül nem járt sikerrel, szemben Olaf Scholz német kancellárral, aki az uniós csúcstalálkozón kiküldte a magyar miniszterelnököt a teremből, így a jelenlévő állam- és kormányfők pozitív döntés hozhattak a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről.

Tény ugyanakkor, hogy némi átfedés is van az Európai Tanács elnöke, az Európai Bizottság elnöke és az uniós külügyi főképviselő szerepköre között, különösen a külpolitikai kérdésekben. Ez pedig némi bizonytalanságot is kelt. Olyan értékelések is születtek, amelyek szerint miközben az Európai Bizottság elnöke az EU „kormánya” nevében beszél, az Európai Tanács elnöke „stratégának nevezhető”, a főképviselő pedig a kétoldalú kapcsolatokkal foglalkozik. Összességében azonban megállapítható: az Európai Tanács elnöke még annyi jogkörrel sem rendelkezik, mint egy államfő a parlamentáris demokráciában. A Tanács elnöke ugyanis nem nevezheti ki a Bizottság elnökét és nem is mentheti fel, nem oszlathatja fel az Európai Parlamentet sem, mint egy államfő. Egyes megfogalmazások szerint a Tanács elnökének tekintélye lehet, hatalma azonban nincs.