- Zámbó Tamás: Magasház

Föl is dughatod magadnak, ezt én akkor sem tervezem meg, nem írom alá, ezt így nem szabad megcsinálni. És nem csak azért, mert ez a hat szint ellentétes a beépítésére vonatkozó előírásokkal, hanem egyenesen veszélyesnek látom statikailag, amit kérnek. A szomszéd épületek mind megsüllyedhetnek. Nincs az az építési hatóság, amelyik ezt így engedélyezné, akárki is a beruházó!
Már egy órája gyűrték egymást a tárgyalóban. Egy ideig Kele higgadtan próbált érvelni, de Atti kezdettől ugyanazt hajtogatta, mintha egy nehéz felfogású gyerekbe sulykolná a leckét: értse már meg, kell nekik ez a meló, különben rövid időn belül padlóra kerül a cég. Igenis félre kell tennie a magasröptű szakmai és a morális nyafogásait, ha másért nem, legalább azért, mert csak itt az irodában egy tucat ember megélhetéséről kell gondoskodni, és egy sor alvállalkozójuk is számít rájuk. Érzékelve, hogy Atti meg sem akarja hallani az indokait, Kelénél elszakadt a cérna, a székről felpattanva vágta Atti elé a pályázati kiírás dossziéját.
Atti hosszan hallgatott.
Unokatestvérek voltak, de a barátságuk akkor kezdődött, amikor Attiék visszaköltöztek a nagyapa falujába, Keléék utcájába. Egyszerre kezdték a scoala primarát is. Időnként súlyos pofonokat és rúgásokat kapva kellett megvédenie Kelét, akit néhány srác az osztályból kipécézett magának, talán a mulyaságnak elkönyvelt csöndessége és jószívűsége miatt. Aztán padtársak lettek a városi líceumban, sőt együtt kezdték a Babes-Bolyait is, Atti a gazdálkodási, Kele az építőmérnöki kart. Az egyetemen az a lány is a közös barátjuk volt csak eleinte, akibe aztán mindketten beleszerettek. Egy ideig Elena sem tudta eldönteni, hogy kettőjük közül melyik lesz az igazi, végül Kele felé húzott a szíve, úgy érezte, hogy Atti túlságosan is magabiztos, és bármi áron keresztülviszi, amit akar, még ha ezzel sebeket is ejt másokon. Atti tudomásul vette a lány döntését, Kelére sem tudott haragudni, elvállalta az esküvői tanúságot is.
Márpedig a cég sorsa az elsődleges, gyűrte le magában a fortyogó indulatait Atti. És jó, akkor touché, gondolta, mint amikor egymás ellen vívtak az egyetemi csapatban. Metsző higgadtsággal szúrta oda Kelének:
– Ugyanolyan naiv kis hülye vagy, mint amilyen gyermekkorunkban is voltál! Vedd már észre, milyen világban élünk! És, csak hogy tudd, a prefektúrán rég a hatóság fiókjában vannak azok az anyagok, amelyeket az önkormányzat hamarosan meg fog szavazni, hogy minden passzoljon a módosított beépítési szabályokhoz.
Fölényesen és magabiztosan mondta, Kele pedig tudta, hogy soha nem blöfföl.
– Ne, ne, ilyen a világon nincsen, apám! – hebegte elkerekedett szemekkel.
– Márpedig az van, Kelém – folytatta az oktatást Atti –, hogy itt nem akárki, hanem „a Valaki” az építtető. Ez ugyan ebből nem látszik – bökött rá az eléje dobott dossziéra –, sőt még a cégregiszterből sem, de elhiheted.
– Atti! – próbálta Kele ismét nyugodt tónusban, hiszen sokat köszönhet a barátjának, és az elmúlt időben még mindig sikerült dűlőre jutniuk a munkával kapcsolatos vitáikban. – Harminc éve vagyunk barátok, vagy… de ezt hagyjuk is. Tíz éve együtt alapítottuk ezt a céget. A semmiből növesztettük fel egy elismert, közepes vállalkozássá. Értem, hogy az utóbbi években a járvány, meg a gazdasági helyzet, meg sok minden rombolta a lehetőségeinket, de azt neked is látnod kell, hogy ez a projekt mennyire gáz. Minden építész, akinek adunk a véleményére, rajtunk fogja köszörülni a nyelvét.
Most Atti is visszatért a normális hangnemre. Mert persze tudta, hogy Kelének igaza van, és szüksége is volt rá, hiszen a szerkezeti-statikai terveket csak ő tudta elkészíteni a cégnél.
– Igazad van, bizony, minden tervező és építő cég fújni fog ránk, amelyik szintén szeretné, de nem fogja elnyerni ennek a beruházásnak a lehetőségét.
– Mert aztán te már azt is tudod, ki lesz a nyertes!
Nem szólalt meg Atti, de a hallgatása is megadta a választ.
– Így meg aztán főleg nem játszom! – jelentette ki eltökélten Kele.
– Nem is kell, ez az én dolgom, te csak tervezz, barátom! – reagált Atti, és békítő hangsúllyal folytatta. – Bármit is gondolsz rólam, nem vagyok annyira hozzá nem értő. Látom, mennyire nem illik ez a ház a környezetébe. Csak én azt is látom, ez a dolgom, hogy mekkora összeg van ennek a kiírásnak az alján. Ez megalapozhatná a jövőnket, és újra megindulhatna a szekerünk, mert az igencsak beragadt a kátyúba.
Kele lázasan átpörgette a kiírást, majd az egyik oldalnál megállt, Atti felé fordította.
– Azt lehet, hogy megalapozná! De nézd, az alapozási technológia, amit itt kérnek, pontosan azt eredményezné, amit mondtam.
A környező épületek megsüllyednének és repedeznének. Az nem érdekli „a Valakit”, ugye? Egy egészen más és horrorisztikusan drágább alapozás lenne csak biztonságos.
– Jó, Kelém, figyelj! A megrendelő egy meglehetősen szép uniós támogatást fog elnyerni, abból nekünk is jócskán fog csorogni. Azt meg én is tudom, minden beépítésnél lehetnek olyan következmények, amiért te most aggodalmaskodsz. De azok nem fognak azonnal jelentkezni. Majd akkor lesznek perek, majd aztán egyszer kell valamit fizetni, de addigra az a cég már rég nem fog létezni.
– De mi fogunk, baszod! – ordította most már Kele. – Mikor lettél te ilyen? Megbeszéltük az elején, hogy ez a cég a szakmai tisztesség szabályai szerint fog működni. Két éve építészeti díjat kaptunk a városi uszodáért… Most meg pályázni akarsz a presztízsünk lerombolására?
Atti becsukta a dossziét, a barátjára nézve szenvtelenül közölte:
– Most az uszodaprojektbe nem mennék bele, ezt pedig akkor megtervezi és aláírja más.
– Na, az még neked sem fog menni! – horkant fel Kele. – Taggyűlést hívok össze, Elenával le fogunk szavazni, még ha az elvált feleséged melléd is áll, nem tudsz többségi döntést hozni!
Atti fölnevetett. Bár nem így és nem most akarta, de tudta, muszáj lesz bevinnie az utolsó találatot is.
– Elena mellettem fog szavazni. Elege lett az élhetetlenségedből, megszokta a jómódot, mert azt könnyű. Élvezi, hogy a gyereketeknek eddig mindent megadhatott, szereti a kis BMW-jét… és hát… azt hiszem, engem is. Az idő kiforogta, hogy rosszul döntött. El fogod így veszíteni.
Kele a székébe roskadt a bizonyosság súlya alatt, bár a sejtés mostanában néha megérintette. Megtörten mondta:
– A nevemet akkor sem adom ehhez!
– A nevedet?! – legyintett Atti. – Ugyan kit fog az érdekelni, ha nem te írod alá a tervet, Kelemen? Az éppen elég lesz nekünk, ha a jó nevű Kelemen Építőmíves s.r.o. lesz a pályázó a „DÉVAI MAGASHÁZ” kiírásra – állt fel az asztaltól, és szó nélkül elindult kifele.
Amint becsukta az ajtót, Kele a feleségét hívta.
– Megvolt, Elena. Bocsáss meg, hogy nem hittem neked, minden úgy van, ahogy mondtad… Persze, kezdjen csak bele nyertesként!
A vívásban is sokszor megszorongatott… Az. Jól emlékszel: védés, visszatámadás… Nagy botrány és felzúdulás kell, hogy még az „a Valaki” is szükségét lássa visszavenni legalább két szintet.