Az HBO Maxra múlt év végén felkerült egy szerb sorozat. Szerényen húzódik meg társai között, címével sem kelthet különösebb feltűnést a bűnügyi történetek, thrillerek áradatában: A gonosz gyermekei. A benne szereplő színészek nevével nehéz lenne reklámozni, mert a jugoszláv és a szerb film ismerőin, kedvelőin kívül vajon kit hoz lázba, hogy az egyik főszereplő egy legendás színésznő, Anica Dobra, és ott villog mellette Radovan Vujović, Jovana Stojiljković, Nikola Kojo is? Az egyik rendező, Ivan Stefanović hiába büszkélkedhet sikeres produkciókkal, ő nem Emir Kusturica. És az sem fog különösebben a sorozat megtekintésére buzdítani, hogy Miodrag Majić azonos című bestselleréből készült. A könyv nem jelent még meg magyarul. A szerző eredetileg a jog területén dolgozik, A gonosz gyermekei az első szépirodalmi próbálkozása volt (azóta írt még két bestsellert).
Kritikus időzítés
Kérdés, mennyire kelthet érdeklődést a széria műfaja: politikai krimi. A nemrég lezajlott szerbiai választások, a feltételezett csalások miatt kirobbant utcai tüntetések fényében bizonyára lehet kezdeni vele valamit.
Sokat hallhatunk Aleksandar Vučić elnök populista rendszeréről, amely erős párhuzamokat mutat a hazai állapotokkal, jó kapcsolatokat ápol Putyin Oroszországával, és politikai ihletet is merít annak mintáiból.
Valószínű azonban, hogy azok pillantanak bele izgatottan a szerb modellbe, akik valamennyire ismerik, felfigyeltek az azonosságokra, követték a délszláv háborút, elgondolkoztak már azon, hogy a szerb és az orosz nacionalista agresszivitás mögött ott húzódik két államszocialista föderáció, Jugoszlávia és a Szovjetunió felbomlása, a bennük játszott vezető szerep, egy regionális és egy világméretű hatalmi pozíció elvesztése.
Lehet persze próbálkozni olyan különlegesnek tűnő elemek kiemelésével is, amelyek konkrétabban köthetők a sorozathoz, annak keletkezéséhez.
Miodrag Majićról például érdemes tudni, hogy részt vesz a közéleti véleményformálásban, kemény kritikusa a jelenlegi rendszernek.
A belgrádi fellebbviteli bíróság tagja, aki határozottan állást foglalt a büntető populizmus ellen, amelynek lényege, hogy a politikai elit a közvélemény követelte rendre és igazságosságra hivatkozva önkényesen keményít büntetéseken, a törvény szigorának növelésével manipulál. Érdemes lenne megkérdezni tőle, mit szól ennek alapján a magyar szuverenitásvédelmi törvényhez, az annak nyomán megalakult hivatalhoz. Vajon nem a büntető populizmust képviselik, mondván, a népnek elege van a külföldi befolyásból, nem lehet tovább büntetlenül bizonyos támogatásokat elfogadni? De ne nehezítsük Majić helyzetét, kapott ő már eleget a fejére odahaza az álláspontjáért.
A sorozat útja a nyilvánosság felé sem nevezhető egyenesnek. Már 2019-ben elindult a projekt, és a produkció egy szerb cég, a FireFly és a Telekom Srbija gyártásában 2021-ben el is készült. Ám a bemutató egyre csak váratott magára. Két évig. Az okokra mindmáig nincs egyértelmű válasz; hogy milyen politikai és személyi hátterű feltételezések fogalmazódtak meg, magunk is kitalálhatjuk. A forgalmazás efféle megnehezítése egyébként mai orosz gyakorlatot idéz, ott például Andrej Zvjagincev, Kirill Szerebrennyikov társadalmi drámái közül került pár nehézkesen a helyi közönség elé, miközben hivatalos tiltásról szó sem volt. A gonosz gyermekeinek bemutatását végül az HBO vállalta, ez lett az első szerb sorozat a platformon. Ezek után az időzítés is elgondolkoztató, csak a másik oldalról. A széria 2023 novemberében startolt – egy hónappal a szerbiai választások előtt.
Feszült és fordulatos
Mindezek után ideje szólni magáról a produkcióról is. Elvégre lehet, hogy úgy a legkönnyebb felhívni rá a figyelmet, ha egyszerűen annyit mondunk róla, feszült, fordulatos, kiválóan megcsinált politikai krimi. Minden szempontból versenyképes műfajában, és ugyan egészében nem tér el a mai narratív trendektől, de a közegábrázolásba hatásosan kever egyedi ízeket. Érződik rajta annak a populáris társadalomkritikai áramlatnak a hatása, amelyet Goran Marković, Živko Nikolić, Srdjan Karanović, Rajko Grlić és mások vittek sikerre az 1980-as évektől, és bizonyos pontokon kapcsolatot tart a jugoszláv felbomlás, a háború, a szerbiai átalakulás tematikáját megrázóan feldolgozó alkotások, köztük Srdjan Dragojević, Srdjan Golubović filmjeinek világával is.
A történet egy politikainak tűnő gyilkossággal indul. Nem sokkal a választások előtt brutálisan megölnek egy politikust. Furcsa jelzés azonban, hogy egy dukátot találnak a kezében.
Mindenesetre az ügyészség gyorsan le akarja zárni az ügyet a voksolás miatt, megvan a gyanúsított is, csak gyorsan végig kéne pörgetni a tárgyalást. Ám a vádlott védelmét, pszichés motivációk hatására, elvállalja egy menő ügyvéd, Nikola Bobić, akit a hatalom oldaláról még a vádat képviselő, karrierje csúcsára érő volt élettársa, Ana sem tud befolyásolni, megalkuvásra kényszeríteni. Sikerül is bizonyítania a gyilkossággal vádolt fiú, Dragan ártatlanságát, amiben nagyapja, az egykori nyomozó és egy szerelemmel rátapadó újságírónő, Bojana is segíti. A lány szeretné rávenni előzetes letartóztatásba került bátyja védelmére is.
A per elvesztése érzékenyen érinti az államhatalom szereplőit, hiszen a hamis vádaskodás árnyéka vetül rájuk, ezért Bobić és az ügyésznő egykori kapcsolatára építve igyekeznek a védelemmel szemben bizalmatlanságot kelteni. Ám hamarosan megölik a vádemelést előkészítő rendőrfelügyelőt is, szintén dukáttal megjelölve, és kiderül, hogy a gyilkosságok szálai más irányba vezetnek. Boszniába, ahol a felügyelő és a politikus együtt szolgált a háború idején. A kibontakozás fordulatait nem árulom el, mert valóban érdemes megnézni a sorozatot. A lényeg, hogy
Majić történetszövése egy politikainak tűnő gyilkosság fókuszából három elkülönülő szálat és kriminalizált közeget bont ki: a politikai szférát, a maffiavilágot és a háborús bűnök érintettjeit. Érintkezésük, összefonódásuk traumatikus képet fest a jelenkori Szerbiáról.
Bűn mindenütt
Föl is merülhet mindjárt a kérdés: ami elkészülhet Vučić Szerbiájában, arra miért nincs példa nálunk? Amihez hozzá lehet tenni, hogy az ukrajnai háborúig Oroszországban is rengeteg sorozat, film festett képet az ottani oligarchikus viszonyokról, a maffiaműködésről. Akkor nálunk miért nem született hasonló politikai krimi? Bármennyire jogos is a fölvetés, vigyázzunk az elhamarkodott válaszokkal, a direkt közéleti, politikai magyarázatokkal, hogy a rendszer, amely uralja a mozgóképes média finanszírozását, nem engedi ilyen projektek megvalósulását. Kivéve, amikor a kormánypropaganda akarja vádolni valamivel ellenfeleit, lásd: Elk*rtuk.
Nem biztos, hogy jó irányban tapogatódzunk. Mert a tematikának és a műfajnak sosem volt nálunk komoly hagyománya. Ennek okai messzire vezetnek. A lényeg, hogy a politikai film léte vagy nemléte nem közéleti-politikai probléma. Ami úgy igazolható, ha megfordítjuk a kérdést: Miért készülhet a mai Szerbiában vagy Oroszországban politikai jellegű krimi? Mert a polgári demokráciák művészeti szabadsága igazolta (illiberális mutációk számára is), hogy nincs politikai súlya. Főleg, és ez általános, ha nem a jelen konkrét politikai, gazdasági szereplőivel foglalkozik. Milyen veszélyt jelentett Amerikára Az elnök emberei vagy az Eltűntnek nyilvánítva, Olaszországra a számtalan politikai hátterű maffiafilm? És hozhatnánk példákat más országokból, akár Dél-Amerikából is. Ezek a művek csupán annyit jeleznek, hogy a bűn mindenhol jelen van. Elmehetnek odáig is, hogy a politika bűnös szféra. Ettől még egy vezetőnek, az elit egyetlen tagjának sem kell bukástól, felkeléstől tartania.
Mert a művészet nem mozgósít, hanem megbékít. Azzal is, amivel szembefordít.
A világunkba kódolva van az igazságtalanság, a bűn, a manipuláció. Rémes, de ez van. Benne kell megpróbálni tisztának maradnunk. Ha erre vágyunk.
Traumatizáltan
A politikai krimik merésznek tűnnek, de nincs valódi leleplező erejük. Az emberek sejtik és elfogadják a hatalom természetét. A szférát egészében tartják korruptnak, nem rázzák meg őket az ezzel kapcsolatos vádak, főleg, ha a politikai szereplők szájából hangzanak el. Tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, a rendszer szerves részeinek. A gonosz gyermekei sorozatnak sem közéleti, hanem inkább művészeti értékei vannak. Nem mutatja meg – honnan is tudná pontosan? – , hogyan működik Vučić rendszere, milyen érdekek mozgatják a politikai és gazdasági elit összefonódását, visszaéléseit. De az állandó fenyegetettségben zajló nyomozás pokoljárásán keresztül éppen az említett tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot tudja drámai erővel érzékeltetni. A traumatizált állapotot, amelybe ki tudja, mennyi elfojtott ellentét, sérelem, gazdasági gyötrődés, manipuláció, hamis mítosz és egy háborús tragédia sodort egy országot. Az élmény megrázó, akár kijózanító is lehet, de nem ösztökél lázadásra. Ahhoz már legalább megalázó választási csalások kellenek.
