Prikler Mátyás szándékai kitűnőek. Készített egy filmet, mely nem csak a finanszírozásában koprodukció, hanem szellemiségében, történetében és gyökereiben kelet-közép-európai. Nem valakiké, hanem mindenkié, aki errefelé él és túlél. Ez nem csoda, hiszen Prikler szlovákiai magyar filmes, aki többnyelvű műben gondolkodott: a Hatalom szlovák, cseh és magyar nyelvű dialógusokkal teremti meg egy meg nem nevezett helyen, ám egyértelműen északi szomszédunknál játszódó drámát.
Prikler univerzális alkotó: producerként olyan kiváló magyar filmekbe szállt be, mint a Külön falka vagy a Magyarázat mindenre. Íróként és rendezőként sem kevésbé izgalmas karakter: a Hatalom minden olyan erénnyel rendelkezik, mint a már két említett magyar film, csak épp a nézőpontja „távoli”. Filmnyelvében olyan, mint egy román új hullámos mozi, a színészi alakítások idézik a cseh játékosságot, a magyar teatralitást (jó értelemben véve), és a szlovák kimértséget. Ehhez megtalálta a tökéletes főszereplőt Hajdu Szabolcs személyében. A film sztorijában egyszerre meseszerű és hiperrealista – mondhatni, tökéletes régiós abszurd.
A Hatalom első jelenete megadja a tónust. A kamera megfigyelő pozícióban, mint egy Cristi Puiu-, vagy Cristian Mungiu-filmben: egy vadászatot látunk, ahol a hajtók haladnak előre. Lövés dördül, egy fiatal férfi holtan összeesik. Fontos politikusok vadászgattak, egy miniszter adta le a végzetes lövést. Prikler nem az angolszász politikai krimi irányába mozdul – nem az a lényeg, hogy a gyilkos politikusnak bűnhődnie kell –, inkább egy filozofikus feltevést tesz: mi van, ha a halált egy „jó politikus” okozta? És erre miként reagál a hatalom rendszere? Odaküld egy embert – ügynököt, vagy titkosrendőrt, nem derül ki –, hogy bármi áron tussolja el az ügyet. Steiner (Hajdu Szabolcs) karakter sem szimpla. Halálos beteg és csak két dolog izgatja: megérni lánya születését, és biztosítani a feleség és a gyerek egzisztenciális jövőjét. Ehhez meg kell oldania az utolsó ügyét. Motivációi többrétűek – és nem feltétlenül a mások érdekét tartja szem előtt.
Prikler jól érezte: Steiner figurája a film kulcsa. Bár megmutatja a gyászoló család olykor eltúlzott fájdalmát, a politikus lelkiismereti kálváriáját, nézői szemszögből a rendszer embere a legizgalmasabb. Egyszerre lehet őt sajnálni, megvetni – és lehet együttérezni vele. A film tele van nagyon jó alakításokkal, Hajdu Szabolcs zsenialitása viszont robban. Olyan, mint egy amerikai filmszínész: kicsit önmagát is belekódolja a figurájába, miközben óriásit játszik. Emellett csak apróság, hogy úgy játszik szlovákul, mintha erre született volna, pedig nem is beszéli a nyelvet. (Megérne egy külön elemzést, miben más, amikor magyar dialógusai vannak.)
A Hatalom a rendszerváltás óta a legpolitikaibb koprodukciós magyar film. Nem finomkodik, de nem is harsány, ahogy bemutatja, milyen környezetben kell léteznünk. Az pedig, hogy ezen a produkción rajta van a Nemzeti Filmintézet logója, pazar! Lehet, hogy éppen ezért ott is összeült egy válságstáb?
Infó
Hatalom. Bemutatja a Cirko Film