oktatás;Magyarország;tanár;pályakezdés;

2231 friss diplomás tanár állt munkába az idén, negyedannyi se, mint ahányan 2018-ban elkezdték a képzést

A tanárhiányon ez nem segít.

Összesen 2231 pályakezdő pedagógus kezdte meg a munkát a 2023/2024-es tanévben – közölte a Népszavával az Oktatási Hivatal (OH) a 2023. októberi köznevelési statisztika alapján, miután arról érdeklődtünk, hogy az idei tanévben pontosan mennyi az újonnan belépő, pályakezdő pedagógusok száma a köznevelési intézményekben. A pályára lépők száma továbbra is csak töredéke azoknak, akik korábban elkezdték a pedagógusképzést.

A pedagógusok képzése öt évig tart, vagyis azoknak a nagy része, akik 2023-ban szerezték meg diplomájukat, 2018-ban kezdhették meg tanulmányaikat. A felvi.hu adatai szerint a 2018-as általános felvételi eljárásban 17 800-an, a pótfelvételi során pedig további 1005 fő jelentkezett a pedagógusképzésbe. A felvettek száma a tavaszi felvételit követően 9289 fő, a pótfelvételi után 439 fő volt, vagyis 2018 szeptemberében összesen 9728-en kezdték meg a pedagógusképzést. Azoknak a száma, akik befejezték a képzést és 2023-ban frissdiplomásként a pályára léptek, ennek mindössze 22,9 százaléka.

Bár a pályakezdő pedagógusok száma az idei tanévben kicsivel magasabb, mint az előző, 2022/2023-as tanév elején – akkor 1884 fő volt az OH egy korábbi közlése szerint –, de ez is azzal magyarázható, hogy a képzésbe felvettek száma 2018-ban szintén kicsivel (238 fővel) magasabb volt, mint 2017-ben. A felvettek és a pályára lépők arányában sem történt hatalmas változás, 2022 szeptemberében a 2017-ben felvettek mintegy 20 százaléka kezdett pedagógusként dolgozni.

A pályakezdő pedagógusokra vonatkozó adat arra is rávilágított, hogy a tanárhiányon az sem segített, hogy az idei tanévben több mint 2200 új pedagógus került be a rendszerbe. A múlt héten ugyancsak a Népszava számolt be arról, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a mostani tanévre 1610 fővel csökkent a fő munkaviszony keretében foglalkoztatott pedagógusok száma az előző tanévhez képest. Vagyis a pedagógusok összlétszáma annak ellenére csökkent, hogy a pályakezdők száma kicsivel bár, de emelkedett. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 2022/2023-as tanév végére több mint 3800 pedagógus lépett ki a rendszerből valamilyen okból, hiányukat pedig a pályakezdőkkel sem sikerült pótolni.

A 2023-as tavaszi egyetemi felvételi során 18 673 fő jelentkezett a pedagógusképzésbe, a pótfelvételin pedig további 3867 fő. A felvettek száma a rendes és a pótfelvételivel együtt 12 796 fő, vagyis tavaly szeptemberben többen kezdték meg tanulmányaikat ezen a képzési területen, mint az elmúlt néhány évben bármikor. Ugyanakkor az, hogy közülük mennyien szereznek diplomát és kezdenek pedagógusként dolgozni, csak évekkel később fog kiderülni.

Bár a kormány az elmúlt időszakban folyamatosan tagadta, hogy tanárhiány lenne, a meghozott intézkedések – mint a nyugdíjas pedagógusok korlátlan visszafoglalkoztatásának, vagy tanárszakos egyetemisták alkalmazásának lehetősége – ennek épp az ellenkezőjéről tanúskodnak. Az új pedagógus életpályatörvényben, vagyis a státusztörvényben azt is lehetővé tették, hogy a pedagógusok átvezényelhetőek legyenek más intézményekbe egy adott járáson belül. Az sem véletlen, hogy az idén januárra megígért, átlagosan 32,2 százalékos béremelés során a pályakezdő gyakornokok fizetése emelkedhet a legnagyobb mértékben, a törvényben meghatározott alsó sávhatárról, vagyis bruttó 400 ezer forintról bruttó 528 ezer forintra.