Azt mondja az egyik ellenzéki politikus, hogy minden egyes eurocentet haza kell hozni Brüsszelből, és ez az egyetlen létező prioritás. „Brüsszel”, leánykori nevén az Európai Unió oldja meg másként a magyar kormány megregulázását, és ne a „magyar embereket” büntesse. Szép gondolat, igaz gondolat. Főként, ha itt megállunk, és nem tesszük fel a kérdést: mégis hogyan? Hogyan lehet kötelezni az Orbán-kormányt és a mögötte felsorakozó törvényhozókat, hogy ugyan már, tessenek rendes jogállamot létrehozni? És, hogy miként lehet a teljesen félrevezetett magyar társadalmat eljuttatni addig, hogy rendes demokráciában akarjon élni?
Elég egyértelmű: az Uniónak erre nincsenek eszközei. A szövetség két dolgot tehet: elnézi, hogy az egyik tagja semmibe veszi a közös akaratot, és megelégszik üres fenyegetésekkel – ezt tette több mint egy évtizeden át –, vagy komolyan veszi önmagát, az együttesen megalkotott szabályokat és megköveteli azok betartását. Azt jól láttuk eddig is, hogy Orbán Viktor a szankciók nélküli figyelmeztetéseseket folyamatosan negligálja, és most is – az európai parlament legújabb határozata nyomán - ezt teszi. Blabla, mondja, és minden megy tovább.
Vagyis? Hogyan lehetne ezt a rezsimet egy plurális rendszer irányába terelni? Nyilván a pénz megvonásával. Amely döntés, kétségtelenül, nem Orbán Viktort sújtja igazában, hanem az alatta élő embereket. Persze értem én az ellenzéki politikus berzenkedését, értem én, ha kimondaná azt, amit itt én most leírok, akkor beindulna ellene a propaganda, és ez a henger maga alá gyűrné az egész pártját. Mert igaz: ez a médiahenger – a nyilvánosság kilencven százaléka – egyelőre bárkit képes eltiporni; személyt, pártot, egyesületet. Így van. De ez akkor is igaz, ha hang nélkül, vagy üres szavakkal megyünk szembe a rezsimmel. Egyelőre még a pénzek megvonása sem hat. Marad tehát az félelem nélküli őszinte szó.
Tudom, nem rövid távú megoldás...