Kérjük vissza a lovat Erdogantól! Olyan csúnyán viselkedett állítólagos magyar barátjával, hogy nem érdemli meg az ajándékot. Pláne, hogy a magyarok közös ajándékáról van szó. Elvégre a mén Mezőhegyesről való, ahová már ment némi közpénz, 2022-ben például 15 milliárdocska a gazdaságot fenntartó alapítványnak. A miniszterelnök meg is írta a Facebookon: „Egy lovas nemzet ajándéka egy lovas nemzetnek.” Ez nekem mint a lovas nemzet határozottan lovatlan tagjának is nagyon tetszett, nem is akadékoskodtam. Ajándék lónak ne nézd a fogát, akkor sem, ha nem kapod, csak adod. Nem nézzük, és kész. Nem kell nekünk mindent látni, ami a hatalmasok között történik.
Szóval ha a kormányfő nem is, de én kérem vissza a lovat. Megsértődtem, az ő nevében is. Előre tudom, mit mondanak majd, melyik része jut nekem a lónak, de hát istenem, ezt is megszoktuk már. Ám azt mégsem tűrhetem, hogy a szegény miniszterelnök végig tartotta a törökök helyett a hátát, hagyta, hogy az egész világ hülyének, avagy – ami nem sokkal jobb – Erdogan-, illetve Putyin-bérencnek nézze. Ja, és még hazugnak is, hiszen hetente más ürügyet találtak ki a svéd NATO-csatlakozás késleltetésére. Kínos is volt, amikor Németh Zsolt, akinek már elege volt az egészből, elköpte: „Nagyon szoros egyeztetés volt folyamatosan, a legutolsó pillanatig a török és a magyar diplomácia között.”
Hát lehet, hogy az utolsó pillanatig nagyon szoros egyeztetés volt, de valahogy épp az utolsó pillanatban a török vezetés le sem sajnálta a magyar kollégákat. Inkább az amerikaiakkal tárgyaltak – ki érti ezt?! –, és valahogy nem volt érkezésük (legfeljebb csak az utolsó előtti vagy utáni percben) felvenni a telefont Orbánnak is, hogy sorry, de inkább mi leszünk az utolsó előttiek, és nem te. Hiába takarództál ezzel vagy százszor bel- és külföldön egyaránt.
Hja, ahogy már hallottuk nagyjainktól, a hála nem politikai kategória. Csakhogy miközben kormányunk lógó nyelvvel lihegett a hozzá hasonló politikai eszményekkel rendelkező önkényurak, Erdogan és főleg Putyin nyomában, minden látható haszon és nemzeti érdek nélkül megutáltatta magát a fél világgal. Félő, hogy részben minket, alattvalókat is. „Totális diplomáciai kudarc” – így az összes nemzetközi szakértő. „Túltaktikázta magát” – vihorászik elégedetten pl. a Neue Zürcher Zeitung, a vezető nyugati lapokkal együtt. Márpedig az a srác, aki az osztályban már mindenkibe belekötött, nemigen számíthat később a többiek jóindulatára. Egy darabig fogukat szíva hagyják, hogy pimaszul megdézsmálja a tízóraijukat, de előbb-utóbb visszaadják a kölcsönt.
Orbánt ennél is jobban bosszanthatja, hogy repedezni kezdett a hosszú évek munkájával építgetett szobortalapzat a lába alatt. A Superman-jelmezét kissé megrángatták.
Eddig arról volt szó, hogy végre van egy dacos magyar, aki revansot vesz a nevünkben a világon, rácáfolva méreteinkre és helyzetünkre, világformáló tényezővé lép elő. Ő az, akit mindenki tisztel, aki mindig előre megmondja a tutit, akire még egy volt amerikai elnök is felnéz. És mivel ő minden magyar kvintesszenciája, általa a mi keblünk is dagad.
Lehet, hogy téged a főnök semmibe vesz, hogy a kocsmai haverok között sincs tekintélyed, és még otthon is papucsként tartanak, de Orbán! Orbán, az megmondja, előre látja, kiverekszi vagy kiügyeskedi. Ujja köré csavar, kioszt vagy megzsarol mindenkit, felnéznek rá és tartanak tőle. Téged, sorsverte, peches embert nem fél és nem tisztel a kutya se, a világ packázik (a hazád nem törődik) veled, de majd ő! Helyetted is megmutatja. Visszahozza régi dicsőségünket, amely nem késik többé az éji homályban. És ha visszahozza, valami majd rád is esik a fényből. Hiszen te hittél benne és támogattad.
Fontos eleme volt ez a NER-tábor összetartó erejének. Annyiban volt is igazság benne, hogy Orbán valóban nemzetközi tényező lett, megtestesítője, szimbóluma annak a törekvésnek, amely éppen szétverni akarja az eddigi demokratikus hagyományokat, nyitott életmódot, humánus, felvilágosodott kultúrát. Tehetséges ember, szuggesztív példát mutat. Ismerik a nevét. De hát Al Caponéét is ismerik, mégsem úgy tűnik, hogy országa büszke lenne rá.
És most tessék. Kiderült: a nagy bábjátékos gyakran inkább báb, mint játékos. Kiment a folyosóra, amikor kiküldték, jó képet vág, amikor a török barát cserben és egyébben hagyta. Persze majd kimagyarázzák, és megszavazzák a svéd csatlakozást. A közönsége nem, de a mezőny igazi játékosai már tudják róla, mit ér. Ára van, nem értéke.
Orbánék még csak nem is mutathatják a durcát. De legalább a lovat visszakérhetnék. Eleinknek még bejött a lótrükk, átrázták a fehér lóval Szvatoplukot. De most a mi vezérünk az új Szvatopluk, a lóvá tett lovag, ő került a szívóágra.
Ha így, akkor lovat vissza, mindent vissza! Vissza a Kicsi Huszárnak. Igaz, akkor neki is illik visszaadnia a török autócsodát, pedig már kipróbálta a vezetését. Ő pedig nem olyan, hogy könnyedén kiszállna bármely vezetőülésből. Bár talán egyszer érdemes ezt is kipróbálni. Hátha jót tesz.
Remélem, megvan még a ló és az autó blokkja. Az szokott kelleni a visszacseréléshez.
A szerző volt parlamenti képviselő
–
A cikkben megjelenő vélemény nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.