Szijjártó Péter egyáltalán nem szégyelli vagy rejtegeti, hogy helikopterrel utazott Ungvárra, az ukrán külügyminiszter kollégájával való találkozóra. Ő maga tette nyilvánossá, amint ki- és beszáll, s tegyük hozzá, nem először választja az utazásnak eme formáját.
Lássuk be, igaza van. Bár magam hosszú életem során még egyszer sem ültem helikopteren, azt így is nyugodtan állíthatom: lényegesen kényelmesebb lehet, mint autóval vagy vonattal utazni, nem szólva arról, hogy gyorsabb is. Márpedig egy ilyen fontos személyiségnek, mint neki, a magyar diplomácia első számú képviselőjének, bizony alig-alig van ideje, ezért kell például a lakhelyéhez közel, Dunakeszin találni leszállópályát, hisz a bahreini miniszter is ott látogatta meg. Hogy miért pont ott, azt nem tudjuk, de nyilván Dunakeszi családiasabb, mint Budapest, kiváltképp, ha neki nem jutott hely a Karmelitában. Mellesleg fentebb azt írtam, hogy ő a magyar diplomácia első számú szereplője, ami ma már biztosan nem igaz, hiszen ezt elvette tőle Orbán Viktor. Hogy miért tette ezt a miniszterelnök, azt azóta sem tudjuk, de itt és most nincs is jelentősége. Nincs, mert
Szijjártó a jelek szerint nem vesztette el kiváltságait, ha úri gusztusa – vagy időrendje – úgy kívánja, egyszerűen magához rendeli a rendőrség helikopterét.
Azt persze nem tudtam, hogy a rendőrségnek van ilyen szolgáltatása, de hát ez nem is fontos tudás, mert nyilván én hiába kérném, sosem kapnám meg. Ezzel együtt jó lenne tudni, hogy akár a rendőrségnek, akár a katonaságnak kiket kell kiszolgálnia, kik azok, akiknek elég csak felemelni a telefont – melyiket vajon?, ma már nincs K-vonal, vagy van? −, és máris szállnak rendelkezésükre.
Nem szeretném természetesen, ha ezt az írást úgy olvasnák, mintha felháborodásomban nyúltam volna a tollhoz – klaviatúrához –; egyáltalán nem, végül is be kell látnom, modern világban élünk, az idő igenis pénz, kiváltképp, ha a mi külügyérünk, aki ugye a béke egyik legnagyobb harcosa, az eddig elutált Ukrajnába utazik. Békét visz oda és békét hoz onnan – s ez mindennél fontosabb. Szegény Szijjártó így is késett egy kicsit, képzeljük, mi lett volna, ha autóval kell megtennie az egész utat; talán soha nem lesz magyar−ukrán megbékélés. És Ukrajna marad szemünkben, megítélésünkben – Orbán megítélésében – az, ami volt: egy területileg is bizonytalan, jövőtlen ország…
A helikopternek tehát ilyen szempontból kiemelt jelentősége lett, a béketeremtés múlhatatlan érdemű eszközévé vált.
Elégedetten is nyilatkozott mindkét fél, és bár a külügyünk szolgája szerint még messze van egymástól a két ország, de ez a távolság sok-sok munkával, mondta, legyőzhető.
Mellesleg, egyes tudósítások szerint Szijjártó kivitette a határra a szolgálati autóját is, amely, ha így történt, szintén könnyen magyarázható; az őt ért halálos fenyegetések után semmiképp sem ülhetett be egy idegen autóba. Még akkor sem, ha a győri bencés rendház összes szerzetese imádkozott is a külügyminiszterért. És, szerencsére, sikeresen tették; Szijjártó dolga végeztével sértetlenül szállhatott fel újra a helikopterével, hogy kis idő múltával Dunakeszin landoljon.
Ott bizonyára már egy másik miniszter várhatta őt…