A katolikus egyház története nem csak dicsőséges korszakok váltakozása, akadtak sötétebb periódusok is. A legnagyobb gondot az állam és az egyház összefonódása jelentette. A pápaválasztást sokszor nem a Szentlélek, hanem a befolyásos bizánci vagy római uralkodók irányították, s a konklávéról szóló 1059-es rendelet sem hozott gyökeres változást, mivel néhány katolikus nemzet vétójoggal rendelkezett a voksoláson. Az Osztrák-Magyar Monarchia még 1903-ban is élt e jogával. Ám a világi befolyások nem csak a Szentszékre gyakoroltak negatív hatást, hanem az egyes püspökségekre, sőt plébániákra is. Minél feljebb jut valaki az egyházi ranglétrán, annál nagyobb a kísértés, s bizony ma is találhatunk példát arra, hogy sok egyházi személyiség nem tud ellenállni a pénz bűvöletének. Még rosszabb, ha a kormányzat hivatalos egyházpolitikája e világi jellegű befolyásoláson alapul: akkor kapnak pénzt az egyházak, ha engedelmeskednek. Bár ez megalázó függőségi viszonyt teremt, sok egyházi személyiség nem így fogja fel. A pénz csábítása erős itthon is, a focipályák építése egyes főpapok számára fontosabb a krisztusi üzenet közvetítésénél.
Akadt számos pozitív ellenpélda az egyháztörténetben, amikor maguk papok, szerzetesek mondtak le vagyonukról a szegények javára, mint Assisi Szent Ferenc az 1200-as években. Ferenc pápa is igyekszik segíteni az elesetteknek különféle kezdeményezésekkel és megálljt parancsolni a fényűző életet folytató bíborosoknak.
Beer Miklós bejelentette, elosztogatja tárgyait, mert később már úgysem lesz szüksége rájuk. A volt váci megyéspüspökre több paptársa korábban is idegenkedve tekintett, mert mindig őszintén beszélt az egyház és az állam összefonódásának veszélyeiről. Most is nyilván biztos sok egyházi személyiség megrökönyödik bejelentésén, pedig csak Krisztus tanítását követi. Ám sokan hajlamosak elfelejtkezni arról, mi is ennek a lényege.