Európai Unió;Orbán Viktor;zsarolás;vétó;uniós csúcstalálkozó;

Fekete lovag

Egyezzünk ki egy döntetlenben! A Gyalog galoppból ismert, szállóigévé vált mondat visszhangozhat a fülünkben a csütörtöki uniós csúcstalálkozó kapcsán. A legendás filmben a nagyvonalú kompromisszumot a Fekete lovag ajánlotta fel, akinek már levágták a kezét meg a lábát is. Nagyjából mi is így érezhetjük magunkat azt követően, hogy az EU-s állam- és kormányfők egyhangúlag szavazták meg Ukrajna 50 milliárd eurós támogatását. Mindez Orbán Viktor jóváhagyásával történt, miközben hetek óta mást sem hallunk, mint azt, hogy vétózunk. Ennek ellenére megint mi győztünk.

Habár az Orbán Viktor által hónapok óta lebegtetett vétófenyegetés feladása minden bizonnyal egy ördögi terv része volt, mégis mintha porszem került volna a kormánypropaganda gépezetébe. Mint tudjuk, a legutóbbi nemzeti konzultáció is igazi sikersztori volt. A kérdőívet kitöltők 99 százaléka Ukrajna támogatását illetően azt mondta, ne fizessünk a háború sújtotta országnak addig, amíg az Európai Unió fel nem szabadítja a Magyarországnak szánt, befagyasztott támogatásokat.

Azok, akik tényleg képesek komolyan venni a „konzultációt”, a mostani uniós csúcs után tanácstalanul kérdezgethetik: nem vették figyelembe a véleményüket? Bizonytalanságukat aligha csillapítják a kormányszóvivő szavai, aki szerint Orbán Viktor nem is ment szembe a nemzeti konzultációval, mivel már elkezdtek csordogálni az uniós pénzek. Igen ám, de arról egyelőre szó sincs, hogy az EU minden pénzt felszabadítana, s még abban sem lehetünk biztosak, egyáltalán az összes támogatást megkapjuk-e. A kormányhívők értetlenkedését csak erősítik Charles Michel, az Európai Tanács elnökének szavai, aki szerint miniszterelnökünk a tárgyalóteremben konstruktívan viselkedett.

Orbán Viktor másfél hónap alatt kétszer volt kénytelen meghajolni az Unió akarata előtt. Tavaly decemberben nem vétózta meg a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával a teremből való emlékezetes kivonulásával, most pedig Kijev finanszírozásával kapcsolatban is megfutamodott a nindzsaharc elől. Ahogy Karl Nehammer osztrák kancellár rövid nyilatkozatában fogalmazott, „újra velünk van a fedélzeten” Orbán Viktor.

Nem világos, hogy a miniszterelnök kivel is van a fedélzeten, de egyvalamit tényleg sikerült elérnie: az Európai Tanács, illetve az Európai Bizottság rafináltságban kezdi felülmúlni tanítómesterét, s egyre erősebb üzenetekkel adja a tudtára, ki is az úr a háznál. Az uniós intézmények már a zsarolástól sem riadnak vissza. Ezt az a hétfőn kiszivárogtatott dokumentum is igazolta, amely azt sugallta, hogy az EU a piacokon keresztül kényszerítheti térdre a magyar gazdaságot, ha a kormányfő megvétózná Ukrajna támogatását. Ugyan nem hivatalos szövegről van szó, már ennek megszellőztetése is kétségbe ejtette a magyar piaci résztvevőket, akik pontosan ismerik a magyar gazdaság drámai helyzetét, s tisztában vannak azzal, csak távolodunk attól, hogy „mi rendeljük a zenét”.

Nem táncolunk úgy, ahogy Brüsszel fütyül, olvashattuk a plakátokon. Tényleg nem: levágott lábbal nem könnyű fellépni Európa táncparkettjén.