A flandriai Cambraiban tolongott az európai elit színe-java 1529 nyarán, hogy közel legyen a tűzhöz, amikor a kontinens jövőjéről döntenek. Feljegyzések szerint négy főherceg, nyolc bíboros, 15 herceg és 33 püspök kvártélyozta be magát a festői városkában, izgatottan várva a tárgyalások kimenetelét a hadban álló szomszédos nagyhatalmak, a Német-római Birodalom és a Francia Királyság képviselői között.
Színpompás öltözékben, gazdagon díszített hintón, fejedelmi kísérettel vonultak be a főszereplők: Margit osztrák főhercegnő (49 éves) és Lujza francia anyakirályné (52). A „háziasszony” közös rokonuk volt, Marie de Luxembourg grófnő. Az ő palotájában tartották a megbeszéléseket, rejtve a kíváncsi tekintetek elől. Szállásaik között zárt, fedett átjárót ácsoltak, hogy mellőzhessék a merev etikettet. Latin helyett franciául alkudoztak.
A szószegő király
Megoldhatatlannak tűnő feladat várt rájuk. A két uralkodó, V. Károly német-római császár és spanyol király, illetve I. Ferenc francia király esküdt ellenségek voltak. Nem válogattak az eszközökben, elvégre a lovagkor véget ért. Családjaik, a Habsburgok és a Valois-k Itália és Burgundia birtoklásáért zajló vetélkedése személyes üggyé fajult a becsvágyó férfiak között. Ferenc hadvezérként csődöt mondott, fogságba esett a paviai csatában (1525). Súlyos feltételekkel engedték haza: a madridi szerződésben lemondott területi követeléseiről, és becsületszavát adta, hogy beszünteti a háborúskodást. Ám ezt a megaláztatást nem sokáig bírta elviselni. Arra hivatkozva, hogy kényszerítették, megszegte ígéreteit. Szövetkezett a Habsburg-hódítástól tartó itáliai városállamokkal (Pápai Állam, Velence, Firenze, Milánó, Genova). Újabb háborút indított, újabb vereségeket szenvedett. Ráadásul kiszabadulása fejében két fia a spanyol udvarban maradt túsznak.A sorozatos kudarcok után a francia király szégyenszemre kénytelen volt különbékéért folyamodni, de vele, az esküszegővel szóba sem állt volna az előnyösebb helyzetben lévő, büszke ifjú császár. Ekkor állt elő Ferenc egyik tanácsadója a briliáns ötlettel: kérje meg az anyukáját. Savoyai Lujza (1476–1531) anyakirályné követeket menesztett a császár befolyásos nagynénjéhez, aki – a belterjes dinasztikus szálak révén – szerencsére a sógornője is volt. A Habsburgok a XVI. század elején ügyes házasságdiplomáciájukkal két nemzedék alatt a fél világ uraivá váltak. A spanyol trónnal együtt megkaparintották az újvilági gyarmatokat is; azzal dicsekedtek, hogy hatalmas birodalmukban sohasem nyugszik le a nap. Bella gerent alii, tu felix Austria nube, azaz „Mások háborút viselnek, te házasodj, boldog Ausztria!” – a híres jelszót III. Frigyesnek tulajdonítják, aki a nagyapja volt történetünk másik főszereplőjének, az osztrák főhercegnőnek.
Te csak házasodj…!
Csakhogy mire elhálhatták volna a házasságot, a franciák meggondolták magukat, másik lányt választottak, és felbontották az egyezséget. Erre a hoppon maradt főhercegnőt sietve feleségül adták a spanyol trón várományosához, János asztúriai herceghez. Margit túlélte a viharos hajóutat, ám röviddel az esküvő után az ifjú férj meghalt, közös gyermekük pedig halva született. Megint új házastárs után kellett nézni. A választás Savoya uralkodójára, II. Filibertre esett, Lujza öccsére – így lettek sógornők ők ketten (1501).Margit és Filibert szerencsésen összeillettek, boldogok voltak.
Habsburg Margitnak (1480–1530), Miksa császár egyetlen lányának nehéz sors jutott dinasztiája szolgálatában, még annál is hányatottabb, mint ami a korszakban megszokottnak számított (lásd keretes írásunkat). Kétéves volt csupán, amikor meghalt az édesanyja, nyomban utána eljegyezték a francia trónörökössel. A párizsi udvarba költöztették, hogy felkészítsék a királynéi szerepre.
Amíg a herceg a vadászszenvedélyének hódolt, felesége szívesen intézte helyette az államügyeket.
Ám az idill nem tartott sokáig: a herceg 24 évesen meghalt. Az ismét megözvegyült fiatalasszonynak – három gyermektelen házasság után – negyedjére VII. Henrik angol királyt szemelték ki vőlegénynek a Tudor-házból, de a végzet megint közbeszólt. Váratlanul elhunyt a főhercegnő öccse, Szép Fülöp kasztíliai király is (sokan mérgezésre gyanakodtak). A császári apa őt, Margitot nevezte ki az elárvult gyermekek gyámjának, egyúttal a spanyol uralom alá tartozó Németalföld helytartójának (1507). Margit ettől fogva saját jogon politizált, az egyik leghatalmasabb nő lett Európában. Intelligenciája, határozottsága, diplomáciai tapasztalata, világlátottsága, nyelvtudása predesztinálta arra, hogy e kényes birodalmi ügyben képviselje időközben trónra lépő unokaöccsét, Károlyt.
Neki Mohács kellett
A béketárgyalásokat kezdeményező Savoyai Lujzának egyetlen házassága volt, de az ő életéből sem hiányoznak a drámai fordulatok. Tizenegy évesen adták férjhez az angoulême-i grófhoz, egy Valois-hoz, két gyereket szült, és még húsz sem volt, amikor megözvegyült ő is. Senki sem számíthatott arra, hogy fiából király lesz. Ám a francia öröklési sorban a Ferenc előtt állók mind kihaltak, fiú örökös nélkül, Lujza pedig okos diplomáciával biztosította fiának megkoronázását (1515). Ferenc háborúskodásai és madridi hadifogsága idején az anyakirályné régensként kormányozta a Francia Királyságot, méghozzá igen határozottan. Nem riadt vissza példátlan stratégiai döntésektől sem.
A Habsburgokat úgy szorongatta meg, hogy – buzgó keresztény létére – titkos követet menesztett Konstantinápolyba, és szövetkezett ellenségének ellenségével, a Balkán és a Földközi-tenger felől fenyegető Oszmán Birodalommal.A felbátorított török meg is támadta a Magyar Királyságot, és – tudjuk – megsemmisítő vereséget mért rá a mohácsi csatában (1526). Szulejmán szultán hadai a flandriai béketárgyalások közben már Bécs ostromára készültek, ami igencsak rontotta a több fronton hadakozó Habsburgok alkupozícióját.
Ebben a bonyolult helyzetben a két asszony tisztán látta, hogy a háborúskodáson mindkét fél csak veszíthet. Bámulatos gyorsasággal, három hét alatt kompromisszumos megállapodásra jutottak egymással.
A Habsburgoknak engedték át Itália és a vitatott határterületek nagyobbik részét, viszont Burgundia maradt a franciáké. A spanyol udvarban fogva tartott királyfiakért busás váltságdíjat fizettek. Mondani sem kell, az alkut házassággal pecsételték meg: Ferenc király feleségül vette gyűlölt riválisa, V. Károly nővérét, Habsburg Eleonórát, aki 31 évesen már „rutinos” királyné volt, lévén I. Mánuel portugál uralkodó özvegye.
Megint a férfiak
A békeszerződést ünnepélyes külsőségek közepette írtak alá a cambrai Szent Pál-palotában 1529. augusztus 3-án. Az utókor joggal nevezi úgy: „a hölgyek békéje” (Paix des Dames, illetve Damenfrieden). Mindkét asszony ezzel a kulcsfontosságú egyezménnyel koronázta meg politikusi életművét, másra már egyiküknek sem maradt ideje. Margit a következő év végén üvegcserépbe lépett, belázasodott és ágynak esett; a sebfertőzéstől lába üszkösödni kezdett, kétheti szenvedés után meghalt. Lujza ötven fölött szintén öregnek számított már a kor viszonyai között, ezért visszavonult a közügyektől, majd szintén elhalálozott – pestisben. Így legalább nem kellett megérniük a megjósolható, mégis kiábrándító folytatást: az általuk megkötött békét (is) felrúgták a férfiak, és a lélegzetvételnyi szünet után újult erővel kezdtek pusztító hadakozásba.Pedig talán egészen másként alakulhatott volna a világtörténelem, ha sikerül tartósan megőrizni a hölgyek békéjét. Mert a következmények messzire, nagyon messzire vezettek. A XVI. században ugyan még nem léteztek nemzetállamok, ám a Habsburg–Valois „családi viszályból”, az úgynevezett itáliai vagy reneszánsz háborúkból (1494–1559) bontakozott ki az elátkozott német–francia ellenségeskedés, amely később újra és újra vérontásba taszította Európát, végül a földkerekséget. A sors fintora, hogy Cambrai városa a múlt században ismét beírta magát a történelemkönyvekbe, de akkor már nem a béke és remény helyszíneként, éppen ellenkezőleg: ott, a flandriai fronton vívták az első világháború egyik legvéresebb ütközetét (1917). A modern világban nem akadtak olyan rátermett asszonyok, akiknek a férfiak hagyták volna, hogy kezükbe vegyék a dolgokat, és rendet tegyenek utánuk.
