Magyarország;Lázár János;ajánlat;kivándorlás;fiatalok;

Lázár János a kivándorló magyar fiataloknak: Ennél jobb ajánlatot Nyugat-Európában sem kapnak

Ők azok a magyar fiatalok, akiknek csak a hat százaléka képzeli el Magyarországon a jövőjét. Videó!

Mellébeszéléssel ütötte el az érdemi választ az építési és közlekedési  miniszter, akit arról kérdeztük, szerinte mi lehet az oka annak, hogy a Fidesz 13 évnyi kormányzása után a magyar fiatalok többség rossznak ítéli az ország helyzetét, olyannyira, hogy 94 százalékuk nem is Magyarországon képzeli el a jövőjét.

Kérdésünkre Lázár János a többi között azt mondta, jó ajánlatnak számít, ha megnézzük, hogy a győri Audi-gyárban vagy a beszállítóknál mennyit keres egy fiatal, illetve hogy mennyit kereshet majd a Szegeden vagy Debrecenben képülő high-tech iparban. – Ennél jobb ajánlatot Nyugat-Európában sem fog kapni – kockáztatta meg a tárcavezető.

A miniszter részben ugyanazokat a kérdés szempontjából lényegtelen szólamokat vette elő, mint néhány hete Rétvári Bence belügyi államtitkár, akit ugyanerről kérdeztünk.

Fekete Norbert videója.