- Süveg Szilvia: Jelenlét

Már akkor prófétaságra ítélték, amikor még Indiában volt, és nem hitte, hogy elutazik, egészen addig a pillanatig, míg a gép föl nem emelkedett vele Mumbai fölé. Nem nézte föntről a habosra duzzadt felhőket, mert arra emlékeztették, hogy nem késte le a gépet. Nem volt értelme azon tűnődni, hogy talán jobb lenne itt maradni és lentről bámulni az eget, miután megüzenték neki, mi vár rá ott, ahova megy.
Nem érezte, hogy megvilágosodott volna a naghpuri kolostorban, könnyű pamutruhában ülve Pöchöm Rimpocse lábánál, némán, a lemenő nap narancsos fényével a háta mögött, és Brahmapur tengerpartján sétálva sem fogalmazódott meg benne semmi az élet értelméről, igaz, nem is hívta ki maga ellen a sorsot azzal, hogy például megpróbál a vízen járni. Nem merte kimondani, hogy nincs a mesés Keleten semmi abból, amit állítanak, de érezte, hogy ebből nem árulhat el egy szót sem, mert itt már várják az új tanokat.
Nem akart úti beszámolót sem tartani, de már annyira beharangozták az eseményt, hogy nem lehetett nemet mondani. Nem hozott magával semmilyen Siva-szobrot, vagy házi oltárt, csak némi lejárt szavatosságú házi fűszert, garam masalát (nem dobta ki, pedig kellett volna). Nem értette, hogy az őt ábrázoló képeken miért a hatalmas hat- vagy nyolckarú istenség ölelésében áll. Ne törődjön vele, ez volt a válasz, amikor óvatosan megemlítette észrevételét a folyóirat szerkesztőjének.
Nem akart ő elfogadni pénzt azért az előadásért, ahol a bölcsesség eléréséről beszélt, ingyen sem szerette volna vállalni, mivel nem volt megosztanivalója a témában, de akkor felajánlották neki azt a nagyobb összeget, és így már nem tudott mit csinálni, nem akart jobban belegabalyodni. Esze ágában sem volt senkit megbántani.
Utána már nem volt megállás. Nem akarta magáévá tenni a rajongók (főleg női) táborát. Ők másztak egyenesen az ágyába, maguktól, és követelték, hogy tegye csak!, bármit csinálhat velük, mert nekik az is elég, ha a mester közelében vannak, már attól megvilágosodnak. És ő nem szólt arról, hogy fogalma sincs, megvilágosodás alatt pontosan mit is értenek.
Könyvet sem akart írni a megértéseiből, hiszen nem voltak, de belátta, hogy ezek után ez már elkerülhetetlen. Nem utasította vissza a lektori segítséget, miután azt jósolták, hogy a mű, minden bizonnyal, bestseller lesz. Nem jött rosszul az a kis pénz, és nem esett rosszul a dicséret sem, amit érte kapott.
Nem tudta megőrizni a privát szféráját, a nyugalmát, a szabadságát, de belátta, hogy egy ponton túl ez már visszafordíthatatlan, nem kerülheti el a hírnevet.
Végig azt hitte, nem bízta el magát. Nem állította magáról, hogy guru, nem alapított egyházat, még csak nem is meditált. Nem szerette a bonyolult dolgokat.
Nem is nagyon értette, mi zajlik körülötte, mások vitték őt bele mindig, mindenbe. Igaz, hogy nem állt ellen a kísértésnek, az érzelgős dicshimnuszoknak, a dicsőségnek, de ettől még nem érezte magát rossz embernek. Semmiképpen sem rosszabbnak, mint mások. Mit tehetett volna? Maradjon Mumbaiban, üljön a porban naphosszat, pucolja az orra elé tolt cipőket? Maradjon erős és állhatatos? Legyen büszkén senki egy olyan világban, ahol mindenki más belecsúszik a valakiségbe?
Nem tudta magának sem bevallani, hogy karrierjének szárnyalása alatt végig nem volt jelen, vagy nem a megfelelő jelen volt. De hát mit lehet tenni? Manapság hiteles iránymutatás nélkül nagyon nehéz egyszerű, átlagos vagy érdektelen embernek lenni. Neki sem sikerült.