Gyula;diákok;szelfizés;Novák Katalin;

Kétszáz diákot vezényeltek ki Gyulán a fagyba, hogy Novák Katalin szelfizhessen velük egyet

Maga szerint? – nézett ránk lesújtóan egy idősebb pedagógus, amikor megkérdeztük, az osztályával önként jött-e az eseményre. 

Fagypont körüli, párás-ködös időben ácsoroghatott kétszáz diák háromnegyed órát a gyulai vár előtt a tanárjaikkal, hogy láthassák a Békés megyei protokoll-látogatáson lévő Novák Katalint. A köztársasági elnök zászlót vont fel, majd részt vett egy vadászsólyom-bemutatón.

Korábban a Magyar Narancs tudta meg, a szervezők nem bízták teljesen a véletlenre, hogy nagy tömeg várja Novákot Gyulán. Görgényi Ernő fideszes polgármester körlevélben tájékoztatta az államfői látogatásról az iskolákat. Majd az egyik helyi iskola zárt Facebook-csoportjának bejegyzése szerint a legnagyobb létszámú gyulai iskola, az Implom József Általános Iskola hatodikos osztályának az egyik osztályfőnöke már arról tájékoztatta a szülőket, hogy miképpen vesznek részt a diák az eseményen. „Görgényi Ernő meghívását tolmácsolva hívják és várják a tanulókat és pedagógus kísérőiket egyedi és ünnepélyes eseményre” - fogalmazott a pedagógus levele.

A Magyar Narancs cikkének a megjelenése után a fideszes Gyulai Hírlap hat, helyi iskolaigazgató által aláírt nyilatkozatot tett közzé, miszerint a polgármester „minden gyulai nevelési-oktatási intézményt megtisztelt azzal, hogy meghívta Novák Katalin látogatása alkalmából tartandó ünnepélyes zászlófelvonásra és őrségváltásra. Az intézmények pedagógiai programjaiknak megfelelően saját szervezésben éltek a meghívással. A meghívás nem kötelezettséget, hanem lehetőséget biztosított”.

– Maga szerint? – nézett ránk egy idősebb pedagógus, amikor megkérdeztük: osztályával önként jöttek-e az eseményre. Majd egy vállrándítással jelezte, nem mondhat többet. Arra is kíváncsiak voltunk, szerinte normális-e, hogy a diákok a hidegben állnak egy protokoll látogatás kedvéért. Ugyanazt a választ kaptuk: – Maga szerint normális?. Ez van. – legyintett.

Novák Katalin látogatását reggel fél 9-re hirdetették meg. Az első diákcsapatok nyolc óra körül tűntek fel, negyed kilencre már kisebb tömeg alakult ki. Rengeteg gyerekkel beszéltünk, mindenkitől hasonló választ kaptunk:

az iskola döntött arról, hogy nekik kötelező lesz a részvétel.

Végül egyetlen diákot találtunk, aki azt mondta, magától jött. „Az iskolát meghívták, hogy részt vehessünk az ünnepségen, mi pedig éltünk a lehetőséggel” – darálta vissza somolyogva a Gyulai Hírlapban is olvasható intézményvezetői nyilatkozat szövegére gyanúsan emlékeztető, szöveget kissé hivatalos stílusban.

A gyerekek zöme 20-30 percet várakozott a hidegben, amikor Novák Katalin kis késéssel, a városvezetők és a helyi média kíséretében megérkezett a térre. (Az iskolásokat nem számítva legfeljebb néhány helyi nyugdíjast érdekelt volna az államfő.) A vár előtt rövid őrségváltási ceremónia után felhúzták a magyar zászlót, majd a gyerekek megcsodálhatták, ahogy Novák Katalin hosszasan pusmog a vár bejárata előtt felállított standon néhány madarával kitelepült solymásszal, majd ő maga is röpteti az egyik madarat.

A solymászbemutató után kiválasztott tanárok és a diákok szelfiztek a köztársasági elnökkel, a többség viszont némán nézte a jelenetet. Sokan, mint a kötelező iskolai ünnepségeken, hátul elbújva, kisebb nagyobb csoportokban susmorogtak a társaikkal, vagy a telefonjukat babrálták. Közben Novák és kísérete bevonult a várba, a rendezvény kinti része ezzel véget ért, a diákok ekkor már kisebb-nagyobb csoportokban szállingóztak vissza az iskolájukba.

– Azt hittem valami beszéd lesz, de nem lett – állapította meg az egyik diák, megkönnyebbülten. – Ha most nem fázunk meg, akkor soha – nevetett mellettük egy tanárnő, majd megszaporázták a léptüket, hogy visszatérjenek a fűtött iskolába.