„Ez nem az én harcom” – Ma is nagyüzem van az ukrán menekülteket fogadó szállókon

– A két unokaöcsémet és a testvérem vejét elkapták a határon. A frontra kellett volna menniük, de nem akartak. Senki nem akar, de visznek mindenkit. Nem volt szerencséjük, két csoport már átjutott előttük, az övék lett volna a harmadik. Lőttek rájuk. Futni kezdtek, pedig ilyenkor nem szabad futni, mert csak észre veszik őket. El is kapták őket. Most Munkácson várják a sorsukat. Börtön vagy háború. Inkább a börtön, azt legalább túlélik – meséli a Kárpátaljáról származó Vera, a Baptista Szeretetszolgálat által működtetett menedék egyik lakója. Vele van két lánya, és unokái, akik közül a legkisebb hét hónapos. Egyik veje is velük él. – Neki szerencséje volt, sikerült átszökni a határon – mondja az asszony.

A frissen felújított szálló teljes kapacitása 80 fő, jelenleg 64-en lakják. Sok a gyerek és a nő, férfiak csak elvétve. Egyikük, egy húszas évei elején járó srác azt mondja:

– Én biztos nem halok meg egy háborúért, amit nem én vívok. Ez nem az én harcom.

Mások azért is félnek hazamenni, mert úgy tudják, már nem csak a férfiakat, a magasabb iskolai végzettségű nőket is besorozzák. Egy középkorú asszony szerint őt is vinnék, így a határt se lépi át. – Hiába nincs annyi iskolám, csak idő kérdése. Látjuk az interneten, halljuk az ismerősöktől, visznek mindenkit.

Vera veszi vissza a szót. Azt meséli, egy ismerőse lábát, kezét szétlőtték a háború elején. Két gyereke van, de eltartani már nem tudja őket. Rokkantat senki nem alkalmaz, különösen háború idején, a segély pedig 30 ezer forint. – Nálunk már mindenki Magyarországon van, kivéve akiket most elkaptak, illetve a szüleim, ők ott maradtak. Besorozni már nem fogják őket, idősek. Megmondták, hogy ők nem hagyják ott azt az életet, amit felépítettek. Izgulunk értük. Sírtam értük is eleget. Most már elfogadtuk, beletörődtünk, hogy menekültek vagyunk, és megbecsüljük, hogy ilyen jól bánnak itt velünk – mondja Vera, aki aztán, talán, hogy magát is vigasztalja, vidámabb témára vált. – Már szereztem is munkát! Egy pékségben takarítok. Meg is bolondulnék, én mindig jövök megyek, nem tudok tétlen ülni.

Verához hasonlóan a szállón lévők nagy része már dolgozik, de azt mondják, a többiek is találnak munkát, amint „berendezkedtek”. Az újonnan érkező gyerek pedig hamar lesz helyük iskolában, óvodában. Ezt igazolja az ENSZ menekültügyi főbiztosságának egy decemberi, a Magyarországon tartózkodó ukrán menekültek körében készített felmérése is. – 700 főt kérdeztünk meg. Noha az adatok nem egészen reprezentatívak, azért egy átfogó képet kaptunk arról, hogy miként boldogulnak, és miben szorulnak segítségre – mondja Simon Ernő, az ENSZ menekültügyi főbiztosságának magyarországi szóvivője. A felmérésből kiderül, hogy

17 százalék mondta, hogy nehézkes a végzettségüket igazoló papírjuk elismertetése. A gyerekek 79 százaléka tanul magyar iskolában, ugyanakkor 30 százalék a magyar oktatás mellett az ukrán online oktatásba is bekapcsolódik.

Abban, hogy a menekültek többsége a jelek szerint, ha nem is mindig könnyen, de boldogul, nagy szerepe van a segélyszervezeteknek. Mert – tudjuk meg Simon Ernőtől – miközben a határnál továbbra is több szervezet segíti az országba menekülőket a nekik nyújtott támogatás fókusza a tartóssá váló menekülthelyzetnek megfelelően jó ideje inkább a beilleszkedésre összpontosul.