- Együtt kell élnünk a bűnnel

Tavaly év végén mutatta be a Kulcsár Noémi Tellabor a Téli regét a Nemzeti Táncszínház Kistermében. Kulcsár Noémi Harangozó-díjas koreográfus nem először nyúlt William Shakespeare-műhöz, legutóbb az Ahogy tetsziket álmodta színpadra, azelőtt pedig A vihart.

Bár a táncelőadás befogadható a Shakespeare-mű ismerete nélkül, hiszen a táncosok energiái, a mozdulatok szimbolikája, a viszonyok így is világosak,  érdemes tudni a Téli rege cselekményét, hiszen azáltal a koreográfia több finomsága egyértelművé válik. Annál is inkább, mert Shakespeare regényes színművének, kései munkájának népes szereplőgárdája helyett csupán négy táncos előadásában látható a Téli rege. A történet redukálódott, a lényege az idill, az egység hiánya lett, ahogy az a shakespeare-i életmű befejező szakaszának művei esetén nem meglepő. Mind a probléma darabokból (Troilus és Cressida, Szeget szeggel, Minden jó, ha vége jó) mind a regényes színművekből (Periklész, Cymbelin, Téli rege, A vihar) hiányzik az abszolút happy end. Bár a szerelmesek egymásra találnak, barátok kibékülnek, családok egyesülnek az említett színművek végén, a boldogság nem hiánytalan, így van ez a Téli rege esetében is.

A tragédiába hajló dráma konfliktusát a féltékenység szüli, Leontes, Szicília királya megkéri feleségét, a várandós Hermionét, hogy marasztalja még sok ideje náluk vendégeskedő barátját, Polixenes-t, Bohémia királyát. A királyné ezt meg is teszi, ám Leontes hirtelen féltékeny lesz, a fejébe veszi, hogy barátja elcsábította feleségét, dühe végül elüldözi Polixenes-t (Camillio szicíliai nemes nem hajlandó őt megölni, vele szökik), halálba kergeti Hermionét és fiát, egyedül frissen született lánya menekül meg. A történet 16 év múlva Bohémiában folytatódik, ahol a királykisasszony Perdita néven éldegél, a pásztorok fogadták be. Florizel, Polixenes fia beleszeret Perditába, azonban atyja tiltja attól, hogy alacsonyabb rendű nővel kössön házasságot. A birkanyírási ünnepen álruhát öltenek a nemesek, és végül Camillio ráveszi a szerelmeseket, szökjenek el Szicíliába Leontes királyhoz azzal az ürüggyel, hogy békekövetként jöttek. Az egész társaság eljut Leontes udvarába, ahol jön a nagy kibékülés, kiderül, hogy Hermione sem halt meg egykoron, hanem önmaga szobraként rejtőzött el a kápolnában, hűséges komornája, Paulina segítségével. Hermione „életre kel”, a család ismét együtt, ráadásul Paulina is férjre talál Camillo személyében.

A Téli rege címére konkrét utalás van a műben: „De télre inkább bús rege való.” – kezd mesemondásba Mamillius, a király fia nem sokkal halála előtt. Sok minden jelzi a világ harmóniavesztését, például a leánygyermeket megmentő Antigonus-t felfalja egy medve Bohémia partjainál. A király ráncokat fedez föl a szobron, ekkor fog gyanút, ez is jelzi mennyire sok idő telt a tragikus második és harmadik felvonás óta, az a 16 év, amivel Leontes egész családja és szerettei életét nyomorította meg, ha meg is bocsátható, nem törölhető ki. Ez a balsors foglalkoztatja Kulcsár Noémi rendezését is, melyben minimális díszlettel, négy darab szivacskockával dolgozik (ezek lehetnek szimbolikus téglák, de akár birkák is).

A négyes szám, illetve annak kiteljesedetlensége átjárja az adaptációt, Vivaldi négy évszaka sem lesz egésszé, ha egyszerre mind a négy táncos a színen van, Leontes mindig másként mozog. A másik kulcsmotívum a börtön: megszólal Elvis Presley-től a Jailhouse rock, rács vetül a falra egyes jelenetekben. Olyan ez, mintha a balsors börtöne lenne, mintha azt jelentené: az elkövetett bűnt nem tudjuk feloldozni, együtt kell vele élnünk, főleg akkor, ha azt saját családtagunk követi el ellenünk.

Kulcsár Noémi koreográfiája dinamikus, izgalmas és játékos, erőssége a konkrét, mindennapi mozdulatok és a tánclépések egybefolyatása. A négy alkotó Cvikli Fanni, Engelmann András, Hován Marcell, Pintér Karina, akik szerepkettőzés segítségével jelenítik meg a karaktereket, de nem mindenhol egészen nyilvánvaló, ki kicsoda. Cvikli Fanni Perditát és Paulinét játssza, az utóbbiba szerelemes Florizelt és Polixenes-t pedig Engelmann András. Hován Marcell Leontes királyt és a Perditát nevelő pásztort alakítja, viszont van valami medveszerű a mozdulataiban, mintha végig magában hordozná az értelmetlen pusztítást. Pintér Karina helyzete a legérdekesebb, ő Hermione és egy, a szerelmeseket összeboronáló bohóc is. Shakespeare drámájában nincs clown-karakter, így többféle szereplőből is összegyúrható: meglehet benne az epizodista Autolycus, a csavargó, aki meglopja a pásztorokat, de tartalmazhatja Camillót is, aki ötletével összeköti Florizel és Perdita sorsát.

Hogy miért érdemes ragaszkodni az eredeti műhöz Kulcsár Noémi koreográfiája kapcsán, arra magyarázatot ad egyrészt, hogy az alkotó kötődik a szöveghez, állandóan együtt dolgozik egy dramaturggal, Cseh Dáviddal. Másrészt fontos, hogy a szinopszisban is feltűnik egy idézet a Téli regéből: Hermione vall ártatlanságáról a feltüntetett sorokban, mely így utal egyrészt a tisztaság erejére, valamint arra tényre, hogy az egész hosszú éveket felölelő tragédia egy ostoba tévképzet miatt történt. A koreográfiában egyébként nem is Leontes, hanem Perdita érintésétől kel életre Hermione, ami szimbolizálhatja szorosabb viszonyukat és elidegenedésüket Leontes-től. Kulcsár Noémi Téli regéjében minden küzdelem ellenére marad valami jóvátehetetlen a levegőben, amit a fergeteges rock’n’roll sem tesz helyre.