kampány;Lakásbiztosítás;

Tízezreket spórolhatunk a lakásbiztosításon

 Március 1. ás április 2. között  - egyelőre úgy tűnik egyszeri - lakásbiztosítási kampányt kezdeményezett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ezidő alatt, a már jól ismert gépjárműfelelősségi-kampányokhoz hasonlóan minden lakásbiztosítás felmondható, és a kiválasztott biztosítóval újraköthető, függetlenül attól, hogy a biztosításnak épp nincs lejárati évfordulója. A két intézmény szándéka ezzel az, hogy nőjön a biztosított lakások száma, az elavult régi biztosítások megújuljanak, csökkenjen az alulbiztosítás és élénküljön a verseny. A piacon lévő több mint hárommillió lakásbiztosából várhatóan félmillió szerződést újrakötnek a lakástulajdonosok, akik a jelenlegi árakhoz képest is akár 10 százalékos, esetenként több tízezer forintos árcsökkenést is elérhetnek – hangzott el a Netrisk Magyarország Kft. sajtótájékoztatóján.

Jelenleg a 3,3 millió lakásbiztosítás 90 százalékát négy nagy biztosító tartja a kezében, viszont a mellettük működő további 10 kicsi szereplő szeretne piacból minél nagyobb szeletet kihasítani. Közülük több is létszámot bővített, és a várhatóan beinduló verseny végső soron árcsökkenéshez vezet – mondta Besnyő Márton, a biztosítási alkuszcég ügyvezető igazgatója. Ennek van tere, hiszen az MNB adatai szerint tavaly egy 82 négyzetméteres lakást átlagosan évi 58 ezer forintért biztosítottak, ezzel szemben a kampány előtt ugyanez a Netrisken keresztül kötve már 36 ezer forintos díjjal is elérhető volt.

Magyarországon a lakások 72 százaléka már most is biztosított, ami a németországi szintnek felel meg, és lényegesen meghaladja a régiós piac 30-40 százalékos arányát, vagyis ezen a téren nagy bővülés nem várható. Az alkuszcég ügyvezetője reméli, hogy a következő években megismétlődik a kezdeményezés, ezzel tartós ár- és szolgáltatási verseny indulhat meg piacon, aminek következtében a jelenlegi biztosítások akár harmada is megújulhat, miközbe tartalmuk is bővülhet.

A március elsején induló kampány nemcsak a biztosítók, de a  biztosítást közvetítők, az alkuszcégek versenyét is fokozhatja. Nem véletlen, hogy ezt is szem előtt tartva indította be az online piacterét a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. Az ezen a területen fokozódó verseny is a biztosítottak érdekeit is szolgálja.