államosítás;Érd;védőnők;

Érden sem lett sikertörténet a védőnői szolgálat államosítása, a reform után sokan kilométereket gyalogolhatnak

A kórházi főigazgatóság szerint mindenki más a hibás.

Hat kilométerrel arrébb, a város másik végére költöztettek a szolgálat államosítása nyomán a 24-ből 7 védőnői körzetet Érden. Így most a téli latyakban, nyáron majd a tűző napsütésben kell kilométereket gyalogolni, babakocsit tolni az autóval nem rendelkező várandósoknak és kismamáknak a védőnői szolgálatot átvevő Dél-Budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház döntése alapján. Holott a szolgálatnak helyet adó épület magántulajdonosa továbbra is biztosította volna a helyiségeket, sőt még azt is felajánlotta, hogy felújítja az épületet. Az önkormányzat fizette volna tovább a rezsit, sőt a beszállt volna a bérleti díjba. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elnöke kifejezetten ellenezte a költözést. Senki nem elégedett a megoldással.

Az ablakon még kint vannak karácsonyi dekorációk, az érdi Egészségházban dolgozó védőnők nem számítottak arra, hogy a két ünnep között kell áthurcolkodniuk. De így lett, holott Csőzik László érdi ellenzéki polgármester tavaly decemberben levélben kérte Bedros J. Róbert kórházigazgatót –aki egyúttal a soha fel nem épülő dél-budai szuperkórház projektet felügyelő cég elnöke – a döntés újragondolására. Mint írta: a védőnői szolgálatok államosítását előíró jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően tavaly augusztusban együttműködési megállapodást kötöttek a kórházzal a védőnők által használt ingatlanok és ingóságok használatáról. Az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat ingyenes használatba adták és vállalták a rezsi megfizetését is. Az érintett Bajcsy-Zsilinszky út 143. szám alatti Egészségház azonban egy magáncég, a Remin Gyógyszer-kiskereskedelmi Kft. tulajdona, így arról az önkormányzat nem rendelkezhetett. A cég ugyanakkor kezdeményezte a kórháznál a használati szerződés megkötését, de nem fogadták el az ajánlatát.

A polgármester levelét válaszra sem méltatta a kórház, még arról se tájékoztatták a települést, de az ingatlan tulajdonosát sem, hogy még az év vége előtt átköltöztetik a védőnőket. 

Egyszer csak felpakoltak és átvittek mindent. Szó szerint. A gyermekorvosi rendelővel közös váróterem bútorait – beleértve a komplett konyhabútort és az étkezőt is –, ami az önkormányzat állítása szerint soha nem volt a védőnői szolgálat tulajdona. Ráadásul állítják, a költözéskor nem készült átadás-átvételi jegyzőkönyv, még a kulcsokat se hagyták ott. A tulajdonos által kért – az eredeti állapot visszaállításához – szükséges munkákat sem végezték el.

A Népszava kérdéseire a kórház helyett az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) válaszolt, s azt írták, valamennyi elszállított bútor szerepelt az intézményi leltárban.

Csőzik László polgármester szerint a szülőket és a gyerekeket lehetőleg abban a városrészben kell ellátni, ahol laknak.

A Bacsy-Zsilinkszky út 143. szám alatt dolgozó védőnők 6 kilométerrel távolabbra költöztetése súlyos érdeksérelemmel jár a Fenyvesparkvárosban és a Parkvárosban élők családoknak, mivel nagyok a távolságok és a tömegközlekedés színvonala nem kielégítő. 

Márpedig a hét védőnői körzet több ezer családot szolgál ki. A városvezető hiába kérte a költözés január végére való halasztását, hátha találnak egy jobb megoldást. Holott Érd önkormányzata több módon segítette az átállást: december végéig a védőnői szolgálatok teljes üzemeltetési költségét megelőlegezte, ingyen átadták a működéshez szükséges ingóságokat, januártól üzemeltetik a tulajdonukban lévő ingatlanokat.

A fent említett Egészségház azonban egy különleges konstrukció. A gyógyszertár tulajdonosa építette az ingatlant, de haszonélvezeti jogot adott az önkormányzatnak annak érdekében, hogy az épületben háziorvosi, gyerekorvosi rendelőket alakítsanak ki és helyet biztosított a védőnői szolgálatnak is. A gyógyszertárnak ez nyilván forgalomnövekedést hoz, az önkormányzat pedig ingyen használhatja a helyiségeket. (Az önkormányzat se pénzt, se telket nem adott.) Miután a védőnői szolgálatokat átvette az állam, az ingatlan tulajdonosa kezdeményezte az ehhez kapcsolódó önkormányzati haszonélvezeti jog törlését a tulajdoni lapról, mivel az eredeti szerződés szerint a jogot törölni kell, ha jogalkotó döntés alapján nem az önkormányzati feladata védőnői feladatok ellátása. Erről a tulajdonos és az önkormányzat tájékoztatása szerint tájékoztatták a kórházat.

Az OKFŐ más véleményen van. „A Szent Imre kórházhoz semmilyen megkeresés nem érkezett a haszonélvezeti jog törlésével kapcsolatban, az erről szóló egyeztetéseken sem vett részt. Az önkormányzat azzal, hogy megszüntette a haszonélvezeti jogot és nem tette lehetővé, hogy a telephelyet továbbra is használja a kórház, megszegte a törvényi kötelezettségét” – közölte a főigazgatóság, megjegyezve, hogy a többi orvosi rendelő esetében nem szűnt meg ez a jog, csak a védőnői helyiségeknél. Az ingatlant birtokló cég pedig a piaci ár három-négyszeresét követelte bérleti díjként. Azt írták: „A folyamatos ellátást csak a költözéssel lehetett biztosítani, miután az önkormányzat nem tartotta be jogszabályi kötelezettségét, a tulajdonos pedig irreális követelésekkel állt elő és veszélyeztette az állami feladat ellátását”.

Az ingatlan tulajdonosa számos ponton vitába szállt az OKFŐ-vel.

– A védőnői szolgálat zavartalan működését szem előtt tartva tárgyalásokat kezdtem a kórházzal, megegyeztünk a bérleti díjban is, majd a kórház egy határozott idejű, év végével lejáró szerződést küldött vissza formai és tartalmi hibákkal. A 76 négyzetméteres, 2 rendelőből, váróból, betegmosdóból és tárolóból álló ingatlanért a kórházat képviselő jogásznő szerint a reális piaci ár maximum havi bruttó 600 ezer forint rendelőnként, amit elfogadtam, ráadásul nem egy rendelőre, hanem az egész bérleményre ennyit számláztam szintén a kórház kérésére két részletben az év utolsó két hónapjára – válaszolta a Népszavának Vass Viktória a Remin Kft. ügyvezetője, aki szerint a kórház soha nem is akart vele hosszú távú szerződést kötni, az erre vonatkozó ajánlatáról felújítási szándékáról szóló levelét válaszra sem méltatták.

„Az önkormányzat nem adhat át olyat, ami soha nem volt a tulajdonában” – mondta László Ferenc Érd kommunikációs vezetője. Arra reagálva, hogy egyes vélemények szerint semmi érdemi lépést nem tett az önkormányzat, felidézte: Csőzik László felajánlotta, hogy közvetít a felek között, sőt arra is ígéretet tett, hogy kifizeti a két bérlemény bérleti díja közötti különbözetet. A kórház egyikre sem tartott igényt, még csak nem is válaszoltak a polgármester levelére. Keresték a védőnői szolgálat elhelyezésére alkalmas ingatlant és találtak is egyet 400 méterre a régitől, ezért kérték a költözés elhalasztását a kórháztól, illetve az OKFŐ-től. A „válasz” a védőnők elköltöztetése volt a város másik végébe. Meglepő módon egy szintén magántulajdonban lévő ingatlanba.

A parkvárosi anyukák nagy részének oda-vissza 12 kilométert kell gyalogolniuk, buszozniuk ha felkeresnék védőnőjüket.

Az OKFŐ szerint ez nem gond, az új bérlemény az érdi szakrendelő mellett van, ahová a kismamák csípőszűrésre viszik a gyerekeket. (Ez egy alkalom összesen – A szerk.) A kiválasztott ingatlan 40 százalékkal olcsóbb, másfélszer akkora és kulturáltabb körülményeket biztosít. Igaz, később megjegyzik, hogy ez csak kényszermegoldást jelent. A helyzet rendezését az önkormányzattól várják egy megfelelő ingatlan felajánlásával.