Jim Stewart, a Stax Records vezetője nem akarta, hogy a Sittin’ on the Dock of the Bay című dalt kiadják, szerinte annyira nem hasonlított a szám egyetlen más Otis Redding-szerzeményhez sem. Majd „a soul királya” 1967. december 10-én repülőgép-balesetben meghalt. A wisconsini Madisonba repült volna koncertre, de gépe a Monona-tóba zuhant.
A katasztrófát egyetlen ember élte túl: Ben Cauley, a trombitás. A fagyos vízben a kiszakadt fedélzeti ülésébe kapaszkodott már csak azért is kétségbeesetten, mert nem tudott úszni. Egy hónap híján negyvennyolc évet ajándékba kapott: 2015-ben, 67 esztendős korában hunyt el. (Igazán sorsszerű, hogy útja 67-től hatvanhétig vezetett.) Mindössze három nap telt el a szerencsétlenség és a között, hogy Redding a stúdióban felénekelte a kikötői nótát. Azt különben azután komponálta, hogy polipot távolítottak el a hangszáláról. Az orvosok azt mondták neki, a műtét után hat hétig nemhogy ne daloljon, de ne is beszéljen.
Naná, hogy nem hallgatott (a doktorokra meg egyébként sem). Aztán örök csend vette körül.
A felvételt így 1968 januárjában mégis csak közzétették, és az alig huszonhat évesen eltávozott szerző-előadó lett az első Amerikában, aki posztumusz jutott fel a topra a sikerlistán. Száma még dekádokkal később is aratott; máig hat. Felhangzott a Top Gun című filmben 1986-ban, majd a napjainkban agydaganattal operált Michael Bolton feldolgozta 1987-ben, és a 11. helyre került vele a tengerentúli lajstromban. Ennél is jóval nagyobb elismerés volt számára, hogy Redding özvegye, Zelma levélben tudatta vele: „Az ön feldolgozása a lehető legjobb adaptáció. Könnyeket csal a szemembe, annyira emlékeztet a férjemre.” Bolton bekereteztette a levelet, és kiakasztotta a falára.
Majdnem három évtizeddel jártunk az után, hogy a tinédzser Redding tizenöt egymást követő héten elnyerte az ötdolláros díjat Hamp Swain lemezlovas tehetségkutató műsorában. A Stax kiadónál ugyanígy befutott: első kislemeze, az 1962-ben megjelent These Arms of Mine 800 ezer példányban kelt el. Az albumok tekintetében az 1965-ben kibocsátott harmadik nagylemeze, az Otis Blue (Otis Redding Sings Soul) jelentette az áttörést: első helyre emelkedett az amerikai és hatodikra a brit LP-listán, az összeállítást a Rolling Stone magazin „lenyűgöző utazásnak” nevezte.
Tényleg nagy kaland volt három saját számmal – az Ole Man Trouble-lal, az I've Been Loving You Too Longgal és az Aretha Franklin előadásában is emblematikussá vált Respecttel –, valamint korabeli rhythm and blues-nóták feldolgozásával. Ezek közé tartozott az A Change Is Gonna Come Sam Cooke-tól, a My Girl a Temptationstől, a Rock Me Baby B. B. Kingtől, meg a Rolling Stones talán legnagyobb slágere, az I Can’t Get No Statisfaction. Az utóbbi eredetijét a Rolling Stone magazin 2004-ben – korántsem a lap neve miatt – minden idők második legjobb dalának választotta. A Respect akkor még ötödik volt. Majd 2021-ben a harmadik, az A Change Is Gonna Come az első helyre ugrott.
Redding aztán értette a csíziót.
Hatvanhatban előkotorta Val Rosing 1932-es felvételét, a Try a Little Tendernesst, amely Bing Crosby 1933-as feldolgozása nyomán vált igazán ismertté. Redding adaptációja azonban olyannyira nem hajazott elődei megszólalására, hogy a rá legjellemzőbb számok egyikének, ha nem éppen a legjellemzőbbnek tartják.
Lenyűgöző hangja és egyénisége miatt összjövedelme csak 1967-ben – a tragikus december 10-éig – egymillió dollárra rúgott, a fáma szerint 200 öltönyt és 400 pár cipőt tartott hatalmas birtokán a georgiai Maconben, ahol 1974-ben Reddingről nevezték el az Ocmulgee folyó hídját, noha a település polgármestere idült rasszista volt. Zelma Redding máig a maconi ranchon él. Nyolcvanegy éves; huszonöt volt, amikor elvesztette férjét.
Abban az esztendőben Otis „elektromos” koncertet adott a híres Monterey fesztiválon, amelyen az Animals, a Buffalo Springfield, a Canned Heat, a Grateful Dead, Jimi Hendrix, a Jefferson Airplane, a Mamas & Papas, Scott McKenzie, Simon & Garfunkel, a Steve Miller Band és a Who is fellépett. A legendás háromnapos buli szűnni nem akaró reminiszcenciája és Redding ugyancsak eleven emléke is bizonyítja: mégsem a víz az úr.