cinizmus;Donald Trump;

Trump árulása

Donald Trump Amerika ellensége. Úgy van, ahogyan republikánus bírálói állítják: ha a saját érdeke és Amerikáé között kell választania, gondolkodás nélkül a sajátját választja. Mit kezdjen az amerikai polgár azzal a cinikus kijelentésével, hogy reméli, még ezen a nyáron gazdasági válság lesz, mert nem szeretné, ha majd az ő új elnöksége alatt törne ki? 2008 őszén a republikánus John McCain és a demokrata párti Barack Obama megállapodott és napokra felfüggesztette az elnökválasztási kampányt, amíg a kongresszus a gazdasági válságból való kilábalás módját kereste. Trump ezzel szemben azt szeretné, hogy minél nagyobb válság legyen, mert az szerinte kedvezne a választási esélyeinek.

Hasonló a helyzet az Izraelnek és Ukrajnának nyújtandó katonai segélyt a déli határellenőrzés problémájával összekötő hármas javaslattal. A republikánus politikusok egy része hajlana a kiegyezésre Biden elnökkel és a demokrata párti honatyákkal, de Trump a részletek megismerése nélkül megüzente, hogy szó sem lehet a tervezet elfogadásáról, mert az siker lenne Bidennek. A Fehér Ház a határőrizet ügyében gyakorlatilag a jobboldal összes eredeti követelését elfogadta, Biden emiatt szembe megy saját pártja balszárnyával és a spanyol ajkú szavazóréteg egy részével is, de az alsóház Trump befolyása alatt álló elnöke, Mike Johnson már a szenátusi javaslat megszövegezése előtt közölte, hogy bármi lesz benne, még csak napirendre sem fogja tűzni. A szélsőjobboldalnak ugyanis az a jó, ha Amerikának minél rosszabb. Maradjon a káosz a határon, pánikoljon az egyszerű amerikai, idegeskedjenek az Izrael biztonsága és az ukrajnai hadi helyzet miatt aggódók, bizonytalanodjanak el az európai szövetségesek! Nehogy bármi megoldódjon, sőt, legyen minden minél rosszabb.

Már világos, miért imádják annyira Donald Trumpot Amerika ellenségei.